Utcára vonulhatnak a diákok szeptemberben, ha addig nem lesz érdemi megoldás az általuk felvetett problémákra. A HÖOK személyesen az oktatási államtitkárnak adta át felmérésük eredményét. Palkovics László egyébként a Hír Televízió azon kérdésére, hogy a diákok szakképzésbe-terelése érdekében dönthetnek-e a jövőben gimnáziumbezárásokról, kitérően válaszolt.

A szegedi zseniosztálynak 146 érettségi jegyéből mindössze három volt négyes, a többi mind ötös. 28-ból 10-en brit elit egyetemeken – Cambridge-ben és Oxfordban – tanulnak tovább.

A Radnóti gimnázium igazgatója szerint a külföldi intézmények egyik legnagyobb vonzereje, hogy míg a magyar egységes képzésben a legjobbak is egy százötven fős csoportba vegyülnek, addig az angol intézményekben egy professzor rendszerint három diákkal foglalkozik.

„Másrészt az a bizonytalanság, ami itt a továbblépéssel kapcsolatban van, nyilván próbáljuk őket meggyőzni, hogy vissza kell jönni, vissza kell jönni, de sajnos éppen abban az érzékeny időszakban mennek ki, amikor a párválasztás, telepedés, megállapodás van, úgyhogy izgulhatunk értük, hogy visszajönnek” – mondta Gál Béla igazgató.

Az LMP szerint, ha a legjobbak elmennek, az másoknak is követendő példa lesz.

„2010 előtt még csak egyetem után igyekeztek külföldre az emberek dolgozni, az elmúlt években látható az, hogy egyetemeket is külföldön akarják végezni, sajnos egyre több gimnáziumi igazgató panaszkodik arról, és gimnáziumi tanár panaszkodik arról, hogy bizony látja azt a diákokon, hogy már a gimnáziumot is szívesebben végeznék külföldön. Hogyha elzavarja már a tizenéveseket is a Fidesz, akkor vajon milyen 21. század vár Magyarországra?” – véli Ikotity István, a párt országgyűlési képviselője.

Az elmúlt hónapokban a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája felmérte a diákok igényeit. A „jóléti” kérdések mellett az oktatói felelősséget is kiemelték a hallgatók, akik egyebek mellett a mentori, támogatói jelenlétet hiányolják.

„Az ösztöndíjak kérdése volt szinte mindenhol az első helyen, hiszen elég nagy az általános elégedetlenség a hallgatók körében, második téma a kollégiumok kérdése volt” – mondta el Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke.

Az oktatási államtitkár bízik abban, hogy szeptemberre meg tudnak egyezni a HÖOK-kal, akik ellenkező esetben utcára vonulnak.

Palkovics László arra a kérdésre ugyanakkor kitérő választ adott, hogy a nemzetgazdasági tárcától kiszivárgott háttéranyag szerint készülnek-e a gimnáziumi férőhelyek csökkentésére, esetleg intézmények bezárására.

„Ez egy olyan szakmai kérdés, amiről majd vitatkozni fogunk és beszélni fogunk, ebben a pillanatban ez a tanulmány semmiféle ilyen gondolkodásnak nem képezi az alapját, erről egyébként már többször nyilatkoztunk, erre majd egyszer valamikor visszatérünk, ha a szakma egyébként úgy gondolja” – közölte az államtitkár.

A szakszervezet szerint bár félmillió szakmunkás hiányzik a rendszerből, nem adottak a feltételei a diákok szakképzés felé terelésének.

„Nagyjából ötszázezer szakmunkás hiányzik a rendszerből, és őket valamilyen módon, nem jó kifejezés, de újra kell termelni. tehát meg kell oldani a szakmunkás-utánpótlást, csakhogy ennek egyetlen feltétele sem adott. Leginkább a szakképzésben nem adottak a feltételek, nagyon kevés az oktató, a szakoktató, ott is leginkább elöregedett a szakma, a szakmai feltételek, ahol a gyerekek dolgoznak, azok csak nagyon kevés helyen megfelelőek” – mondta Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

A PDSZ szerint az oktatók és diákjaik esetében is versenyképes fizetéssel lehetne megállítani az elvándorlást.

Forrás: HírTv