Nem újdonság, hogy az állam segíti polgárai lakhatását. A magyar lakáspolitika azonban a fordított újraelosztás kiemelt terepe lett, mivel az új támogatási rendszer a jobb helyzetűeknek nyújt jelentős anyagi támogatást a mindenki által fizetett adóforintokból, miközben a rosszabb helyzetű egyéneket és családokat kiszorítja a támogatásból – írja az Új Egyenlőség.

Nem kis pénzről beszélünk [1] : a 2018-as költségvetésben a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) mint gyermekvállaláshoz kötött, vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatás mintegy 101 milliárdos tételként szerepel, amely a lakáscélú állami támogatások 40%-a. Ha a többi, a CSOK-hoz hasonló támogatást is hozzáadjuk (ilyen például a lakástakarékok állami támogatása), akkor 226,3 milliárd forintra rúg az erre kiadott adóforint, ami az összes lakáscélú támogatás 90%-a. Összehasonlításképpen: a minden gyerek után járó családi pótlékra 2018-ban nagyjából 300 milliárd forint jut majd. Mielőtt azonban részletesen megvizsgálnánk a CSOK működését és azt, miért gondoljuk, hogy a mai magyar lakástámogatási rendszer „felfelé” céloz, érdemes röviden áttekinteni az előzményeket.

A CSOK előzményei

A két háború közti programokat követően (amelyekről alább még szólunk), a szocialista rendszerben az állami lakásépítések, támogatott lakbérek és rezsitámogatások sokat javítottak az akkori lakáskörülményeken, de a szociális lakáselosztás mindvégig keveredett az érdemek jutalmazásával: a társadalom felső rétegeit természetbeni juttatásokon keresztül jobban támogatta, magánlakáshoz jutásukat a tanácsi rendszeren keresztül segítette.[2] A gyermekek után járó, vissza nem térítendő, lakástulajdon-szerzésre irányuló lakhatási támogatást, eredetileg szociálpolitikai kedvezményt (népszerű nevén „szocpolt”) 1971-ben vezették be, amikor az állam a korábbiakkal szemben már nem csak legitimálta a magánházak építését, hanem támogatásokban is részesítette. Kezdetben társasházi és panellakásokhoz, majd 1983-tól hagyományos családi házakhoz is igénybe lehetett venni.

A rendszerváltás után a támogatáshoz az arra valóban rászorulók is hozzájutottak, de sokszor hátrányos helyzetű területeken, nagyon rossz minőségű lakások épültek. Megjelent a használt lakások bővítését segítő „félszocpol”, majd 2009-ben a válság miatt felfüggesztették a támogatást. 2011-ben a Fidesz visszavezette a támogatást, 2014-ben pedig, eredetileg egy népesedési csomag részeként, elhatározta annak reformját. Bár a népesedési csomagból nem sok minden lett, a „családi otthonteremtési kedvezmény” azaz „CSOK” végül 2015-ben startolt.

Már az elnevezés is sokatmondó: „szociálpolitikai” ellátásból „családi” kedvezmény lett.

Mivel a Fidesz családpolitikájának egyértelműen meghatározott célja a jobb helyzetű családok támogatása, már ezen a ponton tudható volt, hogy a CSOK nem a szegényebbeket fogja célozni. Továbbá, az Orbán-kormány a családpolitika lehetséges és Európában bevett céljai közül (a gyerekszegénység csökkentése, a nők és férfiak közötti egyenlőség növelése, a bajban lévő családok szociális és pszichés megsegítése) csupán egyre koncentrál, és ez a jobb helyzetű családokban a születések számának növelése.[3] Így abból a tényből, hogy az Orbán-kormány a családpolitika részévé tette a lakástámogatást, szinte automatikusan következett, hogy

nem a lakhatási problémák megoldására, a rászoruló családok méltó körülményeinek megteremtésére, hanem a szülési kedv ösztönzésére kerül a hangsúly ennél az ellátásnál is.

