A munkavállalói érdekképviselet nyílt levéllel fordul az OBI vezetőjéhez és a magyarországi OBI német anyacégéhez, ugyanis az idei bértárgyalások eredménytelenül zárultak - közölte a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) a Kisalfölddel.

A KASZ a lapunkhoz eljuttatott tájékoztatása szerint elfogadhatatlannak tartja, hogy a jelentős forgalomnövekedés ellenére az OBI vezetősége az év elején megígért négy százalékon felüli bérfejlesztést megtagadta.

„A cég utoljára 2009-ben emelte meg a béreket, így hét év alatt a munkabérek elértéktelenedtek és a garantált bérminimum emelkedése miatt összecsúsztak. Ha csupán a garantált bérminimum időközben megvalósult emelkedésének mértékét vesszük figyelembe, idén legalább 18 százalékos béremelést kellett volna kapniuk a munkavállalóknak." – fogalmaz a közlemény.

– Mindenképpen jelentős emelésre van szükség ahhoz, hogy a dolgozók tisztességesen meg tudjanak élni a bérükből, és hogy ne kelljen elhagyniuk a céget. Az alacsony fizetés miatt egyre kevesebb a szakképzett dolgozó, rájuk ráadásul egyre több teher hárul. Folyamatosan nő a feszültség, ami megbetegedéseket, fáradtságot, figyelmetlenséget szül, s ez balesetekhez vezet – hangsúlyozta Potyondi Antal, a KASZ Győr-Moson-Sopron megyei titkára és megjegyezte, hogy több hazai áruházlánc tíz százalékosnál nagyobb béremelést hajtott végre idén.

Arról is beszélt, hogy a KASZ a nyílt levél mellett munkaügyi vitát kezdeményez és minden lehetséges nyomásgyakorló eszközt bevet annak érdekében, hogy az OBI-s munkavállalókat tisztességesen megfizessék.

Forrás: kisalfold.hu