A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) az alaki kötöttségre irányadó rendelkezései között tartalmazza az elektronikus dokumentumra való hivatkozást. Mivel e rendelkezés az Mt.-ben már a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) hatálybalépését megelőzően megjelent, magában hordozta annak lehetőségét, hogy e megoldás eltérő jogértelmezéshez vezet a két jogágban. A cikk az elektronikus dokumentumok munkajogviszonnyal kapcsolatos alkalmazásának néhány dilemmáját vázolja fel.[1]írja a munkajog.hu.

A szerző Jognyilatkozatok elektronikus dokumentumban címmel előadást tart a XIII. Magyar Munkajogi Konferencián 

Az elektronikus kommunikáció jelentősége

Napjainkban a munkáltató és a munkavállaló közötti kommunikáció az esetek egy jelentős részében elektronikus úton történik, ily módon a munkajogviszony alanyai között óhatatlanul felmerül a jognyilatkozatok elektronikus dokumentumba foglalásának szükségessége. Vélhetőleg ez a felismerés vezette a jogalkotót is, amikor az Mt. 22. § (2) bekezdésében rögzítette, hogy a jognyilatkozatot akkor is írásbelinek kell tekinteni, ha annak közlése a jognyilatkozatban foglalt információ változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevő személyének és a jognyilatkozat megtétele időpontjának azonosítására alkalmas elektronikus dokumentumban kerül sor.

Az Mt. e szabályának értelmezése azokban az esetekben jut különös szerephez, amelyekben a munkaviszonyra vonatkozó szabály írásbeliséghez köti a jognyilatkozat érvényességét. Az elektronikus dokumentum írásba foglalásának lehetősége nemcsak a munkajogviszony létesítése, módosítása és megszüntetése kapcsán [Mt. 22. § (3) bekezdés, 44. §], hanem az olyan jognyilatkozatok tekintetében is felvetődhet, mint például a munkaviszony létesítéséhez kapcsolódó tájékoztatási kötelezettség [Mt. 46. § (1) és (4) bekezdés], a vétkes kötelezettségszegés miatt alkalmazott hátrányos jogkövetkezmény [Mt. 56. § (5) bekezdés], a fizetési felszólítás [Mt. 285. § (2) bekezdés] vagy a kollektív szerződés (Mt. 278. §).

Az elektronikus dokumentum fogalma

Sem az Mt., sem a Ptk. nem határozza meg az elektronikus dokumentum fogalmát, a törvények ugyanis csak azokat a feltételeket rögzítik, amelyek mellett az elektronikus dokumentum kielégíti az írásbeliség követelményeit.[2] Korábban az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény (a továbbiakban: Eatv.) rendelkezett az elektronikus dokumentumok típusairól. Az Eatv. az elektronikus dokumentumot elektronikus eszköz útján értelmezhető adategyüttesként határozta meg (Eatv. 2. § 12. pont). Ily módon ide volt sorolható például a mobiltelefonon keresztül küldött szöveges üzenet (SMS), az elektronikus levél (e-mail), a chat, illetve üzenetküldő program vagy telekommunikációs készülék segítségével továbbított szöveg, fájl, kép, mozgókép, adatbázis is. Az Eatv. azonban 2016. július 1-jével hatályon kívül helyezésre került.

Az Eatv. az elektronikus dokumentumokat az elektronikus aláírás biztonsági szintje alapján határolta el egymástól, megkülönböztetve az „egyszerű”, a fokozott biztonságú és a minősített elektronikus aláírást. Az „egyszerű” elektronikus aláírásnak az elektronikus dokumentumhoz azonosítás céljából logikailag hozzárendelt vagy azzal elválaszthatatlanul összekapcsolt elektronikus adat felelt meg (Eatv. 2. § 6. pont). Ilyen volt például az, ha a jognyilatkozatot tevő személy az elektronikus dokumentumban feltüntette a nevét vagy egyéb azonosító adatát. A fokozott biztonságú elektronikus aláírás ehhez képest négy konjunktív feltételt foglalt magában: alkalmasnak kellett lennie az aláíró azonosítására, egyedülállóan az aláíróhoz volt köthető, olyan eszközökkel hozták létre, amelyek kizárólag az aláíró befolyása alatt álltak, és a dokumentum tartalmához olyan módon kapcsolódott, hogy minden – az aláírás elhelyezését követően a dokumentumon tett – módosítás érzékelhető volt (Eatv. 2. § 15. pont). A minősített elektronikus aláírást az Eatv. olyan fokozott biztonságú elektronikus aláírásként határozta meg, amelyet az aláíró biztonságos aláírás-létrehozó eszközzel hozott létre, és amelynek hitelesítése céljából minősített tanúsítványt bocsátottak ki (Eatv. 2. § 17. pont).

