A szakszervezetek úgy tudják törvénymódosításokat készítenek elő, hogy a közalkalmazottak egy részét a Munka törvénykönyve szerint foglalkoztassák tovább, vagy épp elbocsássák őket. A kormány nem vonta be a közszolgálati szakszervezeteket a minisztériumokban és országos háttérintézményekben tervezett nagyarányú létszámcsökkentés, és több jogszabály módosításának előkészítésébe, pedig ez törvényi kötelessége lenne – írja a Népszava.

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és tagszervezetei ezért egész hónapos akciósorozatot kezdtek,

hogy felrázzák a közvéleményt, mert már nem csak a közszférában dolgozók jövője a tét, hanem a humán közszolgáltatásokat használó állampolgárok sorsa is – jelentette ki az egykor nagy hírű Almássy téri Szabadidőközpont lepusztult és bezárt épülete előtt tartott szerdai tájékoztatón a tömörülés elnöke. Földiák András arra figyelmeztetett, hogy a közszféra működésének személyi és tárgyi feltételei már a jelenlegi Orbán-kormány rövid működési ideje alatt is sokat romlottak.

A bejelentett, de részleteiben nem ismert központi létszámleépítés mellett állítólag több törvény megváltoztatására is készül a kormány,

de ezeket a terveket sem osztotta meg eddig hivatalosan az érdekvédelmi szervezetekkel. Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke megerősítette, hogy ismereteik szerint a kormány a Munka törvénykönyve, valamint a közalkalmazottak jogállásáról, az állami tisztviselőkről és a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény átalakítását tervezi, utóbbi alá rendezve az ágazati jogszabályokat. Információik szerint a közalkalmazotti törvényt gyakorlatilag félretennék, a „kiszolgáló” munkakörben dolgozókat, vagyis a műszaki és gazdasági alkalmazottakat (akik tíz éve nem kaptak egy fillér béremelést sem) sokkal kedvezőtlenebb feltételekkel a Munka törvénykönyve hatálya alá helyeznék át.

A szakszervezetek követelik az érdekegyeztetés jogszerű működtetését, ahol ezekről a százezrek életét alapvetően befolyásoló kérdésekről lehetne tárgyalni az elvárt béremelések mellett.

A SZEF változatlanul harcol a diplomás minimálbér bevezetéséért, amelynek szerintük 2019 januárjától bruttó 321 ezer forintnak kellene lenni, míg a minimálbért bruttó 190 ezer, a szakképzettséghez kötött garantált bérminimumot 247 ezer forintban határoznák meg. Az MKKSZ becslése szerint az általuk javasolt béremelés körülbelül 169 milliárd forint plusz kiadást jelentene a költségvetésnek.

Forrás: Népszava