A januári béremelés ellenére sincs minden rendben a szociális szférában. A munkaerőhiány jelenti az egyik legnagyobb problémát az ágazatban, ami szakemberek szerint összefügg a még mindig alacsony bérezéssel. A Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének alelnöke az oktatás átszervezésében is lát kivetnivalót.

Akik a szakmában dolgoznak, azok hivatástudatból dolgoznak itt, azért mert szeretik az embereket, és szeretnek segíteni. És azt szeretnénk, hogy kicsit meg is becsüljenek bennünket, anyagilag is - Katalin családsegítő, két éve mesélt munkakörülményeiről a Hír TV-nek. 23 éve dolgozik a szakmájában, akkor még nettó 122 ezer forintért. Január óta azonban 195 ezer forintot visz haza a szociális szférában történt béremelés után.

De hiába a kormány húszmilliárd forintos befektetése, ezen a területen még mindig csak a munkaerőhiány dübörög.

Hogyha a létszámhiányról beszélünk, akkor a szakma szerintem megegyezik abban, hogy bármilyen szakterületét is vesszük figyelembe, legalább egy tízszázalékos emberhiánnyal küzdünk, ami azt jelenti, hogy minden tizedik ember hiányzik az ellátórendszerből. És ha figyelembe vesszük azt, hogy mondjuk a mai napon körülbelül nyolcszázezer embert érünk el, akkor ezt igen nagyon magasnak mondhatjuk - mondta el a Szociális Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesületének elnöke, Mátics Katalin.

A Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének alelnöke nem csak a bérezésben látja a szociális ágazat lejtmenetét - az oktatásban is keresendő a hiba a szakember szerint.

Lecsökkentették a felsőfokú szociális munkás képzés keretszámait, emellett emelt szintű érettségit tettek felvételi követelménnyé, így felcsúsztak a pontszámok 390 pont fölé, és afölött lehet bekerülni a szakmába. Nem gondolom, hogy akik ilyen magas szinten tudnak teljesíteni, azok nézve a karrierépítés lehetőségét, az alacsony bérezést, erre már rájöttek. Azt kell, hogy mondja, ha most hirtelen ötvenszázalékos béremelés lenne, az sem tudná megoldani az ágazat felsőfokú szakképzést igénylő dolgozóinak a létszámproblémáit - véli Szabó János.

A szociális- a gyermekvédelmi ellátórendszerben nincs mese, ott a kereseteket vagy megemelik, vagy ellátatlanul maradnak azok az emberek, akikről a társadalomnak gondoskodnia kell - a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke új bérezési rendszert vezetne be. Erről már a kormánnyal is tárgyaltak.

Az MKKSZ olyan javaslatot tett a legutóbbi OKÉT munkavállalói oldal, illetve a kormány szakértői megbeszélésére, amelyben valamennyi közszférában érintett munkavállaló életpálya tábláját minimálbér kiindulóponttal egy új szisztéma szerint javasolja megállapítani. Ennek a kidolgozása van folyamatban. Ez annyit jelent, hogy nem darabolva kerülne a keresetmegállapítás tárgyalásra, hanem valamennyi közszférában dolgozó részére azonosan - mondta Boros Péterné.

Évente több tucatnyian mennek ki külföldre szociális munkásként dolgozni. Ausztriában 250-300 ezer forintot keres meg két hét alatt egy szociális munkás.

Forrás: HírTV