Az üzemi tanács tagjai titkos és közvetlen választás útján nyerik el megbízatásukat. A választással kapcsolatban számos szabályt kell betartani, a választás eredményében érdekelt munkavállalók és szakszervezetek között pedig komoly viták lehetnek a folyamat szabályosságáról. Áttekintjük, mikor és hogyan vihető ez a vita a munkaügyi bíróság elé – írja az ado.hu.

Az üzemi tanácsi választással kapcsolatos jogvita meglehetősen bonyolultan szabályozott. Bírósághoz fordulni azonban csak a jelöléssel, a választás lebonyolításával vagy eredményének megállapításával kapcsolatban lehet. Így a munkaügyi bíróság elé nem tartozó érdekvitának minősül, ha valamelyik fél azt kifogásolja, hogy nem elegendő számú üzemi tanácsot választottak meg (BH2013. 79.).

A választás eredményével szemben nemperes eljárást kell indítani, amelyre bármely munkavállaló, a munkáltató, továbbá a munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezet jogosult. Azt már nem határozza meg a jogszabály, hogy ki lesz az eljárásban a kérelmezett fél. Ezzel összefüggésben a Nemzetgazdasági Minisztérium részéről napvilágot látott egy tervezet, amely szerint az eljárást az üzemi tanáccsal, ennek hiányában a választási bizottsággal szemben kell megindítani. Ebből azonban nem lett jogszabály, a gyakorlat alapján pedig az eljárás megindítására jogosult bármely másik fél vagy a választási bizottság is megjelölhető kérelmezettként.

Az ügy gyors elintézése érdekében a törvény igen szigorú eljárási határidőket állapít meg. A kérelmet öt napon belül kell beadni. A munkaügyi bíróság a kérelemről 15 napon belül határoz, nem peres eljárás keretében. A bíróság határozata ellen a közléstől számított öt napon belül fellebbezésnek van helye, a másodfokú bíróság 15 napon belül határoz. A bírói gyakorlat alapján az ötnapos eljárás indítási határidő nem a választás napjától számítandó, hanem mindig annak a választási eseménynek az időpontja az irányadó, amely vonatkozásában a jogorvoslat kezdeményezésére sor kerül. Ez a panaszolt jogsértéstől függően többféle időpont is lehet. Például, ha már választás előkészítése körében jogsértés történik, akkor az ötnapos határidő már ekkor elkezdődik, nem csak a választás napján (EBH2014. M.13.).

Ha a bíróság a kérelemnek helyt ad, akkor is kétféle döntést hozhat, a jogsértés súlyától függően. Az eljárási szabályok lényeges megsértése esetén a bíróság megsemmisíti a választás eredményét. Lényegesnek kell tekinteni azt a szabálytalanságot, amely a választás eredményét befolyásolta. E körülményt a kérelemben valószínűsíteni kell. Ha a bíróság jogerősen megsemmisítette a választás eredményét, úgy a megválasztott üzemi tanács mandátuma megszűnik. Ha viszont a jogsértés csak kisebb súlyú, úgy a bíróság csak megállapító határozatot hozhat, amely az üzemi tanácsi választás eredményét nem befolyásolja. Ez utóbbi eljárás megindítására van lehetőség akkor is, amikor még nincs is meg a választási eredmény (de már az előkészítő folyamat jogszerűsége is kérdéses volt). Ennek a megállapító végzésnek is lehet jelentősége, például a soron következő választások szabályos lebonyolításához tisztázhatja a felmerült vitás kérdéseket.

A törvény szerint a választás eredményének megsemmisítéséhez a kérelemben a lényeges jogsértést csak valószínűsíteni kell. Míg a bizonyítás esetén a meggyőzésnek a bizonyosság fokát el kell érnie, a valószínűsítés esetén az állított tény vagy körülmény fennállását csupán hihetővé kell tenni. Ebből következően a kérelemmel szemben az a törvényi követelmény, hogy hihetővé tegye, miszerint sérülhetett a választási eredmény. Minthogy a valószínűsítés nem jelent bizonyosságot, nem annak van jelentősége, hogy a választási eredmény ténylegesen sérült-e (ezt tehát nem kell bizonyítani), hanem annak, hogy a kérelemben előadottak valósága esetén sérülhetett-e. Ha a kérelmező több lényeges jogsértést is megjelöl, és a bíróság által megállapított eljárási szabálysértések közül akár egy is lényegesnek tekinthető, az elég a választási eredmény megsemmisítéséhez (EBH2017. M.5.).

Egy konkrét esetben a munkáltatónál lefolytatott üzemi tanácsi választás eredményét az egyik szakszervezet kifogásolta, lényegében három okból. Egyrészt, a választási bizottság tagsága nem egyezett meg előzetesen közzétett taglistával. Másrészt, a munkavállalók nem kaptak megfelelő tájékoztatást a választás menetéről. Ugyan készült részletes választási szabályzat, ám azt nem függesztették ki, a munkavállalókkal nem közölték. Végül, a választási szabályzatban foglaltakkal szemben a szavazatszedő urnák szavazás lezárása utáni leragasztása nem történt meg. A kérelmezők hivatkozása szerint mindezen szabálytalanságok nagymértékben befolyásolhatták a választás eredményét.

A Kúria a tájékoztatás hiányát a választási eljárás szabályzatáról, a választás lebonyolításának rendjéről, valamint arról, hogy az értesítés szerinti választási bizottsági tag státusza utóbb megváltozott, az eljárási szabályok lényeges megsértésének tekintette. Mint kiemelte, abból a körülményből, hogy a választáson részt vevők száma nagyarányú volt és a jelöltekre leadott érvénytelen szavazatok száma kevés volt, okszerűen még nem következik, hogy a választásra jogosultak a jogaik gyakorlásához szükséges valamennyi információ birtokában voltak. Úgyszintén lényeges szabályszegésnek minősült a szavazatszedő urnák leragasztásának elmaradása is. A választási szabályzattal ellentétes eljárásról ugyanis a választási bizottság megállapíthatóan tudott, az pedig nem feltétele az eredmény megsemmisítésének, hogy a szavazólapokkal történt tényleges visszaélés ténylegesen megállapítható legyen (EBH2017. M.5.).

Egy másik esetben a kérelmező szakszervezet azt sérelmezte, hogy a munkáltatónál a munkavédelmi képviselőválasztást az üzemitanács-választással egy időben tartották, a kétféle szavazólap átvételét a választásra jogosultak egy aláírással igazolták, így a választáson való részvétel önkéntességének az elve sérült. A Kúria nem osztotta a szakszervezet álláspontját, mivel önmagában a kétféle választáson történő közös regisztrációval a választáson való önkéntes részvétel elve nem sérült. A választóknak ugyanis lehetősége volt arra, hogy döntsenek arról, hogy ilyen regisztráció mellett is részt kívánnak-e venni a választáson. Emellett a választáson részt vevők ilyen módon történő regisztrálása mellett is egyértelműen megállapítható volt a választási eredmény, azt a választók nyilvántartásának módja nem befolyásolta (EBH2014. M.13.).

A választásokkal kapcsolatos vita tehát csak a fenti keretek között rendezhető a munkaügyi bíróság előtt. A viták hatékony, gyors megoldása érdekében a feleknek célszerű lehet az esetleges panaszokat – a bírósági út helyett – közvetlen tárgyalások, vagy egy független közvetítő igénybevétele útján feloldani.  

Forrás: ado.hu