Negyedéves és éves összehasonlításban is nőtt az üres álláshelyek aránya az Európai Unióban és az euróövezetben egyaránt az első negyedévben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn.

Az év első három hónapjában az euróövezetben és az EU-ban is 1,9 százalékon állt a betöltetlen állások aránya a munkaerőpiac összes álláshelyének számához viszonyítva.

Az euróövezetben a tavalyi év negyedik negyedévében és a tavalyi első negyedévben is 1,7 százalék volt a betöltetlen állások rátája.

Az Európai Unió egészében pedig a tavalyi utolsó negyedévben és első negyedévben is 1,8 százalék volt az üres álláshelyek aránya.

Az euróövezetben az idei első negyedévben a betöltetlen állások aránya az iparban és építőiparban 1,5 százalék volt, míg a szolgáltató szektorban 2,2 százalékon állt.

Azokban a tagállamokban, ahol összehasonlítható adatok rendelkezésre állnak, a legmagasabb betöltetlen állásarányt Csehország (3,1 százalék), Belgium (2,9 százalék, 2016. negyedik negyedévi adat), Finnország és Svédország (egyaránt 2,7 százalék), valamint Németország (2,6 százalék) jelentett.

Ezzel szemben a legkisebb arányban Spanyolországban (0,8 százalék), Portugáliában (0,9 százalék), Bulgáriában, Írországban, Görögországban, Lengyelországban és Szlovákiában (1,0 százalék) voltak betöltetlenek az állások az első negyedévben.

Az összehasonlítható adatokkal rendelkező tagállamok közül húsz állam esetében emelkedett éves összehasonlításban a betöltetlen állások aránya, míg hét országban nem változott.

A legnagyobb mértékben éves szinten Belgiumban (+0,7 százalékpont - 2016. negyedik negyedéves adat), Csehországban (+0,6 százalékpont) és Észtországban (+0,5 százalékpont) emelkedett a betöltetlen álláshelyek aránya.

Magyarországon 2017. első negyedévében 2,0 százalék volt az üres álláshelyek aránya a 2016. negyedik negyedévében regisztrált 1,9 százalék és a 2016. első negyedévében mért 1,8 százalék után.