Volt már ilyen a történelemben: az 1940-ben indított ONCSA-program, amely sok szempontból szolgál a Fidesz számára mintául, a négy- vagy többgyerekes családok számára nyújtott (többek között) kamatmentes hitelt házépítésre. A családfő munkavállalása, csakúgy, mint a CSOK-nál, itt is elvárt szempont volt. Bár nem házasok is kaphattak kölcsönt, a keresztény és erkölcsös élet, valamint a politikai megbízhatóság, a támogatás megítélésében nagyobb súllyal esett a latba, mint a rászorultság.[4] Hasonlóan a minap bejelentett diákhitel-elengedési programhoz, az ONCSA esetében is lehetett további gyerekek szülésével „fizetni”. A CSOK tehát ahhoz a két háború közötti tradícióhoz tér vissza, amely összeköti a gyerekvállalás ösztönzését a lakástámogatással. Ez a gondolat később az 1973-as és az 1984-es kádári népesedéspolitikai csomagokban köszönt újra vissza.

Lehetőségek és kirekesztő mechanizmusok

Milyen változást hozott a megreformált „szocpol”, azaz, a CSOK? Nézzük először a használt lakás vásárlás lehetőségét. Először is 2015-től jelentősen nőttek az egyes támogatási összegek, és már használt lakás vásárlására, valamint 1 gyermekre és a korábbinál kisebb alapterületű lakásra is igénybe lehetett venni a kedvezményt.

A CSOK összege elméletben ugyan önerő nélkül is felhasználható lenne lakásvásárláshoz, valójában azonban csak a hátrányosabb helyzetű térségekben lehet elvétve a szükséges alapterületnek, és minden előírt komfortkritériumnak megfelelő használt lakást találni a fenti támogatási összegek értékében. Mivel vásárláskor a támogatás folyósításának feltétele az adásvételi szerződés benyújtása, a CSOK-ból foglalót sem tud fizetni egy megtakarítások nélküli, vagy nem hitelképes család. Ráadásul az ingatlanárak a kevesebb munkaerőpiaci és szolgáltatási lehetőséggel rendelkező térségekben olcsóbbak, így könnyen csapdahelyzetbe kerülhet az, aki a támogatás miatt ilyen településre költözik, és ott a támogatás által előírt 10 évre helyhez köti magát. Használt lakás bővítéséhez pedig (legalább egy lakószobával, emelet-ráépítéssel vagy tetőtér-beépítéssel) a támogatás legfeljebb a költségek 50%-át fedezheti, így jelentős önerőre van szükség (új ház építésénél 20%). További nehézség a CSOK rendszerében, hogy a folyósítás a készültségi fokkal arányosan, részletekben, utólagosan történik.

További apró buktató, hogy a CSOK-ot igénylőnek nem lehet állami adóhatóságnál köztartozása, és nem lehet büntetett előéletű (csak ha már elévült). A legtöbb rászorulót azonban az a feltétel zárja ki, hogy használt lakás vásárlásához és bővítéséhez is 180 napos folyamatos TB jogviszonnyal kell rendelkezni.

Habár a használtlakás-vásárlásra nyújtott támogatás növekedése is jelentős volt, az igazi szenzációt az új lakás építésére vagy vásárlására fordítható összeg drasztikus megemelése jelentette. Ez, mint köztudott, három- és többgyerekes családok esetében 1,2-3,25 millióról (alapterülettől és energia-fogyasztástól függően) 10 millió forintra növekedett. Ehhez további, szintén maximum 10 millió forintos kölcsönt vehetnek fel a hitelképes családok, legfeljebb 3%-os kamattal.

Az, hogy a harmadik gyereknél így megugrik a támogatás mértéke, szintén nem előzmények nélküli: a magyar állam már a két háború között is előszeretettel támogatta a nagycsaládokat, az 1973-as népesedéspolitikai csomag (amelynek egyébként része volt a kedvezményes lakásvásárlási kölcsön a gyerekes családoknál) explicit célként tűzte ki a három gyerekes családmodellt (sikertelenül). A három- és többgyerekesek kiemelt támogatása egyébként (mint például a magasabb családi pótlék vagy a GYET esetében is történik) szociálpolitikai szempontból is értelmes lehet, hiszen a gyerekek számának növekedésével nő a szegénység kockázata, tehát a nagycsaládosok állami támogatása a szegénység csökkentése szempontjából is jól céloz.

