Még be sem vezették a francia kormány munkaügyi reformjáról szóló rendeletet, de egy szakszervezet máris sztrájkot hirdetett ellene – írja a Világgazdaság.

Jóváhagyta szerdai ülésén a francia kormány a munkaügyi reform főbb elemeit, és felhatalmazást fog kérni a parlamenttől arra, hogy a részleteket a nyár folyamán egyeztesse a szakszervezetekkel és a gazdasági érdekképviseletekkel. A képviselők július 24–28. között vitatják meg a tervezetet, amelyet szeptember 20-ig elfogad a kormány, és az új törvényt rendeleti úton vezetik be.

Muriel Pénicaud munkaügyi miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a jelenlegi francia munkaügyi rendszer nem megfelelő a globalizáció és az internet világában. A tervezett változások nagyobb szabadságot és biztonságot nyújtanak majd a vállalatoknak és a munkavállalóknak is – tette hozzá. A reform három fő területre koncentrál: a végkielégítések és egyéb, elbocsátással járó költségek korlátozására, a munkahelyi érdekképviselet egyszerűsítésére és a vállalati szintű béregyeztetésekre az ágazatiak helyett. A munkaügyi szabályozás ugyanis túlságosan bonyolult, sok cég azért nem mer új dolgozókat felvenni, mert attól fél, hogy bonyodalmakkal jár az esetleges elbocsátásuk, ha rosszra fordul az üzlet.

Franciaországban a három legutóbbi kormány már megpróbálkozott a munkaügyi reformmal, de a szakszervezetek ellenállása miatt eddig minden próbálkozás kudarcba fulladt. Macron most olyan erős pozícióban van elsöprő parlamenti többsége birtokában, hogy elődjeinél nagyobb esélye van a reform végigvitelére. A kezére játszik az is, hogy a francia gazdaság 2010 óta nem növekedett olyan jelentős mértékben, mint az elmúlt hat hónap során. Az államfőnek az a célja, hogy átfogó társadalmi és gazdasági reformok révén felgyorsítsa a gazdasági növekedést, új munkahelyeket teremtsen, és 2020-ra 7 százalékosra csökkentse a munkanélküliséget a jelenlegi 9,5 százalékról.

Nagy kérdés, milyen ellenállást fejtenek majd ki a szakszervezetek, amelyek hat hónapon át tartó sztrájkokkal és zavargásokba torkolló utcai összecsapásokkal akadályozták meg a legutóbbi – a szocialista Francois Hollande kormányzata által elfogadott – reform életbeléptetését. A három legerősebb érdekvédelmi képviselet közül egyelőre csak a keményvonalas CGT jelentett be szeptember 12-re általános sztrájkot. A legnagyobb szakszervezet, a CFDT és a CGT-vel általában együttműködő FO mérsékeltebb hangot üt meg, és egyelőre kész a konzultációra a kormánnyal. Megvárják a szeptembert, mielőtt eldöntik, hogy milyen lépéseket tegyenek.

Forrás: Világgazdaság