A továbbra is fennálló centralizációnak köszönhetően az intézmények önállósága és a munkáltatói jogok tekintetében sem várható változás, mondta az ATV Startban a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.
Galló Istvánné szerint az intézmények gazdálkodását a Klebersberg Központ hatáskörét szabályozó kormányrendelet szerint 58 tankerület irányítja majd, és bár egy bizonyos keretösszeg az intézményvezetőknek is rendelkezésére áll majd, egyelőre nem tudni, hogy ez miként kerülhet felhasználásra. Az iskolák jelenleg is mintegy százezer forint felett rendelkezhetnek, ez az összeg azonban többnyire az intézményvezető nevére szóló bankkártyával használható fel, ami azt jelenti, hogyha bármiből hiány van az iskolában, például elfogy a ceruzaelem, akkor az igazgatónak kell intéznie a vásárlást.
Gallóné azt is elmondta, a kormánnyal folytatott tárgyalások során valóban úgy tűnt, hogy nagyon sok kérdésben sikerül megállapodni, ám ezek közül a köznevelési törvény, illetve a hozzá kapcsolódó kormányrendelet tervezetében gyakorlatilag semmi nem jelent meg. A törvény legitimálhatta volna a köznevelési kerekasztal létrehozását, de garantálhatta volna például, hogy visszahozzák azokat a már megszűnt státuszokat, amelyekre igenis szükség lenne az intézményekben. A szakszervezeti vezető példaként a fejlesztő pedagógusi és a szabadidőszervezői állást említette.
A szakszervezet a közelgő országos vezetőségi ülésén értékeli az eddig történteket, a hogyan továbbról ezután születik majd döntés – mondta el a PSZ elnöke, majd hozzátette: „egy dologban teljesen biztosak vagyunk, nem hagyjuk abba”.
Forrás: atv.hu








