A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke közölte, 4600 betöltetlen állás van jelenleg és rettenetes nagy a leterhelése a pedagógusoknak.

Míg a rendszerváltozáskor heti 18 órát töltött neveléssel, oktatással egy pedagógus, jelenleg már 32 órát. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke elmondta az ATV Start című műsorában, hogy a Nemzeti köznevelési törvény heti 22-26 órát ír elő, ami terhelhető 32 óráig, de a legutóbbi felmérések szerint ezt jelentősen túllépik és van, aki a heti 51 órát is eléri, az elvileg 40 órás munkahét mellett. A szakember szerint ezek a számok súlyos leterheltséget jeleznek.

Mindeközben az iskola fenntartója szerint a szakszervezetek ezekkel a számokkal manipulálják a pedagógusokat - tudtuk meg.  Hogyan lehetséges egy számot kétféleképpen értelmezni? Erre a kérdésre Mendrey azt válaszolta: "Magyarország a lehetőségek országa."

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke

„A kormány a saját érdekei szerint próbálja a kimutatásokat értelmezni - folytatta - de mindenki láthatja, hogy a pedagógusok kiégtek, fáradtak”.

Bemutatta az adásban egy 26 éve munkaviszonyban álló pedagógus közalkalmazotti átsorolását, melyben látható, hogy határozott időre szólóan bruttó 9000 forint béremelést kapott. Teljes havi bruttó bére 300 ezer forint, 26 év után.

Jövőre ez változhat, mert a kormány differenciálást vezet be, ami nem lenne rossz, mert aki jól végzi a munkáját, azt meg kell fizetni - jelentette ki Mendrey, de ez a 9000 forint szerinte nonszensz. „Jövőre már nem mindenki kapja meg, mert a feltételeket az iskolavezetésnek kell kidolgozni, és az alapján osztják el a kormánytól kapott pénzt” - tájékoztatott a szakszervezeti elnök. Majd elmondta, hogy a pedagógusok legnagyobb problémája az, hogy a munkájuk eredményét nem nagyon látják. A Nemzeti Alaptantervet rájuk kényszerítik, de az elvégzett munkájuk nem igazán hasznosul.

A kompetencia felmérések azt jelzik, hogy az oktatási munka minősége zuhant. Ez pedig azzal magyarázható, hogy nagy a túlterhelés, fölösleges dolgokat kell megtanítaniuk, ami nem tud lerakódni a diákoknál- magyarázta. Mendrey úgy véli, azért sem, mert a világ rohamosan változik, és amit ma megtanulnak, holnaputánra már elavul.

Elmondta, hogy a miniszteri biztos azt tartja megoldásnak, hogy az óraszámokat kell csökkenteni, nem a tananyagot. Ez pedig nagyon ellentmondásos, mert csak fokozza a túlterheltséget. Nehezen kivitelezhető, mindent át kell szervezni- tette hozzá. 2019-ben ez már indulni is fog felmenő rendszerben, közölte Mendrey László, de mindezt 16-18 hónap alatt "le akarják zavarni". Ráadásul pedagógushiány is van - mondta - 30 ezer órát póthelyettesítéssel oldanak meg, melynek minőségéről lehetne vitázni. „Jelenleg 4600 betöltetlen állás van, ami rettenetesen sok” - jegyezte meg a PDSZ elnöke.

Forrás: atv.hu