Elfogadta az Országgyűlés a járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt a keddi ülésen. A lapunk birtokába jutott információk szerint az Ország­gyűlés ezen döntésére készülve az ISD Dunaferr Zrt. is módosítja a járványügyi helyzetben meghozott intézkedéseit – olvasható a duol.hu-n.

 Ezek között szerepel például az, hogy nem fogják mérni a testhőmérsékletet a gyár­területen belül, de a higiénés ajánlások betartását továbbra is kérik a munkavállalóktól, és az ehhez szükséges, az egészség védelmét, a betegségek terjedésének megakadályozását szolgáló eszközöket, felszereléseket biztosítják. Értekezleteket, megbeszéléseket ugyanúgy lehet majd tartani, mint a pandémiás helyzet előtt. Viszont gyárlátogatásokat, közösségi rendezvényeket továbbra sem lehet szervezni. Ezek feloldásáról később dönthetnek, a kormányzati és az egészségügyi hatósági rendelkezések függvényében.

Arról is értesültünk, hogy a „pulykapénz” terhére kérhető rendkívüli fizetett távollét lehetősége, az azonnali hatályú szabadság elrendelésére vonatkozó munkáltatói intézkedési lehetőség, illetve a home office foglalkoztatás lehetősége megszűnik.

A szabadságos bér terhére kérhető rendkívüli fizetett távollét lehetőségét a munkáltató csak abban az esetben tudja biztosítani továbbra is, ha a DTKSZ 81. számú módosítását a szakszervezetek elfogadják. Úgy tudjuk, a Vasas Szakszervezeti Szövetség fenntartja a korábbi álláspontját, mert érdemben nem tudtak tárgyalni a szabadságos bér átütemezésének ellentételezéséről.

Az Országgyűlés döntött, a módosítások ezt követően lépnek életbe, a pontos időpontról tájékoztatni fogják a dolgozókat.

Forrás: duol.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!