Lázár János levélben biztosította a Tescónál sztrájkkészültséget hirdető szakszervezetet: a kormány támogatja a dolgozók törekvéseit, és szükségesnek tartja a bérek, illetve a létszám megfelelő rendezését – értesült a Magyar Idők. A kancelláriaminiszter levele szerint ősszel újra a parlament elé kerülhetnek olyan javaslatok, amelyek a kormány 2010-ben megkezdett kereskedelempolitikáját folytatják.

– A kormány továbbra is elkötelezett a 2010-ben megfogalmazott kereskedelempolitikai akcióterv végrehajtása mellett. Eltökélt szándékunk egy olyan, egészségesebb szerkezetű intézkedéscsomagot javasolni az Országgyűlésnek, amely a munkavállalók védelmére és a fogyasztók érdekeire fókuszáló hazai kereskedelmi szektor létrehozása felé hat – közölte Lázár János kancelláriaminiszter a Tesco áruházláncnál kialakult kollektív bérvitában sztrájkkészültséget hirdető Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ).

A Magyar Időkhöz eljutott miniszteri levél szerint az Orbán-kormány fontosnak tartja a bérfelzárkóztatás ügyének rendezését a kereskedelmi szektorban, és teljes mértékben egyetért a szakszervezetek azon felvetésével, hogy a létszámhiány problémájára mielőbb megoldást kell találni.

Lázár János kifejti, a kabinet 2010 óta számos olyan intézkedést hozott, illetve javasolt, amelynek célja a létszám­hiány, illetve több aktuális kérdés, például az élelmiszer-ellátás biztonságosságának orvoslása volt; ezeket a felvetéseket tartalmazta például az idei tavaszi ülésszakon felmerült komplex tárcaközi javaslatcsomag is. – Bár a tervezet akkor nem került a parlamenti honatyák elé, továbbra is napirenden van az átfogó szabályozás végrehajtása – közölte a Miniszterelnökség első embere.

Vélekedése szerint a kiskereskedelemben kialakult munkerőhiány miatti anomáliák megoldására két lehetséges út van: egyrészt fontos a dolgozók bérének rendezése, másrészt a megfelelő számú munkaerő biztosítása érdekében szükséges a szektorban foglalkoztatottak színvonalas szakmai képzése, illetve átképzése. Ennek megvalósításához és a további lépésekhez javaslatokat vár a kormány – derül ki a KDFSZ-nek küldött levélből.

A Magyar Idők megtudta, eközben újabb szintre lépett a legnagyobb ágazati foglalkoztatónál kihirdetett sztrájkkészültség. Tegnap eldőlt: szerdán újabb egyeztetést tartanak, mivel a dolgozók egységes döntése nyomán napokon belül leáll az áruházlánc az egész országban. A kiszolgálók, pénztárosok, raktárosok, logisztikai munkatársak, árufeltöltők, hátsó területi munkatársak, hús- és csemegepultosok, pékek, műszaki és ruházati eladók, továbbá az online szolgáltatás alkalmazottai, illetve például a győri office-központ dolgozói egy emberként várják, hogy megkezdődjön az akció.

– Úgy döntöttünk, nem engedjük, hogy a karácsonyi bevásárlási szezonba ilyen körülmények között hajszolják bele a dolgozókat. Az elhatározásunk egyértelmű: sztrájkolunk, ha a Tesco regionális prágai központjában vagy Londonban nem hallják meg a magyar munkavállalók szavát – jelentette ki lapunknak Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke.

A sztrájkbizottságokat vezető érdekképviselő leszögezte: továbbra is nyitottak az egyeztetésre a munkáltatóval, de az időhúzás és a félrevezetés nem elfogadható számukra, ezért nincs értelme tovább várniuk az akcióval. – Elmúltak azok az idők, amikor kiszolgáltatottan várják a magyar munkavállalók, hogy változzon a számukra egyre elviselhetetlenebb, külföldi tulajdonú üzletláncok által dirigált helyzet – fogalmazott.

Információink szerint a törvényes sztrájk előtt már a naponta szükséges áruszállítás sem fog megvalósulni a lánc egységeibe, vagy akadozó ellátásra kell számítani, a szervezők ugyanis egységes fellépést terveznek valamennyi munkakörben. Így például előfordulhat, hogy a tiltakozás napját megelőző éjjel sem kerülnek már fel az új áruk a polcokra, a termékek pedig nem érkeznek meg a boltok raktáraiba vagy az internetes megrendelőkhöz

– A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete is teljes mértékben beleállt a KDFSZ által kezdeményezett markáns, de törvényes akcióba. A Tesco már nem számíthat arra, hogy akadnak olyanok, akik nem a sztrájkot látják jó megoldásnak, ugyanis folyamatosan nő a dolgozói nyomás. Nekünk az a dolgunk, hogy értük harcoljunk, nem pedig az, hogy a multi üzleti szempontjait tartsuk szem előtt – mondta Bubenkó Csaba, aki szerint történelmi jelentőségű a mostani összefogás ereje.

Jelezte: annyira előrehaladott állapotban van a sztrájkra való felkészülés, hogy akár már ma bejelenhetik az akció időpontját. Felhívta a figyelmet arra: a törvény lehetővé teszi azt, hogy más kiskereskedelmi láncok alkalmazottai is szolidaritási sztrájkot tartsanak a tescósok által meghirdetett időpontban, és úgy tűnik, erre több ágazati szereplőnél növekvő igény mutatkozik.

Emel a MÁV

A kiemelt jelentőségű vasutas-munkakörökben foglalkoztatottak bérét átlagosan négy százalékkal emeli a MÁV munkakörtől függően 2017. július elsejéig, illetve 2017. január elsejéig visszamenőleg; az intézkedés 1300 munkavállalót érint, a megemelt bért a szeptemberi fizetéssel október 10-én kapják meg a dolgozók – közölte a MÁV Zrt.

A cég tájékoztatása szerint a béremeléskor egyes munkaköröket magasabb besorolásba helyeztek. Az állami vállalatok közül az idén elsőként a MÁV három évre szóló, összesen harmincszázalékos béremelésről kötött megállapodást az érdekképviseletekkel, amely 2017. és 2019. közötti időszakra átlagosan 13, 12, illetve 5 százalékos béremelést tartalmaz.

A csoport nem vezető beosztású munkavállalói 2017. január 1-jétől átlagosan tízszázalékos alapbéremelésben részesültek, a fennmaradó három százalékot a vasúttársaság vezetése az érdekképviseletekkel egyeztetett szempontok alapján az egyes munkakörök közötti bérfeszültségek kezelésére fordítja. Ez utóbbi mérték lett átlagosan négy százalék az érintett munkakörök szűkítésével.

Forrás: Magyar Idők