Ugyanakkor könnyen belátható, hogy az új ház vásárlására vagy építésére, három gyermektől igényelhető 10+10 milliós konstrukció szintén eleve a tehetősebbek számára hozzáférhető. A támogathatók köréből kivették a leginkább rászoruló nagycsaládokat, ugyanis azt kétéves folyamatos biztosítotti jogviszonyhoz kötik, amit azonban nem lehet közmunkával igazolni annak ellenére, hogy a közmunkás bérből is vonják a társadalombiztosítási járulékokat. A támogatás igénybevétele előtti utolsó 180 napra „rendes” munkaviszonyt kell produkálni. „Hatékonyan” kirekesztik tehát a programból a leginkább rászoruló sokgyermekes családokat, azokat, ahol a szülők munkanélküliek, feketén dolgoznak, közmunkások, vagy a bejelentett munkaviszonyuk nem volt folyamatos az utóbbi időben.

Nem nehéz arra következtetni, hogy a cigány családok döntő többsége (akiknél gyakoribbak az utóbbi nehézségek) automatikusan kikerül a CSOK lehetőségéből.

A rosszabb helyzetűek számára további nehézséget jelent a CSOK igénybevételének bonyolultsága; hathatós, hozzáértő segítség nélkül gyakorlatilag lehetetlen benne eligazodni. Emiatt – ahogy a „szocpol” esetében is történt – könnyű visszaélni a szegényebb, rosszabb önérdek-érvényesítő képességgel rendelkező családok kiszolgáltatottságával: hallottunk olyan visszaélésekről például, hogy egy szegregált település családjainál körbejárva valaki az elnyerni kívánt támogatás 10%-áért cserébe vállalta a CSOK-kal kapcsolatos ügyintézést, majd miután megkapta az általa feltételnek szabott háromszor 30 ezer forintos előleg első két részletét, többet nem jelentkezett.

Mire fut ki a CSOK?

Az igazságos célzást persze nem csak úgy lehetne megoldani, hogy az alullévőket beengednék a programba, de azzal is, hogy a leggazdagabbakat kiszűrnék. Az ún. „felső plafon” az a módszer, amit szerte Európában (így például a hasonló lengyel rendszerben is) használnak a legmódosabbak kiszűrésére, mondván, felesleges az adófizetők pénzét azokra a családokra pazarolni, akiknek egyébként is jut a jóból. Nem így Magyarországon: nálunk sem jövedelmi, sem vagyoni korlátot nem szab a törvény – jelenlegi tudásunk szerint egyedüliként az EU-ban (de talán a világon). Az eredetileg meglévő korlátot, hogy már ingatlannal rendelkező családok ne igényelhessék a CSOK-ot, kivették a rendeletből,

így olyanok is hozzájuthatnak a támogatáshoz, akiknek akár több, két, három vagy több házuk, lakásuk is van.

Ezzel megkérdőjeleződik a CSOK azon deklarált célja, hogy, úgymond, a családokat igyekszik lakáshoz juttatni: bár valódi segítséget nyújthat a középosztályhoz tartozó, többgyerekes családok előrelépésében a jobb, új lakás, valójában államilag finanszírozott tőkefelhalmozás történik a legjobb helyzetű családoknál. Hasonlóképp, míg a lakás alapterületére vonatkozó alsó korlátokat megtartották, a 160 m2-es felső korlátot, valamint a CSOK és a hitel együttes felvételénél 30 millió forintban maximalizált felső korlátot eltörölték (egyedül használt lakás esetében tartották meg a 35 milliós vételárú felső korlátot).

