A villany-, illetve vízvezeték-szerelőknek szeptember elsejétől kötelező minimum egymillió forint összegig fedezetet nyújtó felelősségbiztosítást kötniük, de ez csak a közműbekötési munkálatokra vonatkozik – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az FBAMSZ kiemeli: az épületen belül elvégzett egyéb szakmunkákat végző szakemberekre ez a kötelezettség nem vonatkozik. Fontos, hogy a kötelező biztosításhoz  nem írtak elő utófedezetet sem, tehát a munka átvételét követően már ebben az esetben sem érvényesíthető biztosítói kártérítési igény – jelezték.

„Ez nem jelenti azt, hogy a más jellegű villany- és vízvezeték-szerelési szakmunkát végző mesterek ne köthetnének saját elhatározásból felelősségbiztosítást, hiszen ez komoly bizalomnövelő tényező lehet egy megbízás elnyerésénél” – magyarázta a közleményben Póczik András, az FBAMSZ elnökségi tagja.

Póczik András hozzátette: egy ilyen, 1 millió forintos fedezethatárral rendelkező módozat már 35-40 ezer forintos éves díjért is megköthető, vagyis túlzott terhet nem jelent, de erre a mostani jogszabályok senkit sem köteleznek.

Az ügyfelek – főként a magánszemélyek – számára fontos tudni, hogy a károkozás ténye, illetve annak okozója a biztosító felé csakis a tevékenységhez kapcsolódó számla bemutatásával igazolható, vagyis hiába van felelősségbiztosítása a mesternek, ha a tevékenységéről nem állít ki számlát, a biztosítójától nem számíthatunk kártérítésre – emelte ki az FBAMSZ szakértője.

Rámutatott: a lakásbiztosítások többsége ugyanakkor alkalmas arra, hogy a szakmai műhibák következtében bekövetkező káreseményekre, például hibás toldás miatt bekövetkező csőtörésre vagy hanyagul végzett elektromos csatlakozás zárlata miatt bekövetkező lakástűzre kártérítést fizessen.