Havi több mint 1,3 milliót kap a legjobban fizetett magyar nyugdíjas, miközben 138 ezer forintról indul egy átlagosan kereső ember járandósága. Politikai harakirit követ el a Fidesz a Férfiak 40 program elutasításával, de csapdahelyzetben van a párt

A Figyelő nagy cikkben szedte össze azt, hogy milyen átalakításokra készül a kormány a nyugdíjrendszerben. Semmilyet. Lázár János azt mondta a lapnak, nincs szükség rendszerszintű változtatásra. Az Országos Nyugsíjbiztosítási Főigazgatóságon sem tudnak ilyen tervről, pedig ha valahol, ott kellene. 

Pár hete a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója arról beszélt, hogy 2050-60 környékére teljesen felborul a nyugdíjrendszer. Addigra a mostani trendek szerint a népesség 7,8 milliárdra csökken, a nyugdíjasok száma pedig 2,4 millióra nő. A rendszer most is nehezen működik, pedig most 9,77 millióan jutunk 2,03 millió nyugdíjasra. 

Ráadásul Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke azt mondja, húsz év múlva el kell kezdezünk visszafizetni azt a 3000 milliárd forintot, amit a kormány elvett a magánnyugdíjpénztáraktól, majd felélt. Ez évi legalább 80-100 milliárd forintos kiadás lesz, amit már nem ennek a kormánynak kell megoldania. 

Nehezen is tudná, mert jelenleg nincsenek meg a feltételei annak, hogy ezeket személyre lebontva visszafizessék. A lista azért megvan, hogy kihez mi tartozott, mert az EU csak úgy engedte az államosítást, ha visszafizetjük majd a pénzeket. 

Forrás: fn.hir24.hu