A túlmunkák, a bérek és a nyugdíjas tanárok foglalkoztatása jelentik jelenleg a legnagyobb problémát az oktatásban a Pedagógusok Szakszervezetének júliusban beiktatott új elnöke szerint. Szabó Zsuzsa Szegeden találkozott Csongrád megyei kollégáival, ahol fórumon vitatták meg elképzeléseiket.

 Fórumot rendezett a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Csongrád Megyei Szervezete Szegeden, ahol a közoktatás aktuális problémáiról és a jövőre vonatkozó elképzelésekről beszélgettek a meghívott tanárok. A rendezvényen részt vett Szabó Zsuzsa, a PSZ júliusban beiktatott új elnöke is, aki a delmagyar.hu-nak is összefoglalta, mit lát a közoktatás legnagyobb problémáinak.

– A szakszervezet az elmúlt időszakban sokat dolgozott, és sok nagy eredményt is elért, valahogy ezekről mégsem tudnak még a pedagógusok sem. A legfontosabb feladatnak tehát azt tartom, hogy eljussunk hozzájuk.

Erre tökéletes ez az őszi turné is, amelynek során minden megyébe ellátogatok – mondta Szabó Zsuzsa, aki első megoldandó kérdésként a pedagógusok béremelését említette, amelyet öt részre bontva kaptak meg, utolsó elemét azonban már differenciálásra használták fel.

– Hiába állapították meg az életpályamodell alapján, hogy a tanároknak mennyi lesz a fizetése, ha vannak, akik ezt nem kapták meg. Azt gondolom, ezzel sérültek az érintettek jogai

– fogalmazott a szakszervezeti vezető.

Hasonlóan igazságtalan rendszernek látja azt is, hogy miközben vannak, akiknek 22, másoknak 26 órájuk van egy héten, a túlórákat nem a ténylegesen megtartott óraszámok alapján számolják. De beszélt az oktatást segítő kollégák béréről is, amelyen 2012 óta nem emeltek, a garantált bérminimummal így mostanra szinte egyformává vált egy pályakezdő és egy nyugdíj előtt álló fizetése ugyanabban a munkakörben.

– Azzal sem értünk egyet, hogy a pedagógusok nem vállalhatnak oktatói munkát nyugdíj mellett, vagyis ha tovább foglalkoztatják őket, le kell mondaniuk arról a juttatásról, amiért egész életükben megdolgoztak. Pedig nagy szükség lenne rájuk az iskolákban, és véleményem szerint nem lenne szabad ezt még azzal is nehezíteni, hogy külön engedélyt kell minden esetben kérni erre

– fogalmazott Szabó Zsuzsa.

A PSZ az elmúlt három hónapban felvette a kapcsolatot a fenntartókkal és a politikai döntéshozókkal, programcsomagját pedig a tisztviselők át is adták már Bódis József oktatásért felelős államtitkárnak.

Forrás: delmagyar.hu