Nincs egyeztetés, a kormány nem kíváncsi a szakértői véleményekre, lassan halad a döntéshozatal. A tanárokat pedig nem becsülik meg, ráadásul meg sem fizetik. A diákok unatkoznak, szoronganak és pozitív élmények nélkül ülnek az iskolapadban. Elkészült a Nemzeti Pedagógus Kar oktatási helyzetértékelése. Érdemes megjegyezni: ők azok, akik a kormánynak köszönhetik a működésüket – írja a HVG.

Mindenképpen vonzóbbá kell tenni a pedagóguspályát, hogy létszámban és tudásban is biztosítható legyen a megfelelő színvonalú képzés, figyelmeztet a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK).

Ez a jelenlegi – a korábbinál kétségtelenül magasabb – illetményekkel és az állami foglalkoztatásban tapasztalható egyéb alkalmazási feltételekkel elképzelhetetlen

– írják, ami elég fenyegetően hangzik. Pedig az NPK-t még Balog Zoltán emberminisztersége alatt, 2014 nyarán hozta létre a kormány, a tárcavezető akkor azt kérte a kartól, figyeljenek, ellenőrizzenek, mérjék fel a problémákat, tegyenek javaslatot a megoldásokra.: „Legyen érdemi tárgyalópartner, vonjon be minél több pedagógust a munkába.” Az akkori miniszter célként fogalmazta meg, hogy javuljon az oktatás színvonala, minősége és szervezettsége.

Horváth Péter NPK-elnök négy éve azt mondta, olyan lehetőség előtt állnak, amely előtt még soha sem állt a pedagógustársadalom. A pedagóguskar – amelynek felállításáról 2013 augusztusában döntöttek – az állami és önkormányzati fenntartású köznevelési intézményekben pedagógus munkakörben, közalkalmazottként foglalkoztatottak önkormányzattal rendelkező köztestülete.

A jelképévé a pitypangot választó testület elnöke egy évvel a megalakulás után azt mondta a Népszavának: „sikerült picit jobbá tenni azt a környezetet, amiben dolgoznunk kell”. Sikeresnek ítélte, ahogy közvetítettek a tankönyvellátási problémák terén, de kevésbé siker a kar bérezéssel, a pedagógus-óraszám csökkentésével, illetve a nyugdíjas kollégák foglalkoztatásával összefüggő munkája.

2018-ban, a választások előtt nem sokkal a Hír Tv már arról írt, a kormány nem tárgyal velük, az NPK pedig sok dologban egyetértett az akkor tüntető diáksággal. Kiderült,

az elnök csökkentené a tanárok és a diákok terheit, az alaptanterv által megkövetelt lexikális tudásanyagot pedig szűkítené. A pedagógusi bérekről az ellenzéki pártokhoz hasonlóan úgy tartja, az elmúlt években értéküket vesztették.

Se pénz, se posztó

Az NPK fél évvel később, a szeptemberi tanévkezdésre elkészítette az oktatási helyzetértékelését.

A dokumentum leszögezi a többi között, hogy a tankerületeknél dolgozók általában magas színvonalon végzik a munkájukat, de

bizonyos speciális területeken problémát okozhat akár tankerületi szinten belül is az egységes szabályozás hiánya. Ezek közé tartozik a tanulmányi kirándulások, erdei iskolák, nyári táborok, szaktáborok finanszírozása, többletmunkával kapcsolatos elszámolások egységesítése.

Hozzáteszik, az intézmények gazdálkodási jogköre csak névleges, valóságos, érdemi egyeztetés a költségvetés tervezésekor nem történt: „A mai napig nem tudjuk az elemi költségvetésünk számait.” A leggyengébb területnek az NPK a tankerületi műszaki karbantartást tartja, ugyanis heteket, sokszor hónapokat vesz igénybe a döntéselőkészítés – ráadásul a kar szerint sem tankerületi, sem a Klebelsberg Központ szintjén nem látszik a stratégiának a nyoma sem.

