Már a cégek harmadának jelent komoly nehézséget a növekvő munkaerőhiány – derül ki a K&H kkv-bizalmi index legfrissebb eredményeiből. Így a következő egy évben a mikro-, kis- és középvállalkozásoknál dolgozók fizetése várhatóan újra olyan ütemben nőhet, mint a járvány előtt. A középvállalkozások, illetve a mezőgazdasági cégek terveznek leginkább béremelést.

Amíg év elején a kkv-k 26 százalékának volt nehéz megtalálni a megfelelő kollégákat, ma már 33 százalék számít erre a K&H kkv-bizalmi index kutatás harmadik negyedéves eredményei alapján. Ezzel párhuzamosan a bérek is emelkedhetnek:

a mikro-, kis- és középvállalkozások 8,4 százaléka tervez ugyanis emelést a következő egy évben. A kutatásban részt vevő cégek 77 százaléka szerint növekedni fognak a fizetések a saját szektorukban. Utoljára 2019 második negyedévében kalkuláltak ennyien béremelkedéssel.

„A kkv-k bérnövekedési várakozásai már a járvány előtti időszakot idézik. Akkor stabilan legalább 8 százalékos emelésre számítottak, és nagyjából 80 százalék kalkulált a fizetések növekedésével. A várakozások az idei év kezdete óta újra folyamatosan emelkednek, ezért már egyértelműen trendről beszélhetünk, amire a frissen bejelentett minimálbér-emelés még inkább ráerősíthet” – értékelte az eredményeket Rammacher Zoltán, a K&H kkv-marketing- és -értékesítéstámogatás vezetője.

Eltérő várakozások

Szektorok szerinti bontásban leginkább a mezőgazdaság vár béremelést (79 százalék) és a legnagyobb átlagos növekedéssel is itt kalkulálnak (9,2). Legkevésbé az ipari, építőipari cégek várnak magasabb fizetéseket (70 százalék), emiatt a legkisebb mértékű emelkedésre is itt számítanak (7,5).

Méret szerint is van eltérés a cégek bérváltozással kapcsolatos várakozásaiban: minél nagyobb egy vállalkozás, annál jelentősebb emelkedésre számít. A 100 millió forint alatti árbevételű mikrocégek 72, a 100 és 300 millió forint közötti árbevételű kisvállalkozások 78, a 300 millió és 2 milliárd forint közötti árbevétellel rendelkező középvállalkozásoknak pedig 83 százaléka számít magasabb fizetésekre.

Bár régiók szerint kelet és nyugat között nincs nagy eltérés – 80, illetve 81 százalékuk vár emelést –, a központi régióban magasabb a változatlanságot remélők aránya (24 százalék), és csak 74 százalék számít növekedésre.

Forrás: Világgazdaság

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!