A napokban ülést tartott az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége. A szakszervezetek a volános munkavállalók széles rétegeit érintő kérdésekről tárgyaltak. Az eszmecserén részt vett a Munkástanácsok Országos és Ágazati Szövetségének elnöke is.

A találkozón központi témaként került terítékre az autóbuszvezetők munkaidejének kérdése. A Szövetség megfogalmazta az autóbuszvezetők munkaidejével kapcsolatos kérdések – egyezségen alapuló – rendezésének szükségességét!

Megállapították, hogy sokan sérültek a korkedvezmény intézményének, különösképpen a töredékidők megszűntetése miatt.

A kormány által összeállított tervezetet a Szövetség fenntartásokkal fogadja, mivel az a rehabilitációra és a foglalkozás-egészségügy nagyobb szerepére épül, kedvezményes évekkel nem számol.

Ugyanakkor azt mindenképpen pozitívumnak tartják, hogy komolyabban előtérbe helyezi az egészségi állapotot károsító munkaköröket, foglalkozási csoportokat.

Hangsúlyozták, hogy kedvezően fogadták a három éves ütemezéssel meghatározott 30 %-os bérmegállapodást, ám – a lehetőségek figyelembevételével – fenntartják az 50 %-os bérfejlesztési igényt egy újranyitott bértárgyalás keretében.

Fenntartják, különösképpen annak ismeretében, hogy a kormány tervezi a bérmegállapodás újratárgyalását.

Mérséklődhetnének a munkáltatói járulékok és a munkavállalói terhek. Továbbá, szó van a minimálbér és a garantált bérminimum tervezettnél magasabb emeléséről.

Felvetődött az üzemi tanácsok szerepe, részvétele a munkahelyeken. A szakszervezetek megállapították, hogy az üzemi tanácsok egyre súlytalanabbá válnak, jelenlétük a munkahelyeken egyre észrevehetetlenebb.

A Nemzeti Üzleti Szolgáltató Zrt. (NÜSZ) részvételét a Közlekedési Központok gazdasági és humánpolitikai munkájában az érdekvédők úgy értékelték, hogy az eddig sem költséghatékonyság, sem színvonal terén javulást nem eredményezett.

Többen szóvá tették, hogy nem éppen hatékonyság-javító tényező a túlburjánzó központosítás.

Ez szerintük – többek között – megmutatkozik a buszbeszerzésben az alkatrészellátásban és a döntési kompetenciákban.

Elhangzott, hogy a Munkástanácsok Országos Szövetségének apparátusa és szakértői komoly segítséget képesek nyújtani az ágazati és a helyi szakszervezeteknek, különösképpen kollektív munkaügyi vitákhoz és a Kollektív Szerződések tárgyalásaihoz. Felhívták a figyelmet a jogpont hálózat igénybevételének lehetőségére.

A régióban szinte minden nagyobb városban van ingyenesen igénybe vehető, a hálózathoz tartozó ügyvédi iroda. A résztvevők leszögezték, hogy a Volán szakmában még hatékonyabb érdekképviseleti és érdekvédelmi munkára van szükség!

Zalaegerszeg, 2017. szeptember 19.

Horváth László

elnök

Közlekedési Munkástanácsok

     Északnyugat-magyarországi Szövetsége