Mind nagyobb gondot okoz az építőiparban a szakemberhiány. Emiatt hozzáértők szerint meg kellene nyitni a hazai munkaerőpiacot a keresett szakmákban dolgozó külföldiek előtt. Mindez oda vezethet, hogy emelkedik majd az ágazatban foglalkoztatottak bére, ami kismértékben növelheti az építési költségeket – írja az mno.hu.

Ma már ott tartunk, hogy az ország szinte minden részében, valamennyi építőipari alapszakmában a szükségesnél kevesebb a megfelelő képzettségű munkaerő – nyilatkozta lapunknak az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke. Koji László úgy véli: az idén a kormányzati támogatások bővülése miatt jóval több új lakást építenek majd. Ezért a tavalyi 7600-ról ebben az évben akár 12 ezerre is emelkedhet a magánépítkezések száma. Ez pedig azt vetíti előre, hogy tovább erősödik a kapacitáshiány a kivitelezői szektorban.

Az elnök elmondta: több lehetőség is kínálkozik új szakemberek bevonására. Az egyik az lehetne, ha a kormányzat megnyitná a munkaerőpiacot a külföldiek előtt a hiányszakmában dolgozók számára. Csak Ukrajnából 3000-8000 szakmunkás érkezhetne így az országba. Az ilyen szakembereknek pedig lehetővé kellene tenni, hogy a különböző, munkavállalással kapcsolatos engedélyeket egyszerűsített módon szerezhessék be.

Emelkedhetnek az építési költségek

Koji László megjegyezte, hogy az igényekhez igazodva átrendeződik az iparág belső szerkezete is. Így várhatóan több, korábban más területen dolgozó építőipari vállalkozás is megjelenik majd a lakásépítési piacon. Ezt a folyamatot erősíti, hogy elsősorban a mélyépítési ágazat visszaesése miatt az idén januárban 48 százalékkal csökkent a teljes iparág rendelésállománya az egy évvel korábbihoz képest. – Emellett azzal is számolni kell, hogy a jelenleginél hatékonyabban kell majd dolgozniuk a cégeknek, hogy képesek legyenek eleget tenni megbízóik elvárásainak – tette hozzá az elnök.

Már egy év elején közzétett felmérésből is kiderült, hogy a cégek 29 százalékának problémát jelent a megfelelő szakmunkások „megszerzése”. Ez ahhoz vezethet, hogy emelkedik az ágazatban foglalkoztatottak bére, ami megemeli az építési költségeket. Jelenleg az átlagkereset az építőiparban havi 196 ezer forint körül mozog, miközben más iparágakban jobbára 250 ezer forint feletti az átlagbér. Abban az esetben, ha a szakágban nő a jövedelem, a megbízók kevésbé érzékelik majd az állami támogatásokból fakadó árelőnyt. Nem kell azonban drámai költségnövekedéstől tartani – jegyezte meg a januárban közreadott tanulmány. Az építőipari dolgozók bérének tízszázalékos emelkedése esetén ugyanis mindössze 0,5-1 százalékkal lenne magasabb az építkezések összköltsége. Az összegzés arra is rámutatott, hogy lassú, több évig tartó folyamat lesz, mire az ágazatot sújtó válság után ismét a megfelelő szintre növekszik a jól képzett szakemberek száma, s így új munkaerő tölti ki az elmúlt évek során elvándoroltak helyét.

Forrás: mno.hu