Nem ült le senki tárgyalni a Civil Közoktatási Platform asztalához a kormány részéről, pedig egy hete maga Balog Zoltán kérte az „oktatási terület képviseletét”. Nem fogadták el a Pedagógusok Sztrájkbizottsága elégséges szolgáltatásokra tett újabb javaslatát sem, a kabinet súlytalanná tenné az április 20-ra tervezett egész napos sztrájkot – írja a Népszava.

 

„Mi itt voltunk, felkészülve vártunk, a kormány nem jött el. Pedig meg kell minket hallgatniuk, mert miközben azt kommunikálják, hogy minden rendben van, a valóságban semmi sincs rendben” - mondta Ercse Krisztina, a Civil Közoktatási Platform (CKP) szóvivője, aki kedd délelőtt a platform más képviselőivel és a pedagógus szakszervezetek vezetőivel együtt hiába várta a kormány képviselőit a CKP által kezdeményezett egyeztetésre. A civilek két hete meghívót is küldtek Balog Zoltán oktatásért (is) felelős miniszternek, aki később jelezte, hogy a megadott időpontban nem tud megjelenni, de kérte „az oktatási terület képviseletét”. Úgy tűnik, a miniszter kérésének saját minisztériumában sem tesznek eleget.

A CKP képviseletében Miklósi László kijelentette: szervezetük a tárgyalásokban, a megegyezésben, a működőképes iskola létrehozásában érdekelt. „Épp erre szolgál a CKP 12 pontja, ám több esetében már most késésben vagyunk, kármentésre lenne szükség” - fogalmazott. A több mint félszáz szakmai szervezetet tömörítő platform 12 pontjában a legsürgetőbb intézkedéseket foglalták össze, ezek közé tartozik az érettségi szabályok módosításának elhalasztása, a tankönyvválasztás tényleges szabadsága.

„A CKP-t alkotó szervezetek a közoktatás teljes spektrumát lefedik, ezért is fáj nekünk nagyon, hogy az elmúlt másfél hónapban arra sem vette a fáradságot a kormány, hogy a 12 pontot átolvassa, értelmezze” - mondta Juhász Ágnes, a platform akut problémák kezelésére alakult munkacsoportjának a vezetője. Emlékeztetett: nemrégiben került sor egy, a különleges bánásmódot igénylő gyermekek esélyeiről szóló konferenciára, ahol Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár azt javasolta, a szakmai szervezetek gyűjtsék össze a problémákat. „Sipos Imrének fogalma sincs ezekről a problémákról, amelyekről viszont szó van a CKP követeléseinek negyedik pontjában” - mutatott rá Juhász Ágnes, hozzátéve: a kormány a 12 pontot nem szakmai, hanem politikai szinten kezeli.

Pedig a CKP sokkal inkább nevezhető szakmai fórumnak, mint a kormány köznevelési kerekasztala, ahova főként csak a baráti, az orbáni oktatáspolitikai irányvonallal egyetértő szervezeteket ültették le, kezdve a Magyar Művészeti Akadémiától a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségéig. A CKP-ban viszont ott ülnek a pedagógus szakszervezetek, 26 szakmai szervezet, hat szülői és diákszervezet, mozgalmak, oktatási hálózatok. A platform tagja a Tanítanék Mozgalom, amelynek képviseletében Törley Katalin kedden elmondta: megdöbbentette, hogy a kormány nem élt azzal a lehetőséggel, amit a CKP felajánlott neki. „Elkezdhettük volna a tárgyalásokat; olyan kérdéseket tettünk fel, amelyek a gyerekeink, az ország jövőjéről szólnak. Úgy tűnik, a kormány nem érdekelt abban, hogy az oktatás helyzetén érdemben javítson” - fogalmazott.

„A kormány a feszültség fokozásában érdekelt” - tette hozzá Mendrey László. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint a kormány viselkedéséből jól látszik, nem érdekli, mit gondolnak mások, mit gondol a többség. „Mert biztos vagyok benne, hogy mi vagyunk a többség” - mondta. A tárgyalások eredménytelensége miatt a PDSZ április 15-re kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdetett. Korábban a Tanítanék ugyanerre a napra szervezett újabb polgári engedetlenségi akciót, de mint Törley Katalin jelezte, beállnak a PDSZ jogszerű sztrájkja mögé.

Ugyanakkor egész napra szolidaritási akciókat hirdettek, arra kérik szimpatizánsaikat, az iskolák előtt fejezzék ki támogatásukat. A tanárokat pedig arra kérte, az iskolákon belül alakítsák meg kockás köreiket, vonják be a szülőket, szimpatizánsokat, és tartsák a kapcsolatot a Tanítanék Mozgalommal. „Mindeközben folyamatosak az egyeztetések az ágazaton kívüli szervezetekkel, az összefogás egyre nagyobb, olyan körök érnek össze, amelyek céljai egy irányba mutatnak” - mondta Törley.

Nem fogadták el a PSZ javaslatát

Nem fogadta el a Pedagógusok Sztrájkbizottsága elégséges szolgáltatásokra tett újabb javaslatát a kormány - értesült lapunk. Bár a sztrájkbizottság egyelőre sem cáfolni, sem megerősíteni nem akarta a híreket - az ügyben csütörtökre ígértek tájékoztatást -, biztos forrásból tudjuk: a kormány továbbra is kitart amellett, hogy az április 20-ra tervezett egész napos munkabeszüntetés idején a tanárok minden iskolában biztosítsák a diákok felügyeletét, arra kötelezve őket, hogy majdnem teljes szolgáltatást nyújtsanak - ezzel lényegében kiüresítenék a sztrájkot. A bizottság bírósághoz fordulhat, így azonban veszélybe kerülhet az április 20-i időpont. A szervezők azt mindenképp szeretnék elkerülni, hogy a sztrájk májusra tolódjon, ekkor kezdődnek ugyanis az érettségik.

Forrás: Népszava