Feszültséget gerjeszt a bölcsődei dolgozók körében a kormány döntése, amely szerint 2016-tól csak a diplomás kisgyereknevelőkre terjesztenék ki a pedagógus életpályát – mondta a szakszervezetek.hunak a Bölcsődei Dolgozók Szakszervezetének vezetője. Szűcs Viktória szerint nem feltétlenül felel meg az alaptörvény szellemiségének, ha ugyanabban a munkakörben ugyanazt a munkát végzők bérezése az iskolai végzettség szerint két külön bértábla alapján történik, ami jelentősen eltérő lesz a jövőben.    

 

  Kiterjeszti a kormány a pedagógus-életpályát a felsőfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelőkre, valamint az örökbefogadási tanácsadókra 2016-tól – jelentette be ez év áprilisában az emberi erőforrások minisztere egy konferencián. Balog Zoltán azt is közölte, hogy a kormány megújítja és egységesíti a kora gyermekkori fejlesztés rendszerét annak érdekében, hogy a sajátos nevelési igényű fiatalok családjai mielőbb megkapják a szükséges szakmai segítséget. A cél az, hogy a családügyi, köznevelési, egészségügyi és szociális ágazatok koordinációjával egy területileg és minőségileg is egységes ellátórendszert alakítsanak ki – hangzott a miniszteri indoklás.

   – A döntést magát üdvözöljük, hiszen ez az egyik javaslatunk volt, amikor a szociális életpálya munkacsoportban dolgoztunk, bár nemcsak a bölcsődei, hanem a szociális ágazat azon munkaköreire is kezdeményeztük a pedagógus életpálya kiterjesztését, amely pedagógus végzettséggel betölthető – mondta megkeresésünkre Szűcs Viktória. – A javaslatunk ezek szerint azzal a kritériummal kapott zöld utat, hogy csak a diplomás bölcsődei kisgyermeknevelőkre vonatkozik. Ez pedig azt jelenti, hogy a több mint 7100 bölcsődei szakdolgozó mindössze 10 százalékát, elsősorban a vezetőket érinti az intézkedés. A bölcsődékben ugyanis még a fővárosban is elenyésző számban vannak a gyermekcsoportban dolgozó diplomás kisgyermeknevelők, vidéken meg különösen nem ez a jellemző.

   2009 óta van lehetősége a bölcsődei dolgozóknak csecsemő és kisgyermeknevelő (BA) képzésben részt venni, és az eltelt időszak még rövid volt ahhoz, hogy mindenki diplomához jusson, másrészt a rendkívül alacsony bérek a napi megélhetést is alig fedezik, így nem is csoda, hogy a tandíj összege megfizethetetlen és kigazdálkodhatatlan a dolgozók számára. Mindemellett még fennáll a nyelvvizsga kötelezettség, ami további nehezítő körülmény.

  A szakszervezet már a bejelentésekor jelezte, támogatni kell a döntésből kimaradókat, hogy minél előbb megszerezzék a diplomájukat – tette hozzá.

  Kérdésünkre, hogy a bölcsődei dolgozók hogyan fogadták a bejelentést, a szakszervezeti vezető azt mondta:

    – Minél jobban közeledünk az intézkedés bevezetésének időpontjához, január elsejéhez, annál kézzel foghatóbb a feszültség. Nagyon sokan keresik meg a szakszervezetet személyesen és telefonon, a fővárosból és vidékről is azt panaszolva, hogy egy fiatal diplomás már ma is többet keres, mint egy 20-30 éves tapasztalattal, érettségire épülő felsőfokú OKJ-s szakképesítéssel, és nagyobb szakmai tudással rendelkező idősebb kollégája. Ezért is nagyon fontos lenne, hogy ne csak a diplomás kisgyermeknevelőkre vonatkozzon a pedagógus életpálya kiterjesztésével járó béremelés, ami igazából a közalkalmazotti bértábla befagyasztásával 2008 óta elmaradt. 

   A szakszervezeti vezető emlékeztetett arra, hogy korábban például a védőnők és az óvodapedagógusok sem voltak diplomások, azonban az akkori kormány célzottan segítette bejutásukat az államilag támogatott felsőfokú képzésekre. Ezt javasolták mintául az EMMI-nek egyrészt, hogy segítsék a nem diplomásokat a felzárkózásban. Tudják, hogy mindez a ma érvényes bolognai rendszerben esetleg nehezebb, mint korábban volt, de nem tartják lehetetlennek. Szűcs Viktória elmondta: mindenképpen el szeretnék érni, hogy az életpálya modellből most kimaradtak némi kormányzati segítséggel esti vagy levelező kurzuson, tandíjmentesen diplomát szerezhessenek, és az intézkedésből kimaradt, diplomával nem rendelkező középfokú végzettségű kisgyermeknevelőkre terjesszék ki a középfokú pedagógus bértáblát lehetőleg már 2016. január 1-jétől. Felhívta a figyelmet arra, hogy a bölcsődékben dolgozók nem gyermekmegőrzést látnak el, szakmai munkájuk során az emberi kiteljesedés alapjait teszik le. Ennek anyagi elismerését is követeli a szakszervezet, utalva arra, hogy a kisgyermeknevelők fizetése még a szociális ágazat átlagát sem éri el. Elfogadhatatlannak mondta, hogy ma a bölcsődei dolgozók bruttó fizetése a garantált bérminimum (122 ezer forint) ágazati pótlékokkal kiegészített összege. Felsőfokú szakképesítéssel és  tíz évi munkatapasztalattal is mindössze nettó  91 ezer forint körüli összeget visznek haza, s 40 év szolgálati idő után is alig közelíti meg fizetésük a száztízezer forintot, ami után majd nyugdíjat kapnak – részletezte az érdekvédő, aki szerint ez a helyzet tarthatatlan, ellene határozottan fel kell lépni. 

   Arra a kérdésünkre, hogy milyen konkrét lépéseket tervez a szakszervezet az életpálya modellből most kimaradtak helyzetének rendezése érdekében, Szűcs Viktória úgy reagált: észrevételeiket, kérésüket elküldték a szaktárca illetékeseinek. Egyelőre azt látják, hogy a családpolitikai államtitkárság érzi a felelősségét és az ügy rendezésének fontosságát. Az viszont egyelőre nem látható, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium „odateszi-e" politikai döntéssel a béremeléshez szükséges mintegy alig hárommilliárd forintot – tette hozzá.

  A szakszervezeti vezető mindazonáltal felhívta a figyelmet arra, hogy a kisgyermeknevelő munkakört betöltők közül csak a diplomásokra kiterjesztett pedagógus életpálya modell – amit az érintettek szempontjából előremutatónak és üdvözlendőnek tartanak –  determinálja a feszültséget, és véleményük szerint ugyanazon munkakörre történő két külön bértábla alkalmazása az alaptörvény szellemiségének sem felel meg feltétlenül. Jelesül hogy a bölcsődékben ugyanazt a munkát végzők, ugyanazt a felelősséget vállalók, ugyanazt a munkakört betöltők eltérő bértáblák alapján jelentősen eltérő mértékű bért kapjanak csak azért, mert egyiküknek van diplomájuk, a másikuk viszont „csak" felsőfokú szakképesítéssel és több évtizedes tapasztalattal rendelkezik. A szakszervezet a következő időszakban határozottan kiáll azért, hogy erre a problémára mielőbb megoldást találjanak.   

Kun J. Erzsébet