Kevés a futár, munkaerőhiánnyal küzd a logisztikai szektor is Magyarországon. Azt mondják, mindenki jobban jár, ha már most megrendeli a karácsonyi ajándékokat. A GKI Digitál kutatóintézet 1400 vállalatot, köztük 10 futárcéget kérdezett meg, a felmérésből kiderül futár mellett raktári munkást is nehéz találni.

A jelentkezők kevésbé képzettek és gyakorlottak, betanításuk ezért időigényes és költséges, ezt követően pedig nehéz őket megtartani, amit tovább tetéz a minimálbérek tavaszi emelése. Egyre több futár dönt úgy, hogy inkább a környező országokba megy dolgozni. A helyzet komolyságát jelzi, hogy már nemcsak a sofőrök, de az őket közvetlenül foglalkoztató, a helyi csomagkezelésért felelős logisztikai alvállalkozók is sok esetben inkább külföldön, jellemzően Ausztriában keresnek jobb lehetőségeket.

Úgy vélik, ahhoz, hogy a helyzet javuljon, alapvető szemléletváltásra van szükség a kereskedők és a vásárlók részéről is. Tudomásul kell venni, hogy olyan nincs, hogy ingyenes kiszállítás és le kell mondani az egy napos szállítási határidőről. A futárcégek számára egyébként hagyományosan az ünnepi szezon számít a legfontosabb és legnehezebb időszaknak, az éves csomagszám 30-40 százalékát a karácsonyt megelőző 2-3 hónapban kézbesítik.

Forrás: somogytv.hu