Már heti egyetlen óra szabadtéri tanulás is óriási hatással lehet a gyerekek tanulási eredményeire, miközben növeli a tanárok munkával való elégedettségét. Erre mutatott rá egy most publikált tanulmány, amelyben a brit Swansea Egyetem kutatói három dél-walesi általános iskola tanulási eredményeit elemezték – olvasható az Origo cikkében.

Ma már bebizonyosodott, hogy a legtöbb ember számára előnyös, ha természetes környezetben, a szabadban végez bármilyen tevékenységet. A fák, a vadon élő állatok és a parkok csökkenthetik a stresszt, segíti a koncentrációt, növeli a motivációt, valamint javítja a fizikai és mentális egészséget, elősegítve a testmozgást.

Egy 2014-es tanulmány például azt találta, hogy egy hét szabadban töltött kemping visszaállíthatja a test óráját, a természetes alvási szokásokkal együtt. Egy másik tanulmány pedig az állapította meg, hogy akár egyetlen hétvége is elég ehhez, szóval érdemes elkezdeni a sátor és a kempingszék bepakolását.

A szabadban eltöltött idő pszichológiai előnyei, mint például a fokozott figyelem és a mentális felfrissülés, különösen vonzóak az oktatás és a tanulás szempontjából; ám nem kell az iskolákat az erdőbe költöztetni, hogy kihasználjuk ezeket.

A Swansea Egyetem kutatói három dél-walesi általános iskola tanulási eredményeit elemezték, ahol az órákat legalább heti egy órában természetes környezetben tartották.

Azt találtuk, hogy a tanulók szabadságot éreztek az osztályterem szűk falain kívül

– mondta Emily Marchant, a Swansea Egyetem Orvostudományi Kutatója és a tanulmány vezető szerzője a ZME Science online tudományos portálnak. – Úgy érezték, jobban ki tudják fejezni magukat, és élvezték, hogy többet mozoghatnak.

Hozzátette: azt is elmondták, hogy jobban elkötelezettek és pozitívabbak a tanulás során, míg sokan azt is elárulták, hogy

A közérzetük és a memóriájuk is jobb.

Bár a pedagógusok kezdetben szkeptikusak voltak a kísérleti programmal kapcsolatban, végül mégis úgy találták, hogy a szabadtéri tanulás javítja munkájukkal való elégedettségüket és személyes jólétüket.

Összességében eredményeink rávilágítanak a szabadtéri tanulásban rejlő lehetőségekre, mint tantervi eszközre az iskolai elkötelezettség, valamint a gyermekek egészségének, jólétének és oktatási eredményeinek javításában

– emelte ki Marchant.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Forrás: Magyar Nemzet

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!