Az osztott munkarendben dolgozó munkavállalók egy munkanapjukon két nagyobb részletben teljesítik a munkaidejüket, s közben egy hosszabb pihenőidőt kapnak. Egy ilyen beosztási rendszer komoly tehertétel lehet a munkavállaló életszervezésére nézve. A munkajog ezért öt fontos korlátozó szabállyal igyekszik kiegyensúlyozni a felek érdekeit – írja az ado.hu.

A kötött munkarendben dolgozó munkavállalók túlnyomó része egy nap egyszer veszi fel, és egyszer teszi le a munkát, s a két időpont között – jellemzően rövid munkaközi szünettel, szünetekkel – folyamatosan dolgozik. Ezt a munkaidő-beosztási rendszert a munkajog osztatlan munkarendnek hívja. Vannak azonban olyan munkavállalók, akik osztott munkarendben dolgoznak, vagyis egy nap két nagyobb részletben teljesítik a munkaidejüket, s közben egy hosszabb szünetet tartanak.

Mely munkáltatók hasznosíthatják jól az osztott munkarend előnyeit? Olyan munkáltatói tevékenységek esetén érdemes megfontolni az osztott munkaidő bevezetését, amelyeknél egy napon belül két munkacsúcs fordulhat elő. Példa lehet erre az állatgondozás (reggeli és esti feladatok ellátása), az idegenforgalmi szolgáltatóknál az étkeztetés (reggeliztetés, vacsoráztatás), non-stop működő üzemek, szolgáltatók napi két takaríttatása, vagy éppen kistelepülési, alvóvárosi üzletek működtetése, amelyekben a forgalom hajnalban és késő délután, este jelentős.

Könnyű azonban belátni, hogy az osztott munkaidő, bármennyire is alkalmas eszköz lehet egyes munkáltatói tevékenységek munkaerőigényének lefedésére, hátrányos lehet a munkavállaló életritmusának kialakítása szempontjából. Ha például a munkavállalónak oktatási intézménybe járó gyermekei vannak, a munkaidejét valószínűleg éppen arra az időre fogják beosztani, amikor velük tölthetné az időt, és a család körüli teendőket kellene ellátnia (reggel és este). A két, munkával töltendő időszak közötti néhány óra, amikor pihenhet, a családi élet szempontjából pedig holt idő. Ha a munkaidő két részlete közötti szünet viszonylag rövid, ezalatt a munkavállaló sem pihenni, sem magánjellegű ügyeket intézni nem tud, így elpocsékolt idővé válik. Ha viszont túl hosszú a szünet, az általában korai kelés mellett a munkavállaló szabad délutánjának, estéjének jelentős megrövidítéséhez vezet. A munkajog ezért meghatározza az osztott munkarend bevezetésének egyes korlátait, melyeket az alábbiakban öt pontban foglalunk össze. Felhívjuk arra is a figyelmet, hogy kollektív szerződés útján mely korlátozások alól lehet mentesülni, és melyek alól nem.

1. Csak megállapodás alapján!

A munkavállaló számára a legfontosabb garancia, hogy a törvény szerint osztott munkaidőt csakis a felek megállapodása írhat elő. Vagyis a munkáltató egyoldalúan nem dönthet úgy, hogy két részre osztja a munkavállaló munkaidejét. A megállapodás alakiságaival kapcsolatban a törvény nem tartalmaz előírást. Így annak nem kötelező írásbeli formát adni, hanem érvényes szóban, vagy a felek akár ráutaló magatartás útján bevezethetik ezt a rendszert. Tanácsos azonban írásbeli megállapodást kötni az osztott munkaidő bevezetéséről, hiszen egy esetleges munkaügyi ellenőrzésnél a munkáltatónak kell tudnia igazolni, hogy az osztott munkarendet nem egyoldalúan, hanem a munkavállalóval egyetértésben vezette be. A megállapodással kapcsolatos fontos tartalmi követelmény, hogy a felek szabad akaratból tett, önkéntes vállalását kell, hogy tükrözze. A megállapodás érvénytelenségéhez vezethet, ha a munkavállalót például jogellenes fenyegetéssel (valamilyen jogellenes hátránynak kilátásba helyezésével) vettek rá a megállapodás megkötésére.

Kollektív szerződés azonban a törvényben foglaltaktól eltérően is meghatározhatja a felek megállapodására vonatkozó szabályokat. Előírhat formakötöttséget vagy meghatározott tartalmi elemeket a megállapodás vonatkozásában. Sőt, akár arról is rendelkezhet, hogy a felek megállapodása nélkül is bevezethető az osztott munkaidő. A munkáltatónak ez esetben is méltányosan mérlegelnie kell a munkavállaló magánérdekeit az osztott munkaidő bevezetésénél. Továbbá kollektív szerződés meghatározhat olyan munkavállalói csoportokat, amelyek megállapodás nélkül is osztott munkaidőben dolgoznak.

2. Legfeljebb két részletben!

A napi munkaidő szétaprózásának gátat szab a törvény: legfeljebb két részletre szabad széttagolni az egy munkanapra beosztott munkaidőt. Három vagy több munkaidőrészlet már annyira szétforgácsolná a munkanapot, és oly mértékben széthúzná a napi kezdés és befejezés időpontját, hogy ellehetetleníthetné a munkavállaló magánéleti tevékenységeit. Nem tilos azonban kollektív szerződésben a három vagy annál több munkaidőrészlet beosztásának engedélyezése vagy előírása. A kollektív szerződést kötő feleknek azonban – a munkavállalók említett magánéleti hátrányai miatt – nagyon meg kell fontolniuk a munkaidő kettőnél több blokkra osztásának engedélyezését.

