Bár a parlament elé kedden benyújtott adócsomagból még nem derül ki, hogy mi lesz a hazai cafeteria-rendszer sorsa, vagyis hogy milyen formában vezetik be a beharangozott kettős bérrendszert, a tervezet szerint jövőre emelkedne bizonyos juttatások mértéke, szélesedne adómentességük. Az egyik fontos változás, hogy jelentősen növekedhet a munkába járás költségtérítése – mondta a Világgazdaságnak Fata László cafeteria-szakértő. Az idén még a közigazgatási határon kívülről érkezőknek – jegy és bérlet leadása nélkül – kilométerenként 9 forint kötségtérítést fizethet a munkáltató, jövőre viszont 15 forintra nőne az adómentes támogatás mértéke.

Változhatnak a lakástámogatás adómentességének szabályai is, hiszen másként kell majd kiszámolni a méltányolható lakásméretet. A készülő új szabályozás alapján egy-két személy esetében legfeljebb háromszobás, három-négy személy esetében legfeljebb négyszobás lakás felelhet meg az adómentesség feltételeinek. Minden további személy esetében egy lakószobával nő az adómentesen támogatható lakásméret. „Ez jó hír a támogatást igénylők számára, hiszen a várható új szabályozás kevésbé szigorú, mint a jelenlegi korlátok” – emlékeztet Fata László. Ugyanakkor a tervezetben nem szerepel a fél szoba fogalma, így már a 8 négyzetméteres szobák is egy szobának számítanának. Emellett a számításba vehető lakók meghatározása is változhat jövőre: a testvéren kívül minden közeli hozzátartozót figyelembe vehetnénk majd az együtt lakók számának meghatározásakor. (Mindezzel a szabályozás a lakástámogatásnál megszokott rendszert veszi át – a szerk.)

Új juttatásként jövőre megjelenne az albérleti támogatás. A tervek szerint a munkáltató adómentesen nyújthatna lakhatási támogatást, amennyiben a hetente legalább 36 órát dolgozó alkalmazottja állandó lakhelye minimum 60 kilométerre van a munkahelyétől, vagy az oda- és visszautazás ideje tömegközlekedéssel meghaladja a három órát. Ráadásul ez az adómentes juttatás akár a minimálbér 40 százalékáig is terjedhet a foglalkoztatás első két évében. Az ezt követő két évben a minimálbér 25 százaléka lenne a határ, majd még egy évig 15 százalékig terjedhetne.

VG-szakértő: Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője

A tervezett lépések a bérelt lakások akár http://www.vg.hu/vallalatok/cafeteria/pozitiv-valtozasok-a-cafeteriaban-469642 100 milliárd forintos nagyságrendű piacának fehérítését, emellett a távolabbi településen lévő munkahelyválasztást is ösztönözhetik. A cégek társaságiadó-kedvezményt is kaphatnak ugyanis, amennyiben támogatják a munkavállalók mobilitását. A javaslat ugyanakkor további drágulást is hozhat a piacon, mindezt úgy, hogy a bérlők által fizetett összeg nem feltétlenül növekszik.

Forrás: Világgazdaság