Bruttó 75 ezer forinttal ismeri el a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) által fenntartott intézmények dolgozóinak bátor helytállását és odaadó munkáját Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Emlékezetes, hogy a szociális dolgozók tavaly kimaradtak a bruttó 500 ezer forintos koronavírus-jutalomból - amelyet az egészségügyi dolgozók megkaptak - így némi kompenzációt jelenthet ez a mostani lépés. A gond csak az, hogy az ágazatban lévők többsége ebből is kimarad. A napi.hu cikke.

A lapunk birtokába került miniszteri levélben Kásler úgy fogalmaz: "a pandémia nem csak kihívások elé állított mindenkit immár második éve, de a segítőszakmát is reflektorfénybe helyezte (...) Az önök munkája példaértékű mindenki számára, hiszen nem csupán gondoskodnak a rászorulókról, de közösségeinket is megerősítik ezzel a helytállással." 

A minisztérium 2021 decemberében bruttó 75 ezer forinttal (mintegy nettó 50 ezer forint) jutalmazza az SZGYF - vagyis a magyar állam - saját fenntartású intézményeinek munkatársait. Az intézményi körbe egyebek között idősotthonok, gyermekotthonok, fogyatékkal élőket és pszichitriai betegeket ellátó bentlakásos intézmények tartoznak, például a Vakok Állami Intézete is. 

A jutalom ugyanakkor csak a szociális ágazatban dolgozó 80-90 ezer ember körülbelül egyharmadát érinti, mivel a működő intézmények többségének fenntartását immár nem az SZGYF, hanem nagyobb részt az egyházak, kisebb részben a helyi önkormányzatok végzik.

A szociális szféra érdekképviseletei már a tavalyi, első járványhullám után felháborodtak azon, hogy miközben az ágazat dolgozói is a "frontvonalban" küzdöttek, nem, hogy a bruttó 500 ezer forintos jutalomban nem részesültek, de még köszönetnyilvánítást sem kaptak a kormánytól. A kompenzációt később is követelték, de máig nem kapták meg. A mostani jutalom ugyanakkor jól jöhet egyeseknek, talán a karácsonyi ajándékkosár beszerzésére épp elég lehet. 

Mint nemrég megírtuk, a szociális szféra munkatársai 20 százalékos béremelésben részesültek, de ez a lépés nem tartalmaz speciálisan az ágazatra szabott bérfejlesztést, inkább a garantált bérminimum emelésével mosódik egybe. 

Forrás: napi.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!