Vajon mit gondolhat a polgár, amikor megtudja, hogy a nagy állami vállalatok vezetői az amúgy is magas, havi 4-5 milliós fizetés mellé tavaly éves alapbérük 10–80 százalékát is megkapták prémiumként? A kérdés persze költői, hiszen el lehet képzelni annak a sokszor félórás vagy még nagyobb késésben lévő, túlzsúfolt vonaton nyomorgó, egyébként a Fidesz-szavazóbázis derékhadát jelentő kisembernek a véleményét, amikor megtudja, hogy a havonta ötmilliót kereső MÁV-vezér számlájára legkevesebb hatmillió forint érkezett a jól végzett munka jutalmaként az év végén. Kérdés, hogy amikor idén 288 900 forint volt a bruttó átlagkereset, van-e jogosultságuk a havi többmilliós fizetéseknek az állami szektorban. Akkor, amikor a MÁV-nál, a Magyar Postánál vagy a BKV-nál folyamatos a munkaerőhiány, aminek kárát az utazóközönség, illetve a levélre, csomagra várók látták, látják. Vagy akkor, amikor a hármas metró felújításának finanszírozása körüli vitában a főváros vezetése és a kormány egymásra mutogat, miközben az utazóközönség a harminc fok fölötti hőségben „élvezi” a felújított orosz szerelvények nyújtotta szauna jótékony hatását – írja a Magyar Nemzet.
Gondoljunk csak bele, vajon a jól végzett munka látszatát kelti-e, amikor a reggeli csúcsforgalom idején a logikusnak tűnő háromkocsis elővárosi szerelvény helyett egyetlen kocsi jelenik meg – sokszor az is késve –, amelybe már belépni sem nagyon lehet, nemhogy jegyet ellenőrizni. Csoda-e, ha lasszóval kell fogni a jegykezelőket, vonatvezetőket? Vagy elégedett lehet-e az a karácsonyi csomagra váró polgár, akihez az ünnepek után jut el a várva várt ajándék?
Magyarázat persze bőven akad. A kormányzati retorika szerint azért kell a magas fizetés, hogy a jó szakemberek ne hagyják el az állami szférát, és elvben ezzel egyet is lehet érteni. Ám a naponta tapasztalható hiányosságok alapján mondhatjuk-e azt, hogy valóban a megfelelő ember ül a megfelelő helyen? A kormányzati logika szerint igen, mert például a MÁV és a Magyar Posta is nyereségesen zárta a tavalyi évet. Kérdés persze, hogy nyereség kimutatása helyett miért nem a szolgáltatás fejlesztésére költik az adófizetői forintokat. Ám ha valaki ezekkel az érvekkel igyekszik alátámasztani a sokszor politikai kinevezetteknek kiutalt hűbéri juttatást, az nagyon elszakadt a magyar valóságtól, s nem tudja fölmérni, hogy az átlagos választót a legkevésbé sem érdekli az állami cégek nyereségessége, sokkal inkább a szolgáltatás minősége. Ám mostanra akkorára nőtt a hatalmi arrogancia, hogy nem is nagyon érdekli az ország vezetőit, mit is gondol az átlagos választó. Hiszen a folyamatos félelemkeltéssel, az Állítsuk meg Brüsszelt!, Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén! és egyéb, a zsigeri ösztönökre ható kampánnyal kézben tudják tartani azt a kádári időkben szocializált, keményen dolgozó kisemberi réteget, amely igényli az egyszemélyi vezetőt, akire fölnézhet. Így rövid másfél év alatt sikerült elérni, hogy háború elől menekülőt és gazdasági migránst egységesen és folyamatosan gyűlöljön az ország a kereszténység jegyében. Tévedés ne essék, senkinek nem hiányzik, hogy hazánkban muszlimok százezrei telepedjenek meg, de a valóban segítségre szorulókat támogatni kellene gyűlölködés helyett.
Az is aláássa a kormányzati magyarázkodás hitelességét, hogy 2010-ben még magukból kikelve tiltakoztak a jelenlegi kormánypártok Simor András akkori jegybankelnök havi nyolcmilliós fizetése ellen, s kétmillió forintban maximálták az állami cégek vezéreinek jövedelmét. Majd néhány évvel később maga Orbán Viktor dobta sutba korábbi elveit, amikor aláírásával tette lehetővé, hogy vacsorapartnere, Matolcsy György jegybankelnök és más állami vállalati vezetők havi fizetése akár ötmillió forintra is emelkedhessen.
Persze a kormányfő elmúlt 27 évben tett pálfordulásait látva, ezen csak a legnaivabbak csodálkoznak. Hiszen a két választási ciklus alatt fölépített hűbérúri rendszerben a vazallusoknak is juttatni kell valamit. Hogy ez szúrhatja a gondolkodó ember szemét? Na és?
Forrás: Magyar Nemzet
