Visszaállítanák a minimálbérhez igazított bértáblát, cafetériával motiválnák a pedagógusokat, a béremelés utolsó részletét mindenkinek, határozatlan időre megadnák - így változtatna a pedagógusok bérezésén a Nemzeti Pedagóguskar (NPK).

Az NPK szerint fontos lenne, hogy a több lépcsőben megvalósult pedagógus-béremelés eredményei tartósan megmaradjanak, de „az elvet veszélyeztetve érezzük”. „A pedagógus bérek a korábbinál jóval magasabbak, de nem arányosak a feladatokkal, és a garantált bérminimum körüli kezdő bérek nem teszik vonzóvá a pedagógus pályát” - írják közleményükben.

A szervezet ezért a következő lépéseket javasolja:

1. A szeptembertől érvényes differenciálási lehetőség helyett az utolsó béremelés-részlet eredeti tervek szerinti, határozatlan idejű biztosítása minden pedagógus számára.

2. A törvényben eredetileg rögzített garantált illetmény visszaállítása, a negatív eltérítés megszüntetése.

3. A valódi differenciálás lehetőségének biztosítása erre a célra szánt keretből, és a pótlékok differenciálását szolgáló források garantálása.

4. Az anyagi motiváció (jutalmazás, kafetéria) forrásának biztosítása az állami és önkormányzati intézményekben.

5. A költségvetésben meghatározott vetítési alap inflációkövető emelése a 2014 óta eltelt időszak, majd automatikusan az előző év adatai alapján.

6. A vetítési alap évenkénti újratárgyalása és lehetőség szerinti emelése.

7. Hosszú távon a minimálbérhez igazított illetményalap visszavezetése.

Forrás: eduline.hu