Az egy évvel korábbihoz képest jelentős növekedést mértek a foglalkoztatottságban, de 2021 végéhez viszonyítva már romlás látszik. Ezt részben a közmunkások januári elküldése okozta, de a hiánygazdaság jelei is megmutatkoznak a számokban.

Idén januárban 4 millió 644 ezer volt a foglalkoztatottak száma, 43 ezerrel kevesebb, mint 2021 decemberében – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A regisztrált munkanélküliek száma a decemberi 179 ezerről 201 ezerre nőtt.

Részletesebb adatokat három havi átlagban ad ki a KSH: 2021 novembere és 2022 januárja között átlagosan 4 millió 676 ezer magyar számított foglalkoztatottnak, 75 ezerrel többen, mint egy évvel korábban, de 12 ezerrel kevesebben, mint a 2021. október-decemberi időszakban.

2021 eleje óta azok is foglalkoztatottnak számítanak, akik gyeden vagy gyesen vannak, emiatt épp nem dolgoznak, de van munkahelyük, ahova visszatérhetnek majd. Ők most 144 ezren vannak.

Az egy évvel korábbihoz képest jelentősen, 86 900 fővel nőtt azoknak a száma, akik a magyarországi elsődleges munkaerőpiacon dolgoznak. A Magyarországról külföldre ingázók száma 3100 fővel nőtt, míg a közmunkásoké 14 800-zal csökkent. Az október-decemberihez viszonyítva a magyar elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 8300-zal, a közmunkásoké 4300-zal csökkent, a külföldre átjáróké 800-zal nőtt.

Életkori bontásban azt látjuk:

  • a 15-24 év közöttiek közül 5200 fővel dolgoznak többen, mint egy éve,
  • a 25-54 év közöttieknél 28 700 fővel nőtt a foglalkoztatottság egy év alatt,
  • az 55-64 éveseknél a létszám 19 600 fővel nőtt egy év alatt,
  • a 65 év felettiek közül 19 500-zal többen dolgoznak, mint egy éve,
  • az október-decemberi átlaghoz képest a 25-54 éves foglalkoztatottak száma esett vissza jelentősen, 12 ezerrel, a többi korcsoportban néhány száz fős volt csak a változás.

Az adat komoly meglepetést okozott, de valószínű, hogy inkább statisztikai változás látszik, nem trendforduló következett be – véli Virovácz Péter, az ING elemzője. Az új közmunkarendszer bevezetése óta különösen erős a szezonalitás hatása, márpedig most is a közmunkások száma csökkent nagyot. Ez azonban jellemzően csak egy átmeneti állapot, ami a következő hónapokra megszűnhet.

Azonban az elemző szerint az is érdekes, hogy kicsit csökkent az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma, már csak azért is, mert a nagy munkaerőhiányról szóló híreknek ez ellentmond. Szerinte az jelentheti erre a magyarázatot, hogy a szokásosnál több cég termelési potenciálját fékezi az alapanyagok és az eszközök hiánya, nem a munkaerőpiaccal van bajuk. Ez az adat tehát a hiánygazdaság tünete is lehet.

Forrás: HVG

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!