Egyes politikusok igen, az utasok nem észleltek káoszt a metrópótlásnál, de a járművezetők túlterheltségéből még lehetnek gondok – írja a HVG.

Egyelőre jól vizsgázott a metrópótlás Budapesten, a 3-as metró felújításának első napján elmaradtak a nagy dugók – még ha az MSZP-s Horváth Csabának ezt eléggé nehezére esett is belátnia. Ugyanakkor maradtak kérdések és problémák. Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke azt mondta a hvg.hu érdeklődésére, hogy menetrendi problémák voltak, az egyes pótlóbuszok nem tudták tartani a tervezett indulást. Ugyanakkor azt tapasztalták, hogy sokan óvatosságból nem használták a tömegközlekedést, kevesebb ember volt a pótlójáratokon.

Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke

A másik gond a munkakörülményekkel van. Mint azt pénteken már lehetett sejteni, a vezetőknek nincs elég idejük pihenésre, csúcsidőben konkrétan semmi, azaz nem tudnak kiszállni a járműből. Ez a csúcsidő reggel 6:30-7 órától 8:30-ig tart, délután pedig hosszabban elhúzódik. A szakszervezet szerint az is segítene az emberek eloszlásán, ha a végállomásokon nem csak az első buszokra tudnának felszállni.

Nagy kérdés, hogy az egyéves felújítást hogy fogják bírni az amúgy is fokozottan terhelt járművezetők.

A BKK-nál is érdeklődtünk az első nap tanulságairól és a szakszervezet észrevételeiről, eddig még nem reagáltak.

Forrás: HVG