A korábbi szocpolhoz képest újdonság, hogy már „beígért” gyerekre is fel lehet venni a CSOK-ot. Erre vonatkozólag szigorú előírások vannak: a megelőlegezett támogatást csak olyan fiatal házasok vehetik igénybe, ahol a pár egyik tagja 40 év alatti, vagyis az idősebb házasokat, vagy egyáltalán az élettársakat és az egyedülállókat kizárják a lehetőségből (a gyermekvállalást egyébként örökbefogadással is lehet teljesíteni). Ismereteink szerint 2015 júliusától 2017 januárjáig nyolcezer család tizenegyezer gyermek megszületését vállalta szerződésbe foglalva. 2016-ban a 10 millió forintos összeget igénylők és előzetesen gyermeket vállalók 62%-a egy, 26%-a kettő és 12%-a három gyereket „ígért be”. Bár a fenti adatok azt mutatják, friss házasoknak is vonzó a CSOK, komoly kockázatot vállal, aki belevág, ugyanis ha nem születik meg időre a beígért (egy, két, három) gyerek, akkor kamatostul kell visszafizetniük nem csak a kölcsönt, de az állami támogatást is.

A gyerekszám növelése, mint cél, megkérdőjeleződik a szabályok és a gyakorlat ismeretében. A CSOK-ot ugyanis tipikusan már meglévő gyerek után igénylik: 2016-ban az összes CSOK-igénylő 70 százaléka volt ilyen. Ezektől a családoktól aligha várható a népesedési fordulat. Ráadásul a már három gyerekes családok esetében a 10 + 10 millió forintos támogatás és hitel előzetes feltételei nem írják elő a házasságot, sőt, az együttélés szabályát sem, tehát a kormány által preferált, ún. hagyományos családok megerősítését sem szolgálja, hiszen akár elvált, gyerekeiket egyedül nevelő szülők is igényelhetik.

Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lehetne a CSOK valamelyes hatással a demográfiai folyamatokra. Ha a gyerekszületések számának enyhe növekedésében a CSOK hatása közvetlenül nem is mutatható ki, hiszen annak számos más oka lehet, a házasságok számának növekedését (az ezer lakosra jutó házasságok száma 2014 és 2016 között 3,9-ről 5,3-ra nőtt) azonban már befolyásolhatta a CSOK, illetve az ún. „első házasok adókedvezménye”. Ez az a két ellátás ugyanis, amelyek az alaptörvényben deklarált, házasságon alapuló családmodellt a pénzbeli ellátások hozzájutási feltételeiben is konkrétan megvalósítja.

De vajon örüljünk-e ennek a folyamatnak? Az összes CSOK-támogatásnál feltétel, hogy a felépített/megvásárolt ingatlanban kell élnie a családnak minimum tíz évig, és állítólag a bankok és az állam ezt ellenőrzi majd. A fenti szabályok arra ösztönözhetik például az ifjú házasokat, hogy, amennyiben megromlik a házasságuk, ne váljanak el, hanem maradjanak egy fedél alatt még további évekig. A támogatások visszafizetése lehetetlen egy fizetésből, tehát évtizedekre összeköti majd a volt házastársakat a CSOK-os adósság. Mivel legtöbbször a nők kezdeményezik a válást (és többnyire a házasság első évében), a CSOK, csakúgy, mint a családi adókedvezmény, erősíti a patriarchális, a férfidominanciára épülő családi berendezkedést, és gazdasági okokból együtt tart olyan párokat, akik boldogabbak lennének egymás nélkül.

Összességében tehát naivitás azt gondolni, hogy a CSOK legfontosabb célja a gyermekes családok lakhatási helyzetének vagy gyermekvállalásának egységes támogatása.

