Hiába a bérkorrekció, a MÁV mellett a buszos társaságok sem bírják felvenni a versenyt a munkaerőért folytatott harcban. A BKV-nál például legalább 150-200 sofőr hiányzik. Az érdekképviseletek itt 500 emberről beszélnek; más szakszervezeti képviselők szerint ekkora lehet a munkaerőhiány a vidéki Volán-társaságoknál is – értesült a Magyar Nemzet.

Jelentős eltérések vannak a fizetések között, míg ugyanis egy kezdő BKV-sofőr 180-200 ezer forintot is megkeres egy hónapban, a vidéki buszvezetők átlagosan nettó 130-170 ezret kapnak. A legnagyobb vidéki szolgáltató, a Volánbusz Zrt. tájékoztatása szerint náluk bruttó 264 ezer (nettó 170 ezer) forintot keresnek a sofőrök, amihez még hozzájön havonta – átlagosan – 39 ezer forintos, üzemanyag-megtakarításért járó összeg, bruttó 40 ezer forint kafetéria, valamint háromszázalékos önkéntes nyugdíjpénztári támogatás. Szerepel a juttatási csomagban a családtagoknak adott kedvezményes utazási és üdülési lehetőség, valamint életbiztosítás is. A vállalat próbálja bővíteni a lehetséges jelentkezők körét, ezért saját képzéseire már húszéves jelentkezőket is várnak, akik mire elvégzik a 10-11 hónapos tanfolyamot, be is töltik a buszvezetés esetében előírt 21 éves kort. Idén átlagosan 13 százalékkal emelték a fizetéseket, de a tervek szerint jövőre 12, 2019-ben pedig további ötszázalékos emelés várható.

– Úgy látszik, az a 30 százalékos béremelés, amelyet három év alatt kapunk meg, nem lesz elég az elszívóhatás megállítására – mondta lapunknak Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke, aki szerint nemcsak a külföldi munka jelent alternatívát a sofőröknek, hanem gyakorlatilag bármi, ahol több pénzt kapnak. – Hiába emelkedik a buszsofőrök bére, az egész országban nőttek a fizetések, így továbbra is munkaerőhiánnyal küzdünk – közölte. Úgy véli, komoly probléma az is, hogy megszűnt a korkedvezményes nyugdíj, így ha egy 60 éves járművezető nem megy át az egészségügyi alkalmassági vizsgálaton, akkor ott áll munkanélküliként néhány évvel nyugdíjazása előtt. Munkát nem talál majd, a nyugdíj viszont még túl messze van.

Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke

Tapasztaltabb sofőrjeik a BKV szerint a 180-200 ezer forintos kezdőfizetés másfél-kétszeresét is megkereshetik. Ám Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke elmondása szerint ez csak a régóta a vállalatnál dolgozókra igaz, és ebben az összegben már – az éjszakai pótléktól kezdve a különféle juttatásokig – minden benne van.

Egyébként a BKV tájékoztatása szerint nemcsak járművezetőből van kevés, hanem szakmunkásból és mérnökből is. – Jelenleg intenzívebb hirdetéssel próbáljuk a létszámot feltölteni, de a fő célunk a versenyképes jövedelmek elérése – közölte a BKV, egyúttal jelezve, hogy a járműveken kívül honlapjukon, a Profession.hu oldalon, valamint a – Habony Árpádhoz, a miniszterelnök informális tanácsadójához köthető – Lokál nevű újságban is hirdetnek.

A vállalat szerint nagy segítséget jelentett az idei 15 százalékos béremelés, tervük pedig, hogy jövőre is emelik majd a fizetéseket. Gulyás Attila szakszervezeti vezető lapunknak azt mondta, hogy mindenképpen két számjegyű bérnövekedést akarnak elérni, az erről szóló tárgyalások pedig a szokásoktól eltérően nem tavasszal, hanem már idén ősszel megkezdődhetnek. – Januárig a terveink szerint megállapodunk a bértarifarendszerről is, amelynek következtében a fizetéseket a munkakör és a szolgálati idő alapján határozzák meg, így teljesen átlátható és kiszámítható szisztéma jön létre. Jelenleg akár 20 százalékos eltérés is lehet a bérek között, ráadásul teljesen indokolatlanul – fogalmazott.

Ugyanakkor az érdekképviseleti vezető elmondta, egyelőre az idei béremelés fedezete sincs biztosítva, a források közé ugyanis betervezték a nagyjából egymilliárd forintot érő, a Stadionoknál lévő irodaház eladását is. – Eddig ezt nem sikerült értékesíteni, és ha így marad év végéig, akkor ismét a tulajdonoshoz kell fordulni forrásokért – mondta.

Úgy véli, egyelőre nem lehet megállapítani, hatásos-e az idei 15 százalékos bérfejlesztés, de az biztos, hogy egyelőre nem özönlenek a jelentkezők a vállalathoz. A munkaerőhiány szerinte valójában akár 500 fős is lehet. – A vállalat által közölt, 150-200 fős adat a nyári menetrendet tükrözi, viszont szeptembertől – különösen a metrópótló buszok elindulása után – ennél több ember is hiányozhat – mondta. Gulyás Attila szerint természetesen a béremelés az egyik legfontosabb eszköz a munkaerőért folytatott harcban, de a munkakörülmények javításával is sokat tudnának segíteni.

A BKV és a Volánbusz Zrt. állítása szerint egyébként nincs olyan munkakör, amelyikben olyan szintű a munkaerőhiány, amit ne tudnának pótolni, ám a BKV-nál elismerték, hogy „az utánpótlás biztosítása egyre nehezebb bizonyos hiányszakmákban”.

Tehát a buszos társaságok hasonló problémákkal küzdenek, mint az egyik legnagyobb hazai foglalkoztató, a MÁV. Ahogy kedden beszámoltunk róla, a MÁV csaknem 400 dolgozót azonnal fel tudna venni; 399 fős létszámhiánnyal küzd. Tájékoztatásuk szerint a mozdonyvezetők átlagfizetése bruttó 500 ezer, a jegyvizsgálóké 277 ezer, a mérnököké csaknem bruttó 500 ezer forint.

Annak ellenére nem találnak megfelelő embereket, hogy – a vállalat által idézett kimutatás szerint – az érettségivel végezhető munkakörök közül a mozdonyvezetői állás a második legjobban fizetett munkahely. Felsőfokú állami végzettségű munkavállalók esetében egyébként diplomás minimálbért is alkalmaznak, amelynek összege főiskolai végzettségnél bruttó 270 ezer, egyeteminél pedig bruttó 300 ezer forint. Halasi Zoltán, a VDSZSZ Szolidaritás elnöke szerint ugyanakkor ezek a számok már a különböző pótlékokkal – mint például az éjszakai munkavégzésért járó kiegészítéssel – növelt összegek, az alapbér ettől elmarad.

Forrás. Magyar Nemzet