Míg 2010-ben még 420 000 diák vállalt munkát évente hazánkban, addig ma már csak 170 000, ráadásul a közelmúlt eseménye is megtépázta a bizalmukat. Vajon a béremeléseken, juttatásokon, a nyugdíjasok bevonásán kívül segítheti-e a foglalkoztatási helyzetet a diákmunka? A Piac és Profit cikke.

Egy friss kutatás arra mutat rá, hogy a magyar diákok 35 százaléka dolgozik tanulmányai mellett, legerősebb motivációjuk a pénzkereset mellett pedig a választott szakmával kapcsolatos tapasztalat- és gyakorlatszerzés, úgy gondolják, hogy ez hasznos lehet a későbbi munkaadók számára. „Ma már inkább a tapasztalat a döntő, nem feltétlenül az ezt igazoló végzettség. A cégek szeretik maguk betanítani a kezdő kollégákat, a motiváció, a tanulásra való képesség mellett előny, ha egy munkavállalónak hasonló területen szerzett tapasztalata van” – mutat rá Török László, a Job Force Iskolaszövetkezet vezetője.

„Másfél éve egyre jobban érzékelhető, hogy a diákok előszeretettel keresnek érdeklődési körüknek megfelelő munkát, így a diákmunka révén akár a szakmaváltás sem ritka. Tanulnak egy bizonyos szakon, közben elmennek más területre dolgozni, és végül az új szakma mellé teszik inkább a voksukat” – teszi hozzá Török László. A diákok legszívesebben irodai környezetben vállalnak munkát, de népszerűek a hostess munkák, a promóciós tevékenységek és a tolmács állások is. Nyáron keresettek még a strandokon, fürdőkben végezhető feladatok, a fesztiválokhoz kapcsolódó munkakörök, és nem utolsó sorban a nyári mezőgazdasági munkák.

Változtak a munkavállalás szabályai

Bár úgy tűnik, egyre elterjedtebb az iskola melletti tanulás, nemrég egy iskolaszövetkezet fizetésképtelenné vált, ami miatt több száz diákmunkás nem kapta meg a fizetését. Az elkeseredett diákok egy része a következő havi műszakjaikat nem vette fel, ami az iskolaszövetkezeten keresztül alkalmazó cégeknek jelentős problémát okozott. A szakember szerint éppen ezért fontos az is, hogy korrekt módon bánjanak a diákokkal és az ügyfelekkel. Ugyanis egy-egy hasonló eset megpecsételheti a szövetkezetek és a diákok kapcsolatát.
A munkát vállaló diákoknak nem árt tisztában lenniük a munkavállalás szabályaival is. Egy nemrég életbe lépő rendelet értelmében a diákmunkát ugyanis már nem a Munka Törvénykönyve, hanem a Szövetkezeti Törvény szabályozza, a diákok ezentúl nem munkaviszony, hanem tagsági közreműködés keretében végeznek feladatellátást. Nyári szünetben iskolaszövetkezetben csak 15 év felett lehet jelentkezni, és 18 év alatt minden esetben írásbeli szülői hozzájárulás szükséges.

A diákmunka lehet a megoldás itthon a munkaerőhiányra?

Bár tavaly tovább csökkent a munkanélküliség, mégis számos területen áll fenn munkaerőhiány, ami terület- és szakmaspecifikus, illetve szezonális jellegű. Ez utóbbit enyhítheti a diákmunka, de Török László szerint, a klasszikus gyártó-termelő, 4 műszakos munkarendű termelő egységek esetében nem szerencsés, ha a felnőtt dolgozók hiányát diákokkal pótolják a vállalatok. Így például a gyártás területén inkább az automatizmus orvosolhatja a munkaerőhiányt. Az irodai adminisztráció, a kereskedelem vagy a HR területén azonban már most jelentős részben diákokkal töltik fel a belső munkahelyeket, és nem titkoltan az utánpótlás nevelése is a céljuk, hiszen a későbbiekben általában előnyben részesítik azokat a dolgozókat, akik már diákként is a vállalat mellett köteleződtek el. Felmérések pedig azt mutatják, a diákmunkások mintegy 70 százaléka az iskola befejezése után is a választott cégnél tud maradni.

A nappali tagozatos diákok, így a diákmunkások száma hazánkban 2010 óta folyamatosan csökken. A jelenlegi 120-170 000 nappalis diák 35 százaléka rendszeresen, további 30 százaléka alkalmilag végez munkát, döntően iskolaszövetkezeti keretek közt. Kevesebb a gyerek, kevesebben tanulnak a felsőoktatásban, így kisebb a kínálat is. Az utóbbi években emelkedni kezdtek az órabérek, mivel csak a diákmunkára jelentkezők mindössze 30 százaléka hajlandó nettó 700 forintos órabér alatt munkát vállalni. A budapestiek igénye valamivel nagyobb a vidékieknél: óránként minimum 764 forintot kívánnak keresni. A diákmunka tehát egyes területeken bár enyhítheti a munkaerőhiányt, de teljes mértékben nem orvosolhatja azt. Mindazonáltal amennyiben idejük engedi, érdemes a diákoknak kipróbálni magukat egy-egy területen, ugyanis későbbi szakmai életüket alapozhatják meg ezzel, emellett a diákok foglalkoztatása a cégek számára is kedvező megoldást jelent az utánpótlás biztosítására.

Forrás: Piac és Profit