Még idén megkezdődhet a börtön építése, a megismételt közbeszerzés eredményesnek bizonyult. Folyamatosan toborozzák a leendő alkalmazottakat – írja a bama.hu.

Eredményes volt a Büntetés-végre­hajtás Országos Parancsnoksága által nyolc új – köztük a komlói – börtön építésére kiírt megismételt közbeszerzés, így akár már 2019-re elkészülhetnek az új intézetek. Mint ismeretes, az első közbeszerzés azért volt eredménytelen, mert túl drága – egyenként 3,9 mil­liárd forintot meghaladó – ajánlatok ér­keztek. Ha a mostani pályázókkal sikeresek lesznek a tárgyalá­sok, az első kapavágásokra még idén sor kerülhet.

A szerződéskötést követően a kivitelezőnek egy éve van arra, hogy az építkezést befejezze. A műszaki átadást követően fél év a próbaüzem, utána kezdheti meg rendeltetésszerű működését a börtön.

Mint azt Polics József, Komló polgármestere hangsúlyozta, a városba tervezett, ötszáz fő elhelyezésére szolgáló büntetés-végrehajtási intézet összesen 250 embernek ad majd munkát – a meghirdetett állásokra 840 önéletrajz futott be, közülük 235 jelentkezőt hívtak be személyes beszélgetésre, végül 112-en bizonyultak alkalmasnak. Több mint ötvenen már sikeresen le is vizsgáztak, ők jelenleg – amíg a komlói el nem készül – az ország különböző fegyintézeteiben dolgoznak, így szerezve szakmai gyakorlatot.

A komlói börtön leendő dolgozónak többsége helybéli, illetve a járáshoz tartozó településeken élnek. A toborzás folyamatos, év végéig a teljes – 250 fős – alkalmazotti létszámot fel kell tölteni. A feltételeket teljesítő jelentkezők minimum havi bruttó 220 ezres kezdő fizetéssel, cafeteriával, lakhatási, utazási, szociális támogatással, kedvezményes üdülési és mobiltelefon-használati lehetőséggel számolhatnak. Emellett nyitva áll a szakmai előrelépési lehetőség is. A jelentkezés legfontosabb feltételei a betöltött 18. életév, magyar állampolgárság, érettségi, büntetlen előélet, illetve a fizikai és pszichikai alkalmasság.

Forrás: bama.hu