3. Legalább két óra pihenés!

A munkanapra beosztandó két munkaidőrészlet között legalább két óra pihenőidőt kell biztosítani a munkavállalónak. Ez biztosítja azt, hogy a két, munkával töltendő időegység között érdemi pihenésre, kikapcsolódásra, magánéleti tevékenységekre kerülhessen sor. Fontos odafigyelni arra, hogy a munkaidő részét képezik az érdemi munkavégzést előkészítő és lezáró feladatok is. Tehát a két munkaidőrészlet közötti pihenés terhére nem számolható el az első műszak utáni elpakolás, tisztálkodás, átöltözés, vagy a második műszak előtti felszerelkezés, az eszközök előkészítése stb.

A két óra pihenést akkor is biztosítani kell, ha a munkavállaló részmunkaidőben dolgozik, azaz a beosztás szerinti napi munkaideje pl. 2-2 órára oszlik.

Kollektív szerződés a két munkaidőrészlet közötti minimális pihenőidő mértékét azonban a törvényben foglaltaktól eltérően is szabályozhatja: akár több, akár kevesebb minimális pihenőidőt is előírhat, továbbá rögzítheti a pihenőidő pontos mértékét vagy felső korlátját is.

4. Tiszteletben kell tartani a napi pihenőidőt!

Az osztott munkarendben dolgozó személy munkaidő-beosztásának kialakításánál fontos figyelemmel lenni a napi pihenőidő minimális mértékére. Nem szabad ugyanis olyan hosszú szünetet beiktatni a két munkaidőrészlet közé, hogy a munka befejezése és a másnapi munkakezdés között a napi pihenőidő kötelező mértékét sértő módon túl kevés idő jusson. Főszabály szerint a napi pihenőidő minimális mértéke 11 óra, legalább ennyinek kell tehát eltelnie két egymást követő munkanapon a munka letétele és másnapi felvétele között. Az osztott munkaidőben foglalkoztatott munkavállalóra – egyéb munkavállalói csoportok mellett – azonban speciális szabály vonatkozik: elegendő 8 óra napi pihenőidőt biztosítani (sőt, a nyári óraátállítás napján akár 7 óra napi pihenőidő is szabályos). Ez esetben azonban az előző vagy a következő napon ellensúlyozni kell a két munkanap közötti igen rövid pihenési lehetőséget: ha a munkáltató él a 11 óránál rövidebb napi pihenőidő beosztásának lehetőségével, akkor a két egymást követően beosztott munkanapon a napi pihenőidők együttes tartama legalább 22 óra kell, hogy legyen.

A napi pihenőidő kötelező tartama sem a felek megállapodásában, sem kollektív szerződésben nem rövidíthető meg.

5. Semmi trükk a munkaközi szünettel!

Munkaközi szünetet – vagyis a napi folyamatos munkavégzést megszakító, rövid pihenési lehetőséget – minden munkavállalónak kell biztosítani, aki 6 óránál többet dolgozik egyfolytában. A munkaközi szünet kiadásának idejét és mértékét – a törvény keretei között – a munkáltató egyoldalúan határozza meg. Az a munkáltató, aki szeretett volna, nem tudott megállapodást kötni osztott munkaidő bevezetéséről a munkavállalójával, kísértést érezhet, hogy egy hosszabb munkaközi szünet beiktatásával mégiscsak két részre ossza a munkaidőt. Ennek azonban korlátot szab a törvény: a munkaközi szünet legfeljebb 60 perces lehet, ennél hosszabb szünetről sem a felek egyéni megállapodása, sem kollektív szerződés nem rendelkezhet. Az osztott munkaidő leplezett, egyoldalú bevezetése tehát ilyen módon kizárt.

Egyébiránt az osztott munkaidő bevezetése legálisan vezethet a munkaközi szünetek megspórolásához. Ha ugyanis egy napi 8 órás munkaidő két, 4-4 órás blokkra tagolódik, nem kötelező szünetet tartani. Fontos odafigyelni a törvény pontos szóhasználatára: munkaközi szünet csupán a hat órát meghaladó munkavégzés esetén kötelező, tehát ha a munkavállaló az egyik blokkjában pontosan hat órát dolgozik – és a maradék 2 órát a nap másik részében –, akkor nem kötelező számára munkaközi szünetet biztosítani. Ez könnyebbséget okozhat azon munkáltatók munkaidő-szervezési feladatainak megoldásában, amelyek munkanapokon széles idősávban folyamatos ügyfélkiszolgálást biztosító tevékenységet folytatnak. Ez esetben ugyanis nem könnyű a déli időszak megoldása, ha minden munkavállaló számára meg kell adni a 20-30 perc szünetet, amelynek terhére szintén nem lehet elszámolni az előkészítő és a befejező munkákat. Az osztott munkarend bevezetésével, a munkavállalók munkaidőblokkjainak megfelelő „összeillesztésével” kiiktathatók a rövid, de a gördülékeny munkavégzést jócskán megakasztani képes munkaközi szünetek.

Az osztott munkaidő bevezetése ellen első látásra erős ellenérv szól azon munkatípusok esetén, amelyeknél az érdemi munkavégzést hosszabb előkészítő munka előzi meg, és befejező munka követi. Hiszen ilyenkor ezekre naponta 2-2 alkalommal kell, hogy sor kerüljön, mégpedig a munkaidő terhére, jelentős időt elvéve az érdemi munkától. Azonban, ha osztatlan munkarendben munkaközi szünetet kell kiadni, az épp úgy napi 2-2 előkészítést és lezárást eredményez. Ezért a munkaközi szünet kiiktatásával járó osztott munkaidő jellemzően nem csökkenti a munka hatékonyságát.

Forrás: ado.hu