Orbán Viktornak nem lesz könnyű dolga, ha – ahogyan mondta – szerződést szeretne kötni a magyar nőkkel az ország demográfiai helyzetének javítása érdekében. A biztatás ugyanis kevés. A magyar nők jelentős része szeretne ugyan több gyermeket, de súlyos megélhetési gondok között anyagi viszonyai ezt nem engedik meg. Gondoskodói feladataiban csak saját szűkebb környezetére számíthat, az államra nem. A többség olyan munkahelyi zsarnokság alatt áll, amely folyamatosan rombolja családi viszonyait.

Egyebek mellett ez derült ki abból a Nőügyek 2018 Társadalmi problémák és megoldási stratégiák című kutatásból, amelyet a A Friedrich-Ebert-Stiftung budapesti képviselete 2017 októbere és decembere között végzett el a Závecz Research intézet közreműködésével. A kutatás eredményeit összefoglaló kötetet 2018. május 17-én mutatta be Kováts Eszter, a FES Nemek közötti igazságosság Kelet-Közép-Európában című programjának vezetője és Gregor Anikó, szociológus, az ELTE TáTK egyetemi adjunktusa.

Kováts Eszter elmondta, hogy a kutatás kezdeményezésének egyik fontos oka volt, hogy úgy találták: a nők megélt valósága és a nők társadalmi helyzetéről folyó közbeszéd alig-alig érintkezik. Miközben egymást követik a szexuális zaklatással és párkapcsolati erőszakkal összefüggő botrányok, és számos mutató és statisztika kerül nyilvánosságra a nők és férfiak közti társadalmi egyenlőtlenségekről, ezek a hírek a társadalom széles tömegeit jóformán hidegen hagyják.

Az elsősorban alacsony jövedelmű, képzetlenebb nőkkel folytatott fókuszcsoportos beszélgetések megmutatták, hogy a részvevőket első sorban a megélhetés kérdései foglalkoztatják: a bérek, árak, hitelek, lakhatás ügyei. Beszéltek az egészségügy, az oktatás és az elvándorlás helyzetéről és a munkaerő-piaci kizsákmányolásról is. A résztvevők a munkahelyi körülményeket nagyon kemény szavakkal írták le: kiszipolyozás, kizsákmányolás, rabszolgaság. A munka világa az egyik legproblematikusabb terület, ahol a nők minden életszakaszban tapasztalnak hátrányos megkülönböztetést.

A fókuszcsoportos és kérdőíves kutatás egybecsengő eredménye volt, hogy szociális ellátórendszerek és megfelelő segítség hiányában legtöbbször családon belül kell megoldani a fogya­tékosok, betegek, idősek gondozását. Ezzel a feladattal a nők teljesen magukra maradnak, sokszor egészséges gyerekeik ellátása mellett, miközben fizetett munkát is kell végezniük.  

Nyilvánvalóvá vált, hogy nem elégségesek azok a törekvések, amelyek pusztán a családon belüli férfi–nő viszonyok egyenlősíté­sével próbálják feloldani a fizetett munka és a gondoskodás feszültségét. Minthogy nem adottak a gondoskodás rendszerszintű feltételei, így ez a probléma nem oldható meg pusztán a családon belüli munkamegosztás átstrukturálásával.

A kutatás iszonyatos feszültségeket mutatott társadalmi csoportok között – mutatott rá Gregor Anikó a kérdőíves kutatás eredményeit ismertetve. Amikor a megkérdezettek arról formálhattak véleményt, hogy melyik társadalmi csoportot támogatnák erősebben, vagy kevésbé, kiderült, hogy a szűkülő erőforrások felerősítik a csoportok közötti konfliktusokat. A határon túliak, a menekülteknek és a cigányok támogatását szinte mindenki sokallja. A hat éven aluli kisgyerekkel élő nők kifejezetten kevésbé támogatnák a jelenlegihez képest a nyugdíjasokat. A megkérdezettek a szegény családok, a kisgyereket nevelő nők, a tartósan beteg kisgyereket nevelő nők és az egyedülálló anyák támogatásáról vélik úgy a leginkább, hogy alacsonyabb ahhoz képest, amit igazságosnak tartanak.

A vizsgálat során a pártok épphogy elégségesre vizsgáztak, a megkérdezettek 56%-a szerint egyik sem képviseli megfelelően a magyar nők ügyét. Tízből csak négy alany tudott olyan politikust említeni, aki szót emel a nők helyzetének javításáért, az első helyen Szél Bernadett végzett 32%-os eredménnyel. A kutatás megmutatta, hogy az emberek többsége szerint különösebb változást nem okozna, ha több női politikus lenne. Kováts Eszter szerint ez tulajdonképpen jó jel: azt mutatja, hogy szűnőben vannak a női politikusok iránti előítéletek.

A kutatók javaslataik között megfogalmazták, hogy a kimondottan nőjogi szerveződéseknek célszerű lenne szorosabb együttműködést kiépíteniük azokkal a mozgalmakkal, amelyek enyhíthetnek a gondoskodás és a munka összeegyeztetésének feszültségein: a szakszervezetekkel, a fogyatékos gyereket nevelő anyák, nőközpontú szülési ellátásért küzdők, ápolónők, bölcsődei dolgozók mozgalmaival.

