Főleg az idénymunkások, a szürkén foglalkoztatottak kerülhetnek bajba tájékoztatlanságuk miatt- írja a  Guardian nyomán a HVG.

Rengeteg kelet-európai kerülhet bajba a Brexit után – hívja fel a figyelmet egy a régióból érkezők támogatásával foglalkozó londoni érdekvédő szervezet. Az East European Resource Center (EERC) szerint több százezer, a szürke gazdaságban foglalkoztatott, angolul nem beszélő, sokszor kiszolgáltatott helyzetben levő munkás nem lesz képes elvégezni azt a regisztrációt, amelyet elvár tőlük a brit kormány az EU-ból való kilépést követően – idézi a Guardian. A szervezet a takarítóként, mezőgazdasági szezonmunkásként vagy kisegítőként dolgozókat említi példaként.

A Brexit után a már ott élő 3,5 millió embert nem utasítják ki az országból, ám a tartózkodást engedélyhez kötik, az pedig elég komoly papírmunkával jár. A szervezet szerint sokan még azt sem tudják, hogy erre szükségük van. A brit belügyminisztérium ugyan tájékoztat erről a közösségi médiában, de sokan még ezeket sem használják – emelte ki Barbara Drozdowicz, az EERC vezetője, aki emlékeztet: ezek az emberek még az albérletüket és az adóbevallásukat sem maguk intézik. Nem csak a tájékozatlanság jelenthet gondot, de az is, hogy ezeknek az embereknek a tudatlanságát a regisztrációt intézők is kihasználhatják.

Ráadásul nem csak azokról van szó, akik az elmúlt években, hazájuk EU-csatlakozását követően költöztek a szigetországba, van, aki már a II. világháború óta ott él, most mégis új szabályok vonatkozhatnak rá. Nemrég a Birminghami Egyetem jogászai hívták fel a figyelmet arra, hogy a Nagy-Britanniában élő európai polgárok szigetországban született gyermekei esetében is problémát jelenthet a regisztráció.

Az Egyesült Királyság 2019. március 29-én lép ki az Európai Unióból, 2020 végéig azonban egy átmeneti időszak következik, amikor még minden európait ugyanazok a jogok illetik meg, mint a Brexit előtt. A kilépés utáni viszony feltételeiről még nem sikerült megegyeznie a feleknek, a tárgyalások hónapok óta megrekedtek, főleg azért, mert nem sikerült tisztázni Észak-Írország státuszát.

Forrás: HVG