Globálisan 1400 főtől válik meg az anyagilag szenvedő játékgyártó, aminek magyarországi üzeme is van.

A Magyarországon is jelen lévő Lego dán játékgyártó 8 százalékkal csökkenti dolgozóinak számát az év végéig – közölte a cég elnöke kedden. A bejelentésből az nem derült ki, hogy mely országokban hajtják végre a leépítést. A cég azzal indokolta az intézkedést, hogy a Lego féléves forgalma 5 százalékkal 14,9 milliárd koronára (612 milliárd forint) esett. Jørgen Vig Knudstorp, a Lego elnöke azt mondta, hogy csalódást okoztak a féléves bevételi adatok, ezért meg kell tenni a szükséges lépéseket.

A Lego mintegy 1400 dolgozóját bocsátja el az év végéig. A cég jelenleg közel 18 200 embert foglalkoztat világszerte. A cég elnöke sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy “a kényszerlépés számos kollégánk életét befolyásolja majd”. A dán cég nyíregyházi leányvállalatának tavalyi nettó árbevétele mintegy 11 százalékkal, nyeresége pedig 13 százalékkal nőtt.

Forrás: 24.hu