 Szerintük azt is át kell gondolni, hogy valóban a női emancipáció terepe-e a munkavállalás. Miközben a nők elemi érdeke az anyagi függetlenség, azt is látjuk, hogy a jelenlegi munkaerő-piaci környezetben a legtöbb nőnek a munka világa – ha egyáltalán részesévé tud válni – nem az önkiteljesítés terepe.

A kutatásban résztvevő nők a problémákat nem a férfiakat támadó nyelven fogalmazzák meg: úgy látszik a „nemek harca”-szembeállításra Magyarországon nincs kereslet. Nem igazolódott az az elterjedt nézet sem, hogy a „a magyar nép paternalista”. A megkérdezettek sokkal inkább a kisközösségi szerveződésekben hisznek, és azokban látnak értéket. Mindezt tekinthetjük az állammal szembeni bizalmatlanság aggasztó tünetének, de akár a kisközösségi cselekvés, az NGO-któl független civil önszerveződés reménykeltő alapjának is.

A rendezvényen politikusok is kifejtették álláspontjukat. A panelbeszélgetésben az LMP-t Szél Bernadett frakcióvezető képviselte, akit a kutatás résztvevői leggyakrabban neveztek meg olyan közéleti szereplőként, aki elkötelezett a nők helyzetének javítása mellett.  Véleménye szerint ez a kutatás fontos visszajelzés arról, hogy milyen problémákkal is szembesülnek a nők nap, mint nap. Az LMP-s vezető úgy gondolja: tény, hogy ma a családról való gondoskodás és a munka közti feszültség, a nők ebből fakadó hátrányai nem jelennek meg kellő súllyal a politikai vitákban.

Elmondta: szerinte igenis fontos, hogy több nő legyen az országházban, hiszen amikor sérült gyermekek táplálásához, vagy az anonim szüléshez kapcsolódó javaslatokat tett férfiakból álló bizottságok előtt, a jelenlévők valójában azt sem értették, hogy miről beszél. Szerinte az LMP kitartásának köszönhető az egyedülálló szülőknek megszavazott félmilliárd forint, még akkor is, ha végül a KDNP nyúlta le a kezdeményezést. Ő kvótapárti: hiszen maga is afféle „kvótanőként” került vezető pozícióba.

Szél Bernadett úgy véli: ez a kutatás pártját megerősíti abban, hogy tovább kell menni az úton, amelyen már évek óta járnak: újabb és újabb javaslatokat kell tenni a kisgyermeket nevelők, az egyedülálló szülők, a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelők és az idős, beteg családtagjukat ápolók javítása érdekében. Most elsősorban helyi ügyek felvetésére fognak koncentrálni. A gondoskodás ugyanis nem a családok magánügye, hanem közügy.

A kvótát Bangóné Borbély Ildikó az MSZP lemondott elnökségi tagja is fontosnak tartja: ha nem lenne kvóta, még annyi nő sem lenne a parlamentben, mint most. Szerinte a bajok egyik gyökere, hogy a kormánypártnak egyszerűen nincsen nőpolitikája, talán ennek is következménye az elemi figyelem hiánya riasztó tények esetében, például hogy egy főállású édesanya teljesítményét az állam ma mindössze 28 500 forinttal honorálja. Bangóné Borbély Ildikó szerint nőket végre egyenrangú állampolgárként kell elismernie a kormánynak és a kormányfőnek is. Ennek feltétele, hogy javítsák a jellemzően nők által végzett gondoskodói munkakörök bérezését, küszöböljék ki a jól keresőket előnyökhöz juttató családtámogatási rendszer igazságtalanságait. Komplex módon – például részmunkaidős munkakörökkel, a gyermekintézmények fejlesztésével- kell elősegíteni a női munkavállalást és kiemelten kell segíteni a gyermekeiket egyedül nevelő szülőket. A szocialista politikus nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy a kormány végre vállalja fel a küzdelmet a családon belüli erőszak ellen, az ország csatlakozzon az isztambuli szerződéshez.

Hegyesi Beáta, a Párbeszéd elnökségi tagja kiemelten fontosnak tartja a családon belüli erőszak, a zaklatás elleni fellépést, és büszkén említette, hogy milyen nagy sajtóvisszhangja volt fellépésüknek a kitartotti kapcsolatokat népszerűsítő puncs.hu honlap ellen. Elmondta, ma Magyarországon nem csak 500 ezer egyedülálló édesanya, de 70 ezer egyedülálló édesapa is nevel gyermeket. Ők külön figyelmet érdemelnek, már csak azért is mert példájuk is megerősíti: az élet minden területén szükség van mindkét nemre, a csecsemőgondozástól az állam vezetéséig, a nagyvállalatok irányításától a háztartási munkáig nincs olyan tevékenység, ahol ne volna jótékony hatása annak, ha a mainál kiegyenlítettebbek lennének a viszonyok.

A Fidesz a panelbeszélgetésre szóló meghívást elhárította.

A tanulmány szerzői azt remélik, hogy kutatási eredményeik élénk társadalmi vitát váltnak ki. Hozzájárulnak ahhoz, hogy a korábbinál higgadtabb párbeszéd alakuljon ki azokról a kérdésekről, amelyek egyszerre legszemélyesebb ügyeink és a társadalom jövőnek alakításának is kulcskérdései. 

Forrás: Friedrich Ebert Stiftung/Barát József

Hozzászólok a Facebookon