A Tesco-Global Áruházak Zrt. szeptemberben folytatja az idei bérfejlesztést, és erről tájékoztatta az érintett szakszervezeteket - jelentette be a cég pénteken.

A döntés nem az elégedetlenkedő érdekképviseletekkel folytatott egyeztetések része, a vállalat ugyanis nem reagált a Tescónál működő két szakszervezet, a KASZ és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) követeléseire, amelyeket július 8-án a budapesti Fogarasi úti áruház előtt tartott közös demonstráción adtak át a munkáltató képviselőinek.

A Tesco az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében ismertette: az idei bérfejlesztés harmadik ütemében majdnem minden teljes munkaidőben dolgozó, aktív áruházi és logisztikai központi munkavállaló fizetése legalább további bruttó 11 ezer forinttal nő szeptemberben.

Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) elnöke az MTI-nek a bejelentést követően elmondta: hétfőn és kedden megszavaztatják a dolgozókkal, hogy a béremelés mértékét elfogadhatónak tartják-e vagy nem. Hangsúlyozta, hogy ősszel mindenképpen tárgyalni kell a dolgozói létszám bővítéséről, illetve a jövő évi bérfejlesztésről.

A kereskedelmi vállalat közleményében azt írta, az újabb bérfejlesztéssel az idén mintegy kéthavi fizetéssel többet vihetnek haza a dolgozók. Az elmúlt 2 évben a Tesco 8,7 milliárd forintot költött bérfejlesztésre, szeptember elsejétől a teljes munkaidős dolgozók közül senki sem keres 176 ezer forintnál kevesebbet, a legtöbb Tesco munkatárs fizetése az idén átlagosan 18,9 százalékkal nőtt.

Pártos Zsolt, a Tesco ügyvezető igazgatója a vállalat közleményében kiemelte: a januári és júliusi bérfejlesztések egy hosszú folyamat első lépései voltak, az újabb bérfejlesztés jól mutatja azt az utat, amin a jövőben szeretnének végigmenni.