A PSZ és a PDSZ is azt szeretné, ha visszavonnák a kötelező oltásra vonatkozó rendelkezést az állami szektorban. A HVG cikke.

A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezet a múlt héten tárgyalásokat kezdeményezett a kormánnyal arról, hogy vonják vissza a kötelező oltás elrendelését az állami szektorban.

Az illetékes szakminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma azoban a tárgyalások elhalasztását kérte - mondta el az ATV-nek Nagy Erzsébet, a PDSZ választmányi tagja.

Közölte, hogy ők egy válaszlevelet írtak az EMMI-nek, hogy tájékoztassák őket „egy kicsit részletesebben” arról, hogy mit takar a halasztás.

„Ezt lehet egy felől időhúzásnak is tekinteni, másfelől meg akár úgyis lehet tekinteni, hogy ténylegesen kidolgoznak valami más eljárását” – hangzott el az ügyvezetőtől.

A csatorna megkereste az Emmit, ahonnan azt a választ kapták, hogy a pedagógusok kilencven százaléka már felvette az oltást, arra viszont nem válaszoltak, hogy hol tartanak az egyeztetések a pedagógus szakszervezetekkel.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter október végén jelentette be, hogy a magyarországi cégek jogot kapnak rá, hogy dolgozóiknak, illetve a munkavégzéshez előírják a koronavírus elleni oltást.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) ezután közölte, hogy azt szeretnék, ha a kormány visszavonná az állami intézményekben elrendelt, kötelező koronavírus oltásról szóló rendelkezést, illetve azt, hogy a nem állami intézményekben a kötelező oltás bevezetéséről a munkáltatók határozzanak.

Nagy Erzsébet, a PDSZ választmányi tagja azt mondta a Népszavának, hogy az Emmi állítólag azt az ígéretet adta a megbeszélésen, hogy a kormány átgondolja a szakszervezetek követelését a kötelező oltás visszavonásáról, és egy új javaslatot is tesznek majd.

A minisztérium múlt héten kiadott egy közleményt, melyben arról írtak, hogy a kormány képviselői nem tettek ilyen ígéretet, hozzátették, hogy a PDSZ és a velük szorosan összefonódó média ismét hamis információkat közöl, ezzel jelentős mértékben megnehezítve azt, hogy az egyeztetési folyamat eredményes legyen.”

A szakszervezet visszautasította a tárca kijelentéseit, szerintük „hazugozás” a kormány tárgyalási taktikájává kezd válni.

Forrás: HVG

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!