A munkaerő utánpótlás egyik forrása a tönkrement bolt eladója? Mindent elárasztanak a boltosok álláshirdetései, de az eladók létszáma nem nőtt. Kevés volt a 32 ezer forint plusz. 

 Az eladóhad létszáma semmit sem változott 2017 eleje és vége között, de azért a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma nőtt másfél ezerrel, persze a részmunkaidősök száma közben ugyanennyivel csökkent. Ez azt jelenti, hogy a boltosok a hiányzó munkaerő egy részét hosszabb foglalkoztatással pótolták, ha már több ember nincs, akkor az egyébként is munkát vállalókat kell hosszabb munkaidőben foglalkoztatni. Persze, az alkalmazott a hosszabb munkaidő alatt többet is keres. Vannak ugyanakkor ennek a megoldásnak hátulütői is, hiszen pont a kereskedelem az, ahol hullámzik napközben is a forgalom, így a részmunkaidős foglalkoztatás kézenfekvő megoldás. Lenne. Leginkább a diszkontok élnek vele, ahol nagyobb a fizetés, így még részmunkaidővel is viszonylag jól lehet keresni, a többi bolthoz képest. Nem véletlen, hogy nyolc órára vetítve bérlista vezetők, de a boríték a részmunkaidősnél azért vékonyabb. Hát, mindenki, a boltos is, az eladó is úgy számol, ahogy neki megéri.

2016-hoz képest sem változott az eladólétszám, csak az álláshirdetések száma nőtt. A legnagyobb áruházláncok honlapjain semmit sem változott az álláshirdetések száma, nem is rakja fel mindenki az összes betöltetlen munkalehetőséget, sok esetben csak munkakört hirdetnek, ahová több főt is beraknának. Egyes láncok darabra ugyanannyi álláshelyet tüntetnek fel már jó ideje, például pontosan százat, vagy éppen ötszázat.  De hát a túl sok álláshirdetés sem jó reklám ezek szerint, bár a pénztárak előtti sor, vagy a foghíjas, lazán széthúzott áruféleség a polcon, az eladótérben pihentetett gyűjtőcsomagolás dobozhalmaza azért árulkodó jel.

Feltűnő viszont azért, hogy a legkülönfélébb hír- és egyéb olvasnivaló oldalakon megszaporodott a boltos álláshirdetések száma, egyes munkaerő vadász portálok pedig ki is mutatják, hogy az egyik legkeresettebb munkaerő az eladó. Az informatikusok lassan már szégyenlősen elfordítják a fejüket, ha állásvadászatról esik szó, hiszen ott toporognak a nyomukban az eladók.

Az eladók, pénztárosok, árufeltöltők havi bruttó átlagkeresete a boltokban pedig 18%-kal nőtt, 32 ezer forinttal egy év alatt, 179 ezer forintról 211 ezer forintra. De év közben is emelkedett folyamatosan, hiszen 183 ezer forint volt januárban. Hiába, ez létszámemeléshez kevés volt. Könnyű persze rávágni, hogy akkor tessék többet emelni, de hát ott az árcédula is a boltban, nem csak a hosszú sor. Lehet választani, melyik nőjön, az ár, vagy a sor. De végső soron a bért is a bevételből lehet csak kifizetni, az meg annyi.

2017-ben a boltok létszámhelyzetét, ezen belül egyes kiemelt szakterületekét a következő adatok mutatják:

 

  2016  2017
január december január november
boltok együtt 140 140 141 141
ebből
élelmiszer vegyes 66 66 65 65
élelmiszer szakbolt 11 11 11 11
ruházat, lábbeli 10 10 10 11
iparcikkek, egyéb 53 53 55 54
KSH, bolti kiskereskedelem, fizikai dolgozók, érték: ezer fő, négy főnél nagyobb vállalkozások

 Változás összességében semmi.

A bezárt bolt dolgozója másik boltba ment dolgozni?

 Könnyen lehet. Ennek ugyan statisztikája nincs, de egy újonnan felvett dolgozó esetében a boltos nagyon is tudja, hol ügyködött előtte új eladója. Elsősorban a szakképesítéssel rendelkező eladó az, aki ragaszkodhat a szakmájához, van rá példa, sőt arra is, hogy rárepülnek az állásvadászok a bezáró boltra.

 Nyilván az is igaz, a bezárt bolt minden eladója nem biztos, hogy szakmájában, másik boltban kezd új életet. Igaz lehet ez egy kistelepülésen például, de az sem véletlen, hogy a boltosok álláshirdetéseik alapján nagyon is támogatják a munkába járást.

 De végül - mivel nem kevés bolt zárt be végleg - nagyon is lehet a hiányzó létszám pótlásának, legalább a szinten tartásának egyik forrása a bezárt bolt eladójának átvándorlása, átcsábítása a még talpon maradóba. Van ráutaló jel.

 Csak emlékeztetőül a boltszám csökkenés az elmúlt rövid időszakban, amiben azért nagyságrendje miatt van létszámtartalék is valamennyi:

  2015 december 31 2017 június 30 csökkenés
élelmiszer 42.371 40.329 - 2.042
iparcikk 98.762 93.557 - 5.205
összesen 141.133 133.886 - 7.247
KSH, járműboltokkal együtt

 Nem mindegy, hol a bolt

A munkaerőpiac oldaláról sem mindegy, az ország melyik szegletében van a bolt. Az ország közepe táján a legkedvezőbb a helyzet, a boltosnak, és az eladónak is, mivel mindkettőből sok van. Köztudott, hogy nagy a boltok közötti vándorlás, néhány ezresért már ugrik is az eladó egy házzal odébb. Hiába, a munkaerő piaca is piac, mindkét oldalról.

Nyilván a boltban szegényebb megyékben a legsanyarúbb a helyzet, amire szomorú, de tanulságos példa a Palócker bedőlése, ami a mai napig lenyomja a boltos létszámot a megyében:

  Budapest Pest Fejér Szabolcs Borsod ... Heves Somogy Zala Tolna Nógrád
január 41 34 13 5 5 ... 2 2 2 2 1
november 43 34 13 5 4 ... 2 2 2 2 1
KSH, fizikai dolgozók létszáma, boltos kiskereskedelem, négy főnél nagyobb vállalkozások, érték: ezer fő

Forrás: Blokkk