Karácsony Szilárd neve sok szakszervezeti tisztségviselő számára ismerősen cseng. 2000 áprilisában jelent meg az általa alapított "Munka-lap" című érdekvédelmi folyóirat, amely 2003 decemberéig adott hírt a teljes magyar szakszervezeti mozgalom törekvéseiről és eredményeiről. A szintén sokak által ismert "Munkakönyv" című könyvét 2001-ben vehették kézbe az olvasók. Interjúnkban arra kértük a szerzőt, hogy mutassa be a Szakszervezetek.hu kiadó gondozásában most megjelent könyvét.
- Kiknek szól a "Szak-könyv"?
- A "Munkakönyv" célzottan a munkavállalóknak készült, bár sok tisztségviselő jelzett vissza, hogy nagy segítséget jelentett számára például a tagszervezésben és tagmegtartásban. A "Munkakönyv" azt taglalta, hogy a munkájukból élőknek milyen lehetőségeik vannak az érdekeik érvényesítésére. Nem titkoltan az összefogás adta lehetőségeket és a szakszervezeti taggá válás előnyeit és az önként vállalt közösségben való aktív részvétellel járó jogokat és kötelességeket járta körül. A "Munkakönyv" utolsó fejezete a tisztségviselőkről szólt. Nem véletlenül, hiszen a szakszervezetek működésében a tisztségviselőkre speciális feladatok várnak. A "Szak-könyv" éppen ezért kifejezetten a gyakorló és leendő tisztségviselőknek íródott.
- Mi motiválta a könyv megírására?
- Amikor 1987-ben megválasztottak alapszervezeti titkárnak semmit sem tudtam arról, hogy mi a dolga egy szakszervezeti tisztségviselőnek. Nekem és kortársaimnak még szerencsém volt, mert hamarosan beiskoláztak és jól szervezett képzéseken sajátíthattam el a legfontosabb ismereteket. A rendszerváltás a szakszervezeti tisztségviselők képzési rendszerét felemésztette, amit a mai napig sem sikerült újraéleszteni. Pedig nagy szükség lenne rá. Az elmúlt több mint két évtized alatt megtanultam, hogy a tisztséget viselni nagy felelősség. Munkahelyek, családok megélhetését biztosító bérezés, az életük minőségét és akár hosszát is befolyásoló megfelelő munkakörülmények megteremtése múlik a tisztségviselőkön. Alapelvem, hogy a tisztséget vállalóknak jár a feladataik ellátásához szükséges tudás. Ezt segítendő határoztam el, megírom milyen kötelességek és jogok illetik meg a tisztségviselőket, illetve mit kell tenniük ahhoz, hogy sikeresek lehessenek.
- A könyv hátsó borítóján egy eddig kevésbé használt szóösszetétel szerepel, az "akarategyesítés". Mit kell érteni ez alatt?
- A szakszervezeteket az egyénként kiszolgáltatott munkavállalók hozták létre közös érdekeik egyesítésére. Mint minden önkéntes szervezet a hivatásuknak csak akkor tudnak eleget tenni, ha demokratikusan működnek, azaz a tagok akaratát sikeresen tudják egy irányba terelni, és nem csak együtt hozzák meg a döntéseket, hanem azok végrehajtásában is aktívan együttműködnek. A szakszervezetek belső demokratikus szabályrendszere és minden, ami ahhoz kötődik, legyen az a tisztségviselők ki- és megválasztása, vagy a szervezeti felépítés kialakítása, mind-mind a tagok akaratának egyesítését szolgálja.
- Ezzel rá is tértünk a "Szak-könyv" tartalmára. Milyen témák találhatók még a könyvben?
- Az első fejezetek a működési szabályok részletezése után a demokratikus működés nélkülözhetetlen részét képező testületi munka és az ehhez szükséges értekezletek megfelelő előkészítéséhez és lefolytatásához és a döntéshozatalhoz tartozó ismerteket tartalmazzák. Az elmélet gyakorlati alkalmazását a tisztségviselők megválasztására hivatott választói értekezleten keresztül ismerhetik meg az olvasók. A következő nagy fejezet a szervezetfejlesztésre koncentrál. A tagszervezés, tagmegtartás, az információs rendszer kialakítása és működtetése éppúgy része a tisztségviselői feladatoknak, mint az utánpótlásról való gondoskodás, vagy a különböző közösségi rendezvények például: nyugdíjas búcsúztatók, kirándulások megszervezése. Legvégül pedig az érdekérvényesítés folyamatát és annak lépéseit, az érdemi tárgyalásokhoz vezető utat járjuk végig a kezdeményezéstől a megállapodásig.
- Mennyire hiányt pótló a könyv tartalma?
- Kutatva az idevonatkozó szakirodalmat, arra jutottam, hogy az elmúlt húsz évben nem készült a felsorolt témákat gyakorlati oldalról kifejtő kiadvány. Sok-sok apró praktikája van a tisztségviselők munkájának, amit jobb esetben képzéseken, illetve egymástól szoktak elsajátítani, vagy ennek hiányában saját kárukon kénytelenek összegyűjteni az érintettek. Ez utóbbi sok kudarc lehetőségét hordozza magában. A "Szak-könyv" remélhetőleg nem csak a kezdő, hanem a már évek óta gyakorló alapszervezeti tisztségviselőknek is segít eligazodni a szakszervezeti munka felsorolt kevésbé látványos, de annál fontosabb területein.
- Miért telt el tíz év a két könyv megírása között?
- Már a "Munkakönyv" megjelenésekor megfogalmazódott bennem a folytatás megírása. Az elmúlt nyolc évben a Vasutasok Szakszervezete szervezetpolitikai alelnökeként erre nem jutott időm, ugyanakkor a tisztségben szerzett tapasztalataim sokat segítettek a "Szak-könyv" tartalmának összeállításában. Miután a Vasutasok Szakszervezete áprilisban megtartott tisztújító kongresszusán nem választottak meg a szervezet elnökének, és az alelnöki tisztségre szóló jelölést nyolc év után nem vállaltam, így kihasználva az élet adta lehetőséget a nyáron volt időm beváltani régi elképzelésemet.
- Hol lehet hozzájutni a könyvhöz?
- A "Szak-könyvet" kizárólag a kiadótól lehet megrendelni. A legegyszerűbben ide kattintva lehet letölteni a megrendelőlapot. A könyv az előzetes megrendeléseknek köszönhetően már nyomdában van. November végétől nem csak azok vehetik kézbe, akik már megrendelték, hanem korlátozott számban azok a szakszervezetek is megvásárolhatják, akik az év végén szeretnék tisztségviselőiknek ajándékba adni.