A ’90-es években a szociálpolitikai támogatást átnevezték lakásépítési kedvezménnyé – belátva, hogy az akkori, kizárólag új lakás építését lehetővé tevő támogatás nem volt szociális célzású –, de a gyakorlatban, ha nem is szándékosan, mégis számos sokgyermekes, alacsony jövedelmű család (köztük sok cigány család) is igénybe tudta venni a támogatást hátrányosabb helyzetű területeken. A jelenlegi „családi otthonteremtési kedvezmény” elnevezés szintén megtévesztő ilyen szempontból, hiszen nem az a célja, hogy minden család otthonteremtéséhez támogatást nyújtson. A CSOK a lakásszerzést, elsősorban pedig az új lakások vásárlását és építését támogatja, annak ellenére, hogy a 2015-ben befogadott kérelmek alapján az érdeklődők 84%-a, a 2016-2017-es időszakban pedig 66%-uk használt lakást keresett. Ehhez képest aránytalan, hogy támogatási összegek 68%-át új lakás építésére, vásárlására használják fel. Ráadásul a lakásárak jelentősen nőttek a CSOK hatására, ami éppenséggel nehezebb helyzetbe hozza azokat a fiatalokat, akik akár CSOK-kal, akár CSOK nélkül, lakásvásárlásra adják a fejüket. A CSOK tehát egyszerre társadalom- és gazdaságpolitikai eszköz; az otthonteremtési program elindításától a lakásépítéseken keresztül az építőipar beindítását, a nemzeti össztermék bővülését várták. Szintén ezeket a célokat szolgálja új lakás építése esetén az adó-visszatérítési támogatás 5 millió forintig, valamint a lakástakarék-pénztári megtakarításokhoz nyújtott jelentős állami támogatás, vagy a Nemzeti Otthonteremtési Közösségek tagjainak megtakarításaihoz nyújtott adott állami támogatás. Ide sorolandó az állam veszteségeit növelő, de az építőipar felfutásában szerepet játszó 5%-osra csökkentett ÁFA az új építésű ingatlanok értékesítésére.

A fenti támogatások egytől egyig az építőipart és a jobb helyzetű társadalmi rétegeket célozzák, miközben a szegények ezekből a lehetőségekből kiszorulnak.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a CSOK felfuttatásával párhuzamosan a szegényebb családokhoz is eljutó, normatív, lakásfenntartási támogatást és adósságkezelési szolgáltatást 2015-ben megszüntette a kormány, akkor talán nem túlzás szegényellenességről beszélni a lakástámogatások kapcsán. A két támogatási forma körülbelül 500 ezer embert érintett, és 20 milliárd forintjába került a költségvetésnek – a töredéke volt annak, amit az állam a CSOK-ra és a többi lakáshoz-jutási konstrukcióra költ.

Mindeközben nincs megfelelő szociális háló, amely a már tulajdonolt vagy bérelt lakások megtartását támogatná és enyhítené a lakásszegénységet, lakhatási válságot. Ma Magyarországon nincs szociális bérlakás-politika, annak ellenére, hogy a teljes lakásállománynak csupán 1,5 %-a szociális bérlakás. A szociális lakáspolitika hiányának romboló hatása nyilvánvaló és számszerűsített: a lakosság 8,2%-a (320 ezer lakos), és a gyerekek 12%-a (190 ezer gyerek) nem elfogadható minőségű lakásban él.

A 18 év alatti gyerekek csaknem harmada, 540 ezer gyerek él beázó, vizesedő vagy penészedő lakásban.

Az Eurostat 2016-os felmérése szerint a lakosság 16,2%-a (1,6 millió ember) a megelőző 12 hónapban nem tudta fizetni valamilyen rezsiszámláját és a háztartások 43%-a úgy nyilatkozott, hogy a lakásfenntartás mindig vagy télen nagy megterhelést jelent. 2016-ban 3216 embert lakoltattak ki, másfélszer annyit, mint 2015-ben – miközben semmilyen rendelkezés nem tiltja, hogy megfelelő elhelyezés nélkül ki lehessen lakoltatni olyan családot, amelyben kiskorú él. Az alapjogi biztos szerint a gyermekek harmadát anyagi okok miatt emelik ki a családból, pedig ezt a gyermekvédelmi törvény is tiltja. Rajtuk a CSOK nem segít.

Forrás: Új Egyenlőség