Nagy energiaráfordítás, ami minimális haszonnal kecsegtet – így kommentálta a Mércének azt a keddi hírt Dr. Szabad Zoltán, aki a Magyar Orvosok Szakszervezetének (MOSZ) elnöke, miszerint a háziorvosoknak januárban egy hétvégét kötelező „önkéntesen” oltással tölteniük.  

Kedden a Telex írta meg először, hogy a Müller Cecília által jegyzett határozat szerint 2022 januárjában – ahogyan azt a kormány decemberben előre jelezte –  minden háziorvosnak kötelező lesz legalább egy hétvégét vállalnia (pénteken 14–18 óra, szombaton 10–18 óra közötti időszakban), amikor Covid elleni oltásokat ad be. Az oltási hétvégét a háziorvos választja ki, azt előtte a megyei oltási bizottsággal előzetesen egyeztetnie kell, illetve köteles gondoskodni arról, hogy az oltási hétvége oltási időpontjairól a lakosság a helyben szokásos módon értesüljön.

Szabad Zoltán – aki bár a MOSZ-ban elnöki tisztet tölt be, lapunknak nem a szakszervezet álláspontját tolmácsolta, hanem háziorvosként értékelte Müller Cecília friss utasítását – szerint sok praxishoz nem tartozik már olyan beteg, akit be lehetne oltani: akiben felmerült, hogy szeretne oltást kapni, már rengeteg lehetősége volt rá eddig is. 

Hozzátette: azokban a praxisokban lehet majd némi látható hatása a kötelező oltási hétvégének, ahol harmadik oltást eddig még nem vagy kevésbé adtak be, miután az ott rendelő orvosok a  betegeiket inkább oltópontokra irányították. A háziorvos úgy véli, az új tisztifőorvosi határozat „minimális haszonnal kecsegtető nagy energiaráfordítás”.

Szabad Zoltán szerint ez a mostani utasítás várható eredményességét tekintve is nagyon hasonló ahhoz,  amikor az oltási kampány első szakaszának végén a háziorvosoknak kellett felkeresni és jobb belátásra bírni a praxisukhoz tartozó, még oltatlan betegeket.

Az pedig, hogy az utasítás maximum 5 millió forintos pénzbüntetést is kilátásba helyez azoknak az orvosoknak, akik nem vállalják el a hétvégi oltást, Dr. Szabad Zoltán szerint nem nóvum: idén márciusban ugyanis volt már arra példa, hogy a Nemzeti Népegészségügyi központ kijelölte a hétvégéket oltásra a háziorvosoknak, akkor elvileg ugyancsak ilyen szankciók terhe mellett.  A háziorvos ugyanakkor lapunknak azt mondta: ő senkiről nem tud, akit megbírságoltak volna, amiért nem oltott hétvégén. Az önkéntes oltómunka elrendelése technikailag eleve azért szükséges a szakszervezeti vezető szerint, hogy az érte járó kiegészítő díjazást megkaphassák az orvosok, ennek hiányában ugyanis a  NEAK nem tudja a „pótlékot” kifzetni a háziorvosok cégeinek. Az oltási akciónapokra járó térítés egyébként egy munkaszüneti teljes napra 80 ezer forint, fél napra pedig 40 ezer forint, ha adott időben az ellátandók legalább 50 százaléka megjelenik a rendelőben. 

Dr. Szabad Zoltán azért sem vár érdemi sikert a háziorvosok hétvégi „bevetésétől” az oltási kampányban, mert bár az eddigi oltási akcióhetek szerinte relatíve sikeresek voltak, a végére  már „kifulladtak”. (Itt érdemes felidézni, hogy „rendes” oltási mentrendtől eltérően az oltási akciók alkalmaira nem kell előzetesen regisztrálni – a szerk.)

Az, hogy a jól működő háziorvosi rendelések esetében már szeptember óta folyamatosan zajlik a harmadik oltások beadása, azt eredményezte, hogy mára a praxisokhoz alig-alig tartoznak betegek, akiket oltani lehetne. A MOSZ-elnök szerint ezt már a háziorvosok jelezték is az egészségügyi kormányzatnak. 

Az én praxisomban nem tudok már egy ampulla Pfizerre összehalászni embert harmadik oltásra

–  mondta Szabad Zoltán, aki saját becslése szerint legalább ötszáz betegét beoltotta már a harmadik oltással is. 

Amellett, hogy a háziorvosok folytatják az oltást a rendelési időben, és a fentiek fényében legalább egy januári péntek délután és szombaton is oltsanak előzetes bejelentkezés nélkül, januárban több oltási akció is lesz: a terv szerint az új év első hónapjában minden csütörtök és péntek délután, valamint szombaton lesz oltási akció a  kórházi oltópontokon  és járásközponti szakrendelőkben. Ekkor előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet majd menni oltásra.

Forrás: Mérce

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!