A fenntartás és a működtetés kapcsán az NPK azt javasolja többek között, hogy növeljék az intézmények gazdasági önállóságát, biztosítsanak szakembereket, és dolgozzanak ki egységes, tervezett karbantartási stratégiát.

Jönnek-mennek

A pedagóguskar a tanárokról azt mondja, a társadalmi elismertségük átlag alatti, a fizetés pedig nem tükrözi az elvárásokat.

Felidézik, hogy aki tanárnak áll, pozitívumként a munkának a családdal összeegyeztethetőségét emeli ki, illetve az állásbiztonságot, de negatívum szokott lenni a szakmai karrier, a társadalmi presztízs, valamint az anyagi elismerés hiánya.

Ennek az a következménye, hogy gyakran gyengébb képességű, nem feltétlenül elhivatott jelöltek jelentkeznek, a képzés során magas a lemorzsolódási arány, továbbá gyors és magas arányú a pályaelhagyás.

A 2013-ban végzett 5800 pályakezdő közül az első öt évben nagyjából a harmaduk, 1900 elhagyta a pályát.

Ez is hozzájárul a pedagógushiányhoz: jelenleg a pedagógusok majdnem fele 50 és 65 év között van, az elkövetkező 15 év alatt legalább 70 000-en éri el a nyugdíjkorhatárt. Azaz, az előző években a pedagógusképzésben végzettek mindegyikének a pályán kellene maradnia, ahhoz, hogy fedezni lehessen a hiányt. Az NPK szerint mindenképpen vonzóbbá kell tenni a pályát, hogy létszámban és tudásban is biztosítható legyen a megfelelő színvonalú képzés.

Ez a jelenlegi – a korábbinál kétségtelenül magasabb – illetményekkel és az állami foglalkoztatásban tapasztalható egyéb alkalmazási feltételekkel elképzelhetetlen.

Béremelést sürgetnek, a kezdő pedagógusok támogatását, béren kívüli juttatásokat, gondoskodó munkáltatói hozzáállást.

Szerintük szükséges „a nyugdíjasok helyzetének átgondolása, hiszen szinte biztos, hogy a mostaninál nagyobb mértékben lesz szükség a munkájukra”.

Kimondják: krízis van

A „tanulói terhelés” fejezetét az NPK azzal kezdi, hogy „a magyar köznevelési rendszer jelenleg egy komoly paradigmaváltó krízist él át. Ennek hátterében az az ellentmondásos helyzet áll, amely a poroszos iskolarendszer hagyományos struktúrája és a XXI. századi igények és trendek között feszül.

A testület helyzetértékelése szerint sokszor már köszönőviszonyban sincs egy-egy iskola és annak követelményrendszere a mai valósággal, s ezt a diákok hamar észreveszik, lereagálják, megszenvedik.

Hogy mi a probléma?

• A felduzzasztott tananyag,
• az embertelenül sok „hagyományos” tanóra,
• a kevés gyakorlatias, projektszerű vagy kooperatív jellegű foglalkozás.

A diákok mindezek fényében unatkoznak, szoronganak és pozitív élmények nélkül ülnek az iskolapadban. Ráadásul leterheltek, mind az iskolában, mind otthon.

Kevés így az iskolai örömforrás, ritka az élményszerű pedagógiai gyakorlat. Mindezek feszült és túlterhelt iskolai klímát eredményeznek. Ilyen gyakorlat mellett a tartalékok nehezen mozgósíthatók, a motivációszint egyre csökken, a pálya presztízse alacsony nívójú, a diákok nem szeretnek iskolába járni.

A pedagóguskar radikális változtatást sürget, egy valódi paradigmaváltást, „különben elmélyülhet csak a pedagógiai válság, amely hosszú távon jelentős hátrányokat okozhat az egész nemzet kulturális, társadalmi és gazdasági életében egyaránt”.

Forrás: HVG