Maximum 18 ezer forint lehet a nyugdíjprémium 2018-ban, és már azt is tudjuk Novák Katalintól, az EMMI család- és ifjúságügyi államtitkárától, hogy 2,5 millióan részesülhetnek belőle. Vagyis nem csak az öregségi nyugdíjasok, hanem megfogalmazása szerint mindenki, aki nyugdíjszerű ellátásban részesül. Ez egyébként így volt tavaly is, akkor is kibővítették a jogosultak körét. De ha összehasonlítjuk a 2017-es és 2018-as rendeletet, a szó szerinti egyezések mellett felfedezhetünk néhány különbséget is – írja a 24.hu.

Vannak, akik tavaly kaptak nyugdíjprémiumot, idén viszont már nem tüntették fel őket. 

És fordítva:

az idei rendeletbe bekerültek olyan csoportok, akik a tavalyiban még nem szerepeltek a kedvezményezettek között. 

A kormányrendelet szerint idén az öregségi nyugdíjasokon kívül nyugdíjprémiumot kaphatnak azok is, akik a 2017. év legalább egy napján, valamint 2018 novemberében

  • az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése nélkül öregségi nyugdíjban vagy azzal egy tekintet alá eső ellátásban (mezőgazdasági szövetkezeti járadékban),
  • ideiglenes özvegyi nyugdíjban,
  • korhatár előtti ellátásban,
  • szolgálati járandóságban,
  • átmeneti bányászjáradékban,
  • táncművészeti életjáradékban,
  • rokkantsági ellátásban,
  • rehabilitációs ellátásban,
  • baleseti járadékban,
  • bányászok egészségkárosodási járadékában,
  • fogyatékossági támogatásban,
  • vakok személyi járadékában,
  • rokkantsági járadékban,
  • Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított ellátásban,
  • polgármesterek közszolgálati járadékában,
  • a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti árvák kiegészítő támogatásában,
  • a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti kiegészítő rokkantsági támogatásban,
  • a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti kiegészítő hozzátartozói támogatásban,
  • az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel vagy semmissé nyilvánított elítéléssel összefüggésben járó – kormányrendelet alapján a Tny. 62. §-ában foglaltak szerint megemelendő – emelésben,
  • a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékban részesülnek.

Újdonságként az idei évben nyugdíjprémimot kaphatnak a felsoroltakon kívül azok is, akik:

  • a hadigondozásról szóló törvény alapján és a nyugdíjtörvény szerint (Tny. 62. §) megemelendő rendszeres pénzbeli ellátásokat,
  • házastársi pótlékot vagy
  • házastárs után járó jövedelempótlékot kapnak.
Ezen kívül volt még három kedvezményezett csoport tavaly, de közülük idén csak kettő maradt:
  • akik idén novemberben már öregségi nyugdíjasok voltak, és a korábbi ellátásuk helyett idén újraszámítás nélkül állapították meg az öregségi nyugdíját, illetve
  • akik 2018 novemberében rokkantsági-, rehabilitációs ellátást, baleseti- vagy bányászok egészségkárosodási járadékot kaptak, feltéve hogy a felsorolt ellátásokat a korábbi rokkantsági járadék, illetve -ellátás, rehabilitációs ellátás, baleseti járadék vagy bányászok egészségkárosodási járadéka megszűnése után rögtön a következő naptól állapították meg, és ezeket legalább egy napra kapták már tavaly is.
Tavaly ennél a két pontnál még azt kellett nézni, hogy 2016 utolsó napján mi volt a helyzet.

A 2017-es rendeletben szerepelt, az ideiben azonban már nem, hogy azok is kaphatnak nyugdíjprémiumot, akiknél január elseje előtt megállapított árvaellátás alapján számították ki a honvédárvák kiegészítő támogatását. Ezek szerint ők kimaradnak a juttatásból.

Abban nincs változás, hogy aki több jogcímen is jogosult lehet a nyugdíjprémiumra, annál összevonást kell alkalmazni, és úgy kell kiszámítani mennyi jár. Az idei szorzó 0,9-es (a tavalyi 0,6-os volt), és legfeljebb 18 ezer forint lehet a nyugdíjprémium (a tavalyi maximum 12 ezer forint volt).

  • Minden nyugdíjas, akinek eléri a nyugdíja a 80 ezer forintot, az a maximális 18 ezer forintra számíthat. Így a maximális összeget kapják azok is, akik átlagnyugdíjjal (130 ezer forint) rendelkeznek.
  • A 80 ezer forint alatti nyugdíjaknál a nyugdíjprémimum összege arányosan csökken, tehát például az 50 000 forintos nyugdíj után 11 250 forintos nyugdíjprémium jár.
A nyugdíjprémium most sem épül be a nyugdíjba.

Az a szabály is megmaradt, hogy ha a nyugdíjprémiumra jogosult személy 2018 novemberében meghal, akkor a nyugdíjprémium nem automatikusan jár, hanem csak kérelemre vehető fel.

És hogy mikor érkezik a novemberi pluszpénz? Akiknek van bankszámlájuk, azok november 12-én kapják meg a nyugdíjprémiumot, akiknek nincs, azok kicsit később. A postai kifizetések pedig november 15-én kezdődnek, a posta által előre meghatározott napokon.

Forrás:24.hu