Kedden tették elérhetővé, csütörtökig lehetett véleményezni azt a rendeletmódosítást, amely lehetővé teszi, hogy a tanárok bizonyos mértékig eltérhessenek a nemzeti alaptantervtől (nat) és a kerettantervektől. A Pedagógusok Sztrájkbizottsága tagjaként a kormánnyal hónapok óta egyeztetéseket folytató Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) azonban nem küldték meg a dokumentumot, lapunktól értesültek annak közzétételéről - írja a Népszava.
Szüdi János, a PSZ jogásza szerint a módosítás szövege nem fogalmaz egyértelműen; az elhagyható ismeretanyagokkal kapcsolatban az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) dolgoz majd ki ajánlásokat (ezek törvényességéhez volt szükség rendeletmódosításra), ezek várhatóan augusztus közepéig el is készülnek, ám maga a rendelet nem mondja ki, hogy csak az OFI ajánlásait figyelembe véve lehet eltérni a kerettantervektől.
A szöveget akár úgy is lehet értelmezni, hogy a tanár gyakorlatilag bármit megváltoztathat, a nat-ban meghatározott "fejlesztési feladatok" és "közműveltségi tartalmak" kivételével.
A módosításokkal az a kormány célja, hogy amíg nem készül el az új nat (2018-19-re tervezik), addig is valamivel csökkenjen a diákok terheltsége. Ezt a célt szolgálná az is, hogy a 45 perces tanórából 30 percet tenne ki maga a tanítás, a maradék negyedórában valamilyen lazább foglalkozás lenne.
Szüdi János szerint a pedagógusok semmit nem tudnak kezdeni ezekkel módosításokkal: több olyan tanár is van, aki ilyen órafelosztás szerint tanít. Az OFI ajánlásaival kapcsolatban azt mondta: ha megszületnek is ebben a hónapban, egy-két hét alatt a tanárok nem tudnak felkészülni.
A PSZ jogásza úgy látja, az alapvető probléma nem változik, a diákok terhelése nem fog csökkenni.
Forrás: Népszava








