„Orbán Viktor gazdaság- és társadalompolitikája megbukott” – mondta Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke és Márki-Zay Péter árnyékkormányának szociális szóvivője az ellenzéki összefogás hétfői sajtótájékoztatóján. Kanász-Nagy szerint egekben van az infláció, elszabadult a társadalmi egyenlőtlenség, a szegénység pedig egyre mélyül. A HVG cikke.

 Kormányváltás esetén az ellenzékiek emelnék a családi pótlékot, szociális bérlakásprogramot indítanának, és nem feledkeznének el azokról sem, akik fogyatékossággal élő hozzátartozójukat ápolják.

A sajtótájékoztatón felszólalt Jámbor András, aki Ferencvárosban lett az ellenzék közös képviselőjelöltje. Szerinte lakhatási válság van, az egyetlen nagyobb lakhatási projektet, a Diákvárost pedig a kormány eltörölte, a helyébe pedig „egy országot eladósító kínai magánegyetemet akar behozni”.

Hangsúlyozta, hogy a 18–34 év közötti korosztály 62 százaléka él a szüleivel, a 25–34 év közötti, szülővel élő magyarok 70 százaléka pedig teljes állásban dolgozik, mégsem tud önálló otthont teremteni. Azt ígérte, kormányváltás esetén támogatni fogják az önkormányzati és a szociális bérlakások felújítását, valamint panel- és gangfelújítási programot valósítanak meg. Kiemelte, hogy lakhatási támogatási rendszert hoznak létre, támogatják a lakáscafeteria rendszerének kiszélesítését, illetve újraindítják a lakáscélú előtakarékossági programot. Azt is bejelentette, hogy határozatlan időre felfüggesztenék a devizahitelesek kilakoltatását, valamint kártérítési alapot hoznának létre a hitelkárosultaknak. Továbbá kiszélesítenék a családi csődvédelem intézményét, illetve visszavezetnék az országos szociális rendszerbe a lakásfenntartási támogatást és az adósságkezelési szolgáltatást.

Jámbor után az MSZP-s Kórozs Lajos végül arról beszélt, hogy a krízissegélyezést vissza akarják telepíteni a települési önkormányzatokhoz. Az országgyűlési képviselő azt mondta: a települési támogatás semmire nem volt alkalmas. Megígérte, hogy

kormányváltás esetén 50 százalékkal emelik a szociális dolgozók bérét, illetve növelik az otthoni szakápolás óraszámát és a szolgáltatások körét.

Forrás: HVG

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!