A nők esetében a heti 45 vagy annál több órányi munka már komoly egészségügyi kockázatot jelent, hiszen egy friss tanulmány szerint nagyobb valószínűséggel alakul ki náluk a diabétesz. A kutatók nem találják ennek az okát, egyelőre csak feltételezéseik vannak – olvasható a Pénzcentrum cikkében.

Becslések szerint 2030-ra 439 millió cukorbeteg felnőtt él majd a földön, kétszer annyian, mint ahányan 2010-ben voltak. Ez nagyon komoly egészségügyi költségekkel jár: 2015-ben világszerte 1,31 trillió dollárba került a cukorbetegek kezelése az országoknak.

Hazánkban sem jobb a helyzet, itthon alig több mint tíz év alatt duplájára nőtt a diabéteszesek száma a 19 évnél idősebbek körében. Most több mint egymillió ember érintett, viszont közülük legalább fél millióan nem is tudják, hogy baj van, pedig a korai felismerés kulcsfontosságú lenne. A WHO is felhívta a figyelmet, ha nem történik jelentős változás, 2030-ra ez lesz a hetedik leggyakoribb halálok a világon.

Egy új nézőpont: a nemek

A tudósokat éppen ezért régóta foglalkoztatja már, minek köszönhető a betegek számának a növekedése. Korábbi kutatások már vizsgálták a diabétesz és a hosszúra nyúlt munkahetek kapcsolatát, ám eddig kizárólag férfiakra koncentráltak. Annak érdekében, hogy még teljesebb képet kapjunk, több, mint hétezer 35 és 74 éves közötti kanadai női dolgozó egy évtizednyi egészségügyi adatait vizsgáltak, és az eredményeket a British Medical Journal című folyóiratban publikálták. A vizsgálatban részvevőket négy csoportra osztották aszerint, hogy mennyit dolgoznak egy héten:

  • 15-34 órát
  • 35-40 órát
  • 41-44 órát
  • 45 órát vagy többet

A vizsgált időintervallum alatt a tízből egy nőnél alakult ki kettes típusú cukorbetegség, és az derült ki, hogy

akik 45 órát vagy annál többet dolgoznak egy héten, 63 százalékkal gyakrabban jelentkezik a betegség

mint azoknál, akik 35-40 órát. Az olyan rizikótényezők, mint a dohányzás, a mozgás hiánya, az alkoholfogyasztás nem emelte meg lényegesen a hajlandóságot, eszerint szinte csak a túlóra okolható érte. (Azon a nők körében, akik nem túlóráztak, azaz 30 és 40 óra közötti időt töltöttek a munkahelyükön egy héten, azoknál hasonló kimagasló kockázatot nem regisztráltak a kutatók.)

Kempler Péter, a Magyar Diabetes Társaság elnöke a diabétesz világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón nemrég elmondta, hogy Magyarországon az adatok szerint a cukorbetegek több mint a fele nő. A szakemberek nem találtak magyarázatot arra, hogy a sokat túlórázó nők miért hajlamosabbak a betegségre, talán az lehet az oka, hogy általában rajtuk van a háztartás felelőssége is, így valójában nem csak 45+ órát dolgoznak hetente, hanem ténylegesen ennél sokkal többet.

Forrás: Pénzcentrum

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!