A mind aggasztóbb nővérhiány enyhítésének egyik lehetséges megoldása a bérnővérek alkalmazása. Csakhogy még a sokadik 12 órát teljesítő bérnővérekkel együtt sincs meg a kellő számú ápoló az országban – írja a Magyar Narancs.
Szeptember első hetében robbant a hír, hogy az ajkai kórház intenzív osztályán még a nyáron felmondott az összes ápoló, köztük a főnővér és a helyettese is. A nyolc szakdolgozó szeptember végéig még dolgozott, addig tartott a felmondási idejük. Azóta pedig felmondtak az ajkai kórház intenzív osztályán az orvosok is.
A helyzetet a kórház vezetése belső átcsoportosítással, nyugdíjba ment dolgozók visszahívásával és úgynevezett bérnővérekkel próbálja orvosolni. Az ajkai eset nem kirívó, áprilisban a Kisalföld írt arról, hogy a győri Petz Aladár Kórház akár rögtön fel tudna venni 50-60 ápolót, míg a Közszolgálati Állásportálon az ápoló kulcsszóra jelenleg 187 ajánlatot dob ki az oldal.
Néhány hónapja fővárosi és vidéki kórházakban dolgozó nővérek beszéltek lapunknak arról, hogy állandó a nővérhiány, még a minimumfeltételekbe foglalt személyi állomány sem áll rendelkezésre (lásd: Többet ugyanannyiért , Magyar Narancs, 2018. május 10.). Akkor Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke úgy nyilatkozott a Narancsnak, hogy a „legfejlettebb országok átlagához képest nálunk 25-26 ezer ápoló hiányzik a rendszerből”.
Feszültség és hiány
„A bérnővérekkel való munkának megvannak az előnyei és a hátrányai is. Ha mindig másik ápolót küldenek, nehéz ugyanazt a munkát megkövetelni és számonkérni tőlük, mint az osztályon dolgozóktól. A helyi nővérgárdának is pluszteher, hogy az újonnan érkezőnek el kell magyarázni, mit hol talál, ki milyen beteg, és mit, hogyan szoktak csinálni” – mondja Eisenhauerné Fördös Andrea, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) egyik alelnöke, aki maga is ápolóként dolgozik az egyik fővárosi kórházban. Tapasztalatai szerint gördülékenyebb az ellátás, ha mindig ugyanazok a bérnővérek segítenek ki egy-egy osztályt, ám ez a nagy hiány miatt nehezen megoldható. De hosszú távon szerinte sem ez a megoldás.
A bérnővérek olyan ápolók, akik vagy egy cég alkalmazásában állnak, vagy főállásuk mellett másod-, esetleg harmadállásban vállalják a kiküldetést. Az előbbi eset a jobb, hiszen a cég alkalmazottjaként a bérnővér abba a kórházba megy, amellyel a munkaadója szerződést köt; így tulajdonképpen főállásban látja el a kórházakból hiányzó nővérek munkáját. Ha viszont az ápoló a főállása mellett bérnővérkedik, akkor a saját műszakjai után vagy a szabadnapjain teljesít szolgálatot ott, ahová a cég küldi.
A kórházak felmérik, egy hónapban hány bérnővérre van szükségük, felveszik a kapcsolatot az ezzel foglalkozó cégekkel, pályázatot írnak ki, és a nyertessel szerződnek. A kórház és a cég megállapodik az óradíjban, majd az adott osztály főnővérével veszik fel a kapcsolatot. A bérnővérek tehát a cégtől kapják a fizetésüket. Eisenhauerné szerint az ilyen cégek között egyre nagyobb a verseny, hiszen az ápolók leginkább oda mennek, ahol a magasabb órabér mellett kiszámíthatóságot és biztonságot tapasztalnak.
A fizetés sarkalatos pont, komoly bérfeszültségek is adódhatnak. Egyfelől
bérnővérként jobban lehet keresni, mint közalkalmazottként, másfelől viszont akkor keresnek sokat, ha folyamatosan dolgoznak – ha valaki szabadságra megy, arra az időre nincs fizetés.
„Komoly konfliktusokat szül az a helyzet – mondja egy másik forrásunk, aki egy budapesti intézményben ápoló, és sűrűn találkozik bérnővérekkel –, amikor két nővér ugyanazt a munkát végzi ugyanabban a műszakban, ugyanazon osztályon és intézményben, az egyik mégis többet kap érte, mint a másik. Tud egy nővér több százezer forintot is keresni, de az azt jelenti, hogy 3-4 munkahelye van, nem tartja be a törvényben előírtakat, hanem az egyik 12 órás műszakból szalad a másikba, 36 órákat dolgozik, amit nem vall be, így azonban nagy a tévesztési lehetőség. Ezért ha a Lidlben 350 ezer forintot ajánlanak egy kevésbé felelősségteljes pozícióért, mellette pedig bérnővérként bevállal havi 3-4 éjszakai műszakot, többet keres, és nem merül ki annyira.”
A bérnővéreknek fizetett magasabb óradíj azonban még mindig gazdaságosabb, mintha a saját állomány túlmunkáját fizetné meg a kórház.
Akkor ugyanis 200 százalékos túlórapénzt kellene fizetni, plusz a járulékokat. Ráadásul lassan nincs is, aki túlórázzon, nem lehet tovább terhelni a rendszert. „Talán egy 10-15 százalékos óraszám-növekedés még beleférne, néhányan tudnának többet vállalni, de nem sokan. Tudomásul kellene venni, hogy nincs több ápoló a rendszerben. A pénz nem minden, a szakdolgozók fáradtak, kiégnek, nem tudnak pihenni vagy szabadságra menni, kevesen vannak, ezért a műszakokban kétszer-háromszor annyit dolgoznak, mint ami a normális lenne” – sorolja Eisenhauerné.
Egyre nagyobb az igény a bérnővérekre, de ne felejtsük el, a bérnővérek számával nem lesz több ápoló a rendszerben, hiszen bérnővérként is sokszor az húzza az igát, aki másnap egy másik kórházban főállású nővér. Ha pedig leszerződik egy céghez, akkor egy kórház osztályának állományából fog hiányozni.
Bedőlne a rendszer
Forrásaink 4-5 éve figyeltek fel a bérnővérjelenségre, amikor kritikusan csökkenni kezdett az ápolók száma, és egyre kevésbé jött az utánpótlás. „Régebben csak egy-két osztályon kellett bérnővér, például az aneszteziológián vagy az intenzíven, most már van olyan intézmény, ahol 10-12 osztályon is folyamatos az igény. Krónikus belgyógyászaton, traumatológián, bárhol, ahol nagy az igénybevétel, és már segédápolói feladatokra is keresnek bérnővéreket, mert belőlük is hiány van” – mondja Eisenhauerné.
Van, ahol csak havi 300-400 órában igénylik a bérnővéreket, de akad olyan kórház is, ahol 2 ezer órában.
„Havi 500-600 óráig meg lehet oldani, hogy mindig ugyanazokat a bérnővéreket küldjék. Ha viszont több ezer órában van rájuk szükség, akkor ez szinte esélytelen.” Egy másik budapesti ápoló a jelenség kialakulásának okáról beszélt: A kollégák elmennek jobb helyre, magánszolgáltatóhoz vagy külföldre, esetleg elhagyják a pályát. Egyre többen csinálják azt is, hogy elmennek házi betegápolónak Németországba vagy Ausztriába, két hetet dolgoznak, a szabad két hetükben pedig visszajönnek bérnővérként a hazai kórházakba.”
Így látja Balogh Zoltán, a MESZK elnöke is: hiány korábban is volt, az utóbbi időben azonban egyre nagyobb az igény a bérnővérekre. „Hathavi átlagban nem haladhatja meg egy nővér túlórája a heti 60 órát, különben jogszabályt sért. Ezt csak akkor lehet érvényre juttatni, ha rendelkezésre áll az információ arról, hol és mennyi órát dolgozott az ápoló, mielőtt megérkezett bérnővérként az adott osztályra. Erre azonban nincsenek adataink, ahogy arra sincsenek, hány bérnővér van ma Magyarországon.” Pontos számokat más forrásaink sem tudtak mondani, de egyöntetűen több százra becsülik a főállásban bérnővérként dolgozók számát.
„Hiába jó szakemberek, mégsem érzik magukénak az osztályt – osztja meg a kórházában dolgozó bérnővérekről szerzett tapasztalatait fővárosi ápoló forrásunk –, nem ismerik a beteganyagot, nem olyan szoros a viszony a kollégákkal, ha elfogy a gyógyszer, nem biztos, hogy szól, hogy rendelni kell, hiszen ő elmegy a műszak végén, és ki tudja, mikor jön megint.”
Forrásunk olyan esetről nem tud, hogy valaki nem vette fel a munkát, de olyan számtalanszor előfordult már, hogy a bérnővér lemondta az elvállalt műszakot. Mint mondja, arra törekednek, hogy egyszerre ne legyen két bérnővér beosztva, mindig legyen a saját állományból is, ez azonban a hiány miatt nem mindig megvalósítható. „Ha ők nem lennének, bedőlne az ellátórendszer.” Balogh Zoltán szerint az is pozitívumként említendő, hogy a szakképzetlen kisegítő személyzettel szemben a bérnővéri rendszer jobb megoldás, mert elejét lehet venni annak, hogy gyakorlatlan munkaerő érkezzen egy-egy osztályra.
Egy másik fővárosi forrásunknak viszont bőven akad rossz tapasztalata. „Régebben működött a rendszer, ha kértünk bérnővért, jött, ha nem tudott jönni, időben szólt. Aztán egy idő után egyre többször előfordult, hogy nem érkeztek meg, és nem is tudtuk, miért nem jönnek. Az pedig nagyon rossz volt, amikor a műszak átadásakor tudtuk meg, hogy eggyel kevesebben leszünk a következő 12 órában. Négyen kellene ellátni a műszakot, hárman még meg tudjuk csinálni, ezért úgy kell elkészíteni a beosztást, hogy maximum egy bérnővért kelljen csak kérni. Ha nem érkezik meg, akkor is el tudjuk végezni a munkánkat. Mostanság sokszor előfordul, hogy hárman visszük a műszakokat, a múlt hónapban is elmentek ketten tőlünk, és nem jött helyettük senki.”
Nincs utánpótlás, most már nagyon kevesen vagyunk.
Eisenhauernénak is vannak hasonló tapasztalatai, azt mondja, előfordult olyan is, hogy váltáskor jöttek rá, nincs sehol a bérnővér, nem is szólt, nem tudták, hol van, így az éppen leváltandó nővérnek kellett végigvinnie egy újabb 12 órás műszakot. „Egyik munkahelyről a másikra rohannak, elkésnek, az egyik helyen éjszakáznak, a másik helyen nappali műszakot visznek, és még rosszabb esetben folytatják egy újabb éjszakával.
Egy 12 órás műszak vagy egy 24 órás ügyelet után 8 óra pihenőidőnek kellene következnie, a bérnővérek azonban sokszor akár 36 órát is ledolgoznak egyben.
Arra ugyanis nincs rálátásunk, hogy más kórházakban mennyit dolgoznak, mielőtt hozzánk jönnek. A bérnővérekre vonatkozóan nincs jogi szabályozás, hiszen ez a munkavégzési forma a törvény megalkotásakor még nem létezett.”
Vonzóvá tenni
Forrásaink szerint az intézmények sokszor szégyellik bevallani, hogy bérnővéreket kell igénybe venniük, mert azzal elismerik a kórházukban uralkodó humánerőforrás-krízist. Fura módon emiatt sokszor a bérnővéreket támadják, holott forrásaink szerint a kialakult helyzet nem az ő hibájuk. „Egy cég alkalmazottjaként dolgozom mint bérnővér, csak Budapesten. Bár sok kollégámat ide-oda küldözgetik, én egy helyre szoktam menni. Másfél éve csinálom, régebben voltam máshol is, de mostanában már mindig ugyanott helyettesítek” – mondja egy fővárosi forrásunk. Úgy látja, így könnyebb, mert már megismerte a helyi szokásokat és a beteganyagot, az osztályos nővérek pedig befogadták. Minimális problémák adódnak, de összességében jól érzi magát bérnővérként. Azt persze ő is úgy látja, nem ez a legjobb megoldás a nővérhiányra.
Az egészségügyi ellátórendszer szempontjából az volna a legjobb, ha a kórház maga oldaná meg a hiánypótlást.
De szinte mindenhol hiány van, sok külföldön dolgozó barátom van, ők is elmondják, hogy Németországban az osztályokat magyar és lengyel ápolókkal töltik fel, mert a német nővérek már Svájcban dolgoznak.” Ő azért választotta a bérnővérséget, mert
így önálló és független maradhat, emellett saját vállalkozásában dolgozik, és annyi műszakot vállal, amennyit akar.
Kérdés, a bérnővérek rendszere hosszú távon lehet-e megoldás. Balogh Zoltán szerint vannak pozitív lépések a nővérhiány csökkentésére, ilyen az alapbér megemelése vagy a szakképzés rendszerének visszaállítása, és visszahelyezése az Emmi Egészségügyért Felelős Államtitkársága alá. A szakképzésben a 2006–2008-ban hozott intézkedésekben sok hiba volt – véli az elnök –, például meghosszabbodott a képzés ideje és érettségihez kötötték, ám társadalmi és pénzbeli megbecsültsége nem nőtt ezzel egyenes arányban.
A helyzet azóta is inkább romlik, hiszen nehezebb lett a bekerülés a képzésbe, a szakképzés egy részét a fizetős felnőttképzésbe csatornázták be, a budapesti szakképzőhelyek közül csupán egy maradt a korábbi 11 közül – ezek mind kedvezőtlenül hatottak a rendszerre.
„Csak a pluszforrás és csak a szakképzés megreformálása azonban nem elég – mondja Balogh Zoltán –, komplex, kormányzati ciklusokon átívelő megoldás kell.”
Forrás: Magyar Narancs
