Az elmúlt időszakban több nagyáruház is döntött a 2018-as béremelésekről. Eddig is a diszkontok húzták a listát, hát most erre robbantott rá az Aldi – írja a Blokkk.

Az Aldinál 2017-ben az elérhető legmagasabb javadalmazás az árufeltöltőknél havi bruttó 228 ezer forint volt, nyolc órára vetítve (némi más juttatásokkal körítve). Eredetileg részmunkaidős állásokat hirdetett, most is azt teszi, de a jobb összehasonlíthatóság érdekében a blokkk.com ezeket átszámolta nyolc órára. Az eladók pedig így 310 ezer forinthoz igazodó jövedelmet érhettek el (ugyanúgy nyolc órára számolva, ami persze a valóságban a részmunkaidő után kisebb összegű bérszámfejtést jelentett).

És akkor 2018

Dermesztő a munkaerőhiány a kereskedelemben is, így kénytelenek folyamatosan emelni a béreket a boltos vállalkozások is. Most az Aldi lépett, nem is kicsit. Friss hirdetménye sokkal részletesebben mutatja be a kereseti lehetőségeket, mint korábban, bizonyára ez nem írható a véletlen számlájára. De legalább hosszasabb ceruzavég rágcsálásra készteti az állások közt válogatókat. Feltehetően a cég is számol azzal, hogy a magas foglalkoztatási szint és a már említett nem csekély súlyú munkaerőhiány mellett egyik oldalról vigyázni kell, nehogy elcsábuljanak a dolgozók a szomszéd boltba. Másik oldalról azért a versenytársak dolgozói is adhatnak  némi munkaerő pótlást, tehát semmiképpen nem lehet alább adni a bért, mint régen. És a feljebbnek magasabban kell lennie.

Az Aldi 25, 30 és 35 órás részmunkaidős foglalkoztatásokat kínál, a nyolc órára vetített kereseti lehetőségek országosan azonosak. Óriási elmozdulás ugyanakkor a nyilvános információk alapján, hogy megjelöl kezdő fizetéseket (korábban ilyet nem tett), az eladó munkakörben ez nyolc órára számítva 272 ezer forint, de 10 év munkaviszony után (nem mondja, hogy nála eltöltött munkaviszony kell) ezek a pénzek megugranak. Tehát gyakorlott eladókat keresés ezt meg is akarja fizetni.

És a megugrás nyomán a nyolc órára számított havi bruttó fizetés 352 ezer forint lesz. Egyenlőre ezzel piacvezető az Aldi az élelmiszeres láncok között, a nyilvános információk alapján. És ehhez a pénzhez hozzájön a cafetéria, ami a munkaidő hosszától függően lehet tízezer forint alatt, vagy felett néhány ezer forinttal. Ez bizony olyan 365 ezer forint körüli javadalmazást is jelenthet, amihez még további más juttatások is jöhetnek.

Az Aldi így 15% körül mozgó emelést adott az eladóknak. Az árufeltöltőknél úgy látszik jobban áll a cég, mert ott csak 10% körüli az emelés, a nyolc órára vetített kereseti lehetőség 250 ezer forint körül jár, de itt is vannak még egyéb juttatások is.

És amit még kínál a cég az álláskeresőknek egyebek mellett, az a jó hangulat és a megértő vezetőség, áll a honlapon az "amit kínálunk" sor végén. A Lidl még nem lépett, kérdés, ő majd ront, vagy javít az aldis dolgozók hangulatán.

Forrás: blokkk.hu