Vidnyánszky Attila osztályában frissen végzett fiatalok kapták meg négy kaposvári színész munkáját. A kirúgottak szerint a döntés egyik oka a koruk volt, a bíróság még nem döntött – írja a Népszava.

A Csiky Gergely Színház igazgatója, Fülöp Péter meghallgatásával folytatódott az évad végén, az érintettek szerint jogellenesen elbocsátott kaposvári színészek munkaügyi pere. A bíróságnak arról kell döntenie, hogy törvényellenesen vált-e meg a művészektől a teátrum vezetése, amely négy, a Kaposvári Egyetem színész szakán Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház direktora osztályában frissen végzett fiatalt szerződtetett az elküldöttek helyére.

Kovács Zsuzsa, Horváth Zita, Fábián Zsolt és Lecső Péter évtizedek óta a Csiky társulatához tartozott. Februárban a színház vezetése jelezte nekik, a 2017-18-as évadban már nem számítanak a munkájukra, s így közös megegyezéssel megválnának tőlük. A kvartett tagjai ezt visszautasították, s miután hónapokig nem kaptak másféle jelzést, meglepetésként érte őket, hogy röviddel az évad vége előtt mindnyájuknak felmondtak.

- A Négyszögletű Kerek Erdő előadása előtt kaptuk kézhez a felmondást – mesélte Lecső Péter –, már jelmezben vártunk a kezdésre. El lehet képzelni, ezek után milyen állapotban léptünk színpadra…

A színház vezetésének indoklása szerint a felsőfokú végzettség hiánya, illetve a nem elégséges előadásszám miatt esett a választás a négy színészre. Utóbbiról a tárgyaláson az alperes teátrum jogi képviselője, és Fülöp Péter is azt állította: miután az előírt 80 fellépést a társulat nagy része nem teljesítette, így az csak másodlagos szempontnak számított.

- A színház teljes rekonstrukciója zajlik, ennek része a művészi gárda átalakítása, a fiatalítás is – jelentette ki az igazgató, aki elismerte: ugyan a döntést Bozsik Yvette művészeti tanácsadóval közösen hozták meg, a felelősség, mint munkáltató, értelemszerűen az övé. – Minőségi cserét hajtottunk-hajtunk végre: négy, diplomával nem rendelkező tag helyére diplomásokat szerződtetünk.

A színház vezetője a törvényre is hivatkozott, amely előírja, a társulat 60 százalékának szakirányú végzettségűnek kell lennie. Ebből komoly vita alakult ki, hiszen a felek másként értelmezték a jogszabályt: az alperes úgy vélte, az előírás egyértelműen diplomát ír elő, a felperesek viszont a MASZK Színészegyesület vizsgáját is elegendőnek tartják – utóbbival Kovács Zsuzsa kivételével mindnyájan rendelkeznek, s ő is 2021-ig haladékot kapott ennek megszerzésére a korábbi direktortól, Rátóti Zoltántól. Akiről kiderült, már az előző évad előtt közölte a színésznővel és Fábián Zsolttal, az idén szeptembertől nem számít a munkájukra, ám nem végzettségükre hivatkozott: Kovács esetében például azt kifogásolta, nem mosolyog eleget… Cseppet sem mellékesen, a társulat tagjai közül többeknek nincs színészdiplomája, ám ők maradhattak.

Fülöp Péter szerint azért a jelenlegi felperesek kaptak felmondást, mert a megfelelő végzettség nélküliek közül nekik volt a legkevesebb fellépésük az elmúlt évadban.

- Mivel csak egy darabban kaptunk szerepet, nehéz lett volna teljesíteni a feltételeket – mondta erre Lecső Péter, aki szerint többek között azért is nem kaptak szerepeket a következő évad tervezésénél, mert a rendezők nem látták őket játszani. Az igazgató viszont állította, a rendezők mindenki nevét megkapták, s saját döntésük volt, kikkel akarnak, illetve nem akarnak együtt dolgozni darabjaikban, ő ebbe nem szólt bele.

A felperesek viszont úgy vélték, ők nem szerepeltek az ajánlásokban, ezzel szemben az akkor még egyetemista – tehát szintén diploma nélküli – „újak” igen, nem véletlen, hogy utóbbiak mind több darabban kapnak lehetőséget szeptembertől.

- Jól hangzik, hogy a rendezők szabad kezet kapnak mindenben, de ez nem igaz – jelentette ki Lecső Péter, s az is elhangzott, akadt olyan közülük, akire darabjában Tóth Géza, rendező eredetileg testált szerepet, s a nevét csak később húzták ki. Fülöp Péter viszont nem látott ilyen szereposztást…

Az igazgató azt is cáfolta, koruk miatt váltak meg a művészektől, akik szerint viszont éppen a sokat emlegetett – Fülöp által marketingfogásnak mondott – fiatalítás miatt esett rájuk a választás, s ezzel a vezetés megsértette az egyenlő bánásmódról szóló törvényt. Ennek ellenkezőjét a bíróság állásfoglalása alapján az alperesnek kell bizonyítania , a színészeknek pedig – akik elsősorban szeretnének visszatérni a társulatba, de rosszabb esetben is egy évi járandóságukat követelik – azt kell alátámasztaniuk, hogy nem szerepeltek a rendezőknek leadott névsorokban – a tárgyalásvezető szeptember 10-ig adott erre határidőt.

- Ez így meglehetősen rövid – mondta az igazgató. – Kezdődik az évad.

- Amiben mi is szeretnénk játszani – jegyezte meg erre Lecső Péter…

Forrás: Népszava