Jelenleg a magyar jogrendszer tekintetében a belső piacon történő elektronikus tranzakciókhoz kapcsolódó elektronikus azonosításról és bizalmi szolgáltatásokról, valamint az 1999/93/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2014. július 23-i 910/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: eIDAS rendelet) 3. cikk 35. pontja határozza meg az elektronikus dokumentum fogalmát. Eszerint az elektronikus dokumentum az elektronikus formában, különösen szöveg, hang-, képi vagy audiovizuális felvétel formájában tárolt bármilyen tartalom. Az elektronikus dokumentum joghatása és bírósági eljárásokban bizonyítékként való elfogadhatósága nem tagadható meg kizárólag amiatt, hogy az elektronikus formátumú (eIDAS rendelet 46. cikk). Az eIDAS rendelet 3. cikk 10. pontja értelmében az elektronikus aláírás olyan elektronikus adat, amelyet más elektronikus adatokhoz csatolnak, illetve logikailag hozzárendelnek, és amelyet az aláíró aláírásra használ. A rendelet ugyancsak ismeri a fokozott biztonságú és a minősített elektronikus aláírást (eIDAS rendelet 3. cikk 11–12. pont),[3] és rögzíti azt is, hogy az elektronikus aláírás joghatása és bírósági eljárásokban bizonyítékként való elfogadhatósága nem tagadható meg kizárólag amiatt, hogy az elektronikus formátumú, illetve nem felel meg a minősített elektronikus aláírásra vonatkozó követelményeknek. A minősített elektronikus aláírás a saját kezű aláírással bír azonos joghatással [eIDAS rendelet 25. cikk (1)–(2) bekezdés].

Az elektronikus dokumentumok körüli dilemmák

Az alaki kötöttség

A szakirodalomban alapvetően két álláspont alakult ki az írásbeliként elismert elektronikus dokumentum – Mt. 22. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott – követelményeit illetően. Egyes szerzők szerint az elektronikus dokumentum csak abban az esetben felel meg az írásbeliség követelményeinek, ha azt fokozott biztonságú elektronikus aláírással látták el, ugyanis csak ez a típusú elektronikus aláírás ad kétséget kizáró módon információt arról, hogy a jognyilatkozatot ki, mikor és milyen tartalommal tette meg.[4] Ennek alátámasztásául e vélemény képviselői rendszerint utaltak az Eatv. 4. § (1) bekezdésére is, mely kimondta, hogy amennyiben valamely jogszabály írásba foglalást ír elő, e követelménynek eleget tesz a fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott elektronikus dokumentum is.[5]

Szintén ezt az álláspontot képviselték a polgári jog mértékadó képviselői is. Ennek az érvelésnek a lényege, hogy az Eatv. rendelkezései „technológia-semleges szabályként” törnek érvényesülésre, azok hatálya a jogrendszer egészére – így nem csupán a Ptk. 6:7. § (3) bekezdésében szabályozott, elektronikus dokumentum írásba foglalására irányadó rendelkezésekre, hanem az Mt. lényegében ezzel megegyező követelményeire is – kiterjednek. Eszerint csak a legalább minősített elektronikus aláírással ellátott elektronikus dokumentum tesz eleget az írásbeliségre irányadó előírásoknak,[6] ennél egyszerűbb technológia nem teszi lehetővé a változatlanságot, a küldő személyének, valamint a megtétel időpontjának azonosítását.[7] Az egyszerű elektronikus levél vagy az SMS nem képes a törvényi kívánalmaknak eleget tenni,[8] az a legjobb esetben is csak a küldő elektronikus levelezési címét, esetleg nevét rögzíti, ám ez önmagában nem igazolja, hogy a jognyilatkozatot ugyanazon személy küldte-e, csupán azt, hogy a jognyilatkozatot melyik elektronikus postafiókból indították útjára.

A fentiekkel ellentétes álláspont képviselői szerint az Mt. elektronikus dokumentumok írásbeliségével kapcsolatos szabálya nem követeli meg sem a fokozott, sem a minősített biztonságú elektronikus aláírással ellátott dokumentum használatát.[9] Ez az érvelés azt feltételezi, hogy létezhet olyan „egyszerű” elektronikus dokumentum is, amely az említett szigorúbb követelményeknek megfelelő elektronikus aláírások bármelyike nélkül is alkalmas a jognyilatkozatban foglalt információ változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevő személyének és a jognyilatkozat megtétele időpontjának azonosítására. Ennek igazolása pusztán bizonyítás kérdése. Mindazonáltal e vélemények rendre kiemelik, hogy a lényegesebb vagy jelentősebb joghatást kiváltó jognyilatkozatok elektronikus dokumentumban való közlése nem kevés kockázatot rejt magában, mivel vita esetén a jognyilatkozatot tevőt terheli annak bizonyítása, hogy például a közlés szabályszerű volt.[10]

Amint arra a Kúria joggyakorlat-elemező csoportja rámutat, az Mt. 31. §-a – mely meghatározza, hogy mely rendelkezéseket kell a jognyilatkozatok vonatkozásában alkalmazni a Ptk. szabályai közül – nem rendeli alkalmazni a Ptk. 6:7. § (2) bekezdését.[11] E rendelkezés értelmében, ha a Ptk. eltérően nem rendelkezik, a jognyilatkozat akkor minősül írásba foglaltnak, ha jognyilatkozatát a nyilatkozó fél aláírta. Ebből a contrarioazt a következtetést is le lehet vonni, hogy az aláírás – ideértve az elektronikus aláírást is – nem kötelező kelléke a munkajogi jognyilatkozatoknak, és a munkajogi nyilatkozattevő személyének beazonosításához aláírás (elektronikus aláírás) sem feltétlenül szükséges.

Mindezt megerősíti a joggyakorlat-elemző csoport ugyanebben az összefoglaló jelentésben egy egyedi ügy kapcsán kifejtett álláspontja is. Eszerint, mivel az Mt. nem tartalmaz előírást arra nézve, hogy a munkáltatónak a jognyilatkozatát alá kellene írnia, amennyiben egyébként nem kétséges, hogy az a munkáltatótól származik, a munkavállaló a jognyilatkozatot önmagában az aláírás hiánya miatt nem vitathatja, ha egyébként más azonosítást lehetővé tévő körülmény (például a munkáltató aláírást tartalmazó bélyegzője) szerepel a dokumentumon, és azt a használatára feljogosított munkavállaló helyezte el.[12]

Noha az olyan jelentősebb jognyilatkozatok, mint például a felmondás elektronikus dokumentumban való közlése a gyakorlatban a magán-munkajogviszonyokban meglehetősen ritka, egyetértek Lőrincz Györggyel abban, hogy az Eatv.-t felváltó, 2016. július 1-jén hatályba lépett, az elektronikus ügyintézésről és a bizalmi szolgáltatásokról szóló 2015. évi CCXXII. törvényből (a továbbiakban: Etv.) nem vezethető le a fokozott, illetve a minősített elektronikus aláírás követelményének szükségessége.[13] Ezen túlmenően megjegyzendő, hogy aligha sorolható az Etv. szerinti elektronikus ügyintézés fogalmi körébe a munkajogviszony alanyai közötti jognyilatkozat megtétele.

A fő kérdés megítélésem szerint az, hogy vajon az Mt. által megkívánt hármas követelményrendszernek (változatlan visszaidézhetőség, a nyilatkozattevő, illetve a nyilatkozat megtétele időpontjának beazonosíthatósága) képes-e megfelelni egy egyszerű elektronikus dokumentum. Ha az Mt. szövegét vesszük alapul, ennek eldöntése adott esetben pusztán bizonyítási kérdés. Ez különösen arra az esetre igaz, ha a felek nem vitatják a törvény által megkívánt kritériumok fennállását, ilyenkor álláspontom szerint különösebb probléma nélkül elfogadható írásban tett jognyilatkozatnak az „egyszerű” elektronikus dokumentum is.

Magam is osztom Bankó Zoltán nézetét, miszerint a szabad bizonyítás elve a bíróságok számára lehetővé teszi, hogy kialakítsák az adott ügyben szereplő elektronikus dokumentum bizonyító erejével kapcsolatos álláspontjukat. Az egyszerű elektronikus levél (e-mail) azonban nem fogadható el automatikusan írásba foglalt elektronikus dokumentumnak. Ez csak abban az esetben állapítható meg, ha az az Mt. 22. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott feltételeknek is megfelel.[14] Mindazonáltal álláspontom szerint a megnyugtató megoldás az lenne, ha maga a jogalkotó tenne pontot a vita végére, és az Mt. rendelkezései között foglalna egyértelműen állást e kérdésben. Az elektronikus kommunikáció munkahelyi elterjedtsége, a munkajogviszony alanyainak bizalmi viszonya, valamint az életszerűség követelménye véleményem szerint a kevésbé formális megoldások alkalmazásának szükségessége irányába mutat.

Dr.Petrovics Zoltán a HR&Munkajog 2016/10 számában megjelent cikkéből megtudhat mindent az elektronikus dokumentum közléséről és megismerheti a szerző jogalkotási javaslatait is.

A tanulmány az MTA-PTE Összehasonlító és Európai Foglalkoztatáspolitikai és Munkajogi Kutatócsoