Két hetes, „táborszerű” foglalkozásokkal rövidítené a nyári szünetet a kormány az általános iskolákban – értesült a Népszava.

Jövőre akár két héttel is tovább kell majd várniuk az általános iskolásoknak a nyári szünidőre, a kormány ugyanis megvalósítaná azt a régóta dédelgetett tervét, hogy tábori vagy „táborszerű” foglalkozásokkal hosszabbítsa meg a tanévet

– értesült lapunk kormányközeli forrásból. Úgy tudjuk, erről már kormánydöntés is született, a bejelentéssel azonban várni akarnak az idei tanév lezárásáig. Forrásunk szerint a döntést semmilyen szakmai egyeztetés nem előzte meg. Értesüléseinket megerősíti, hogy

az iskolák továbbra sem kapták meg a következő tanév rendjét, holott annak ilyenkorra már nyilvánosnak kellene lennie.

Tavaly júniusban Palkovics László oktatási államtitkár és Maruzsa Zoltán helyettes államtitkár is úgy nyilatkozott: a kormány elképzelései között szerepel, hogy iskolai táborokkal hosszabbítsák meg a tanévet. A bevezetés dátumáról akkor még nem esett szó. Az intézkedés szükségességét szülői panaszokkal indokolták: Maruzsa az InfoRádióban beszélt arról, gyakran felmerül a probléma, hogy túl hosszú a nyári szünet, a szülők nem tudnak mit kezdeni a gyerekekkel.

Megkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi), ám rövid tájékoztatásukban mindössze annyi olvasható: a táborozásokat valóban támogatja a kormány, de a tárca szerint az nem jár a tanév meghosszabbításával. Tavaly viszont Maruzsa Zoltán úgy fogalmazott: „csak technikai kérdés”, hogy a plusz két hetes időszakra a tanév meghosszabbításaként tekintünk-e. Az Emmi sajtóosztálya szerint a 2018/2019-es tanév rendje várhatóan a napokban megjelenik.

– Valóban sok szülőnek segíthet egy ilyen iskolai nyári foglalkozás, ám nem gondolom, hogy azt kötelezően mindenkire rá kellene erőltetni

– mondta a Népszavának Miklós György, a Szülői Hang Közösség képviselője. Szerinte célravezetőbb lenne, ha ezt választható lehetőségként biztosítanák a szülők számára. Rámutatott, ha így hosszabbítanák meg a tanévet, az a tanárok leterheltsége szempontjából is problémás.

Senki nem fog parancsszóra jó tábort szervezni. Ahhoz elhivatott szervezők kellenek, akik valóban szívvel-lélekkel csinálják, nem pedig azért, mert muszáj

– fogalmazott.

– A szabadságolásokkal is gondok lehetnek – erről már Szűcs Tamás beszélt lapunknak. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke elmondta, a tanárok szabadságát szorgalmi időben nem lehet kiadni, s ha nyáron két héttel tovább kell táboroztatniuk a gyerekeket, lehetnek olyanok, akik nem tudják kivenni minden szabadságukat. Ráadásul, mivel az intézkedés csak az általános iskolás pedagógusokra vonatkozna, a munkaterhek egyenlő eloszlása miatt is probléma lehet. Arról nem is beszélve, hogy az érintett tanároknak a napi bérük mellett készenléti és ügyeleti díjat is fizetni kell – kérdés, hajlandó-e erre az iskolafenntartó.

Forrás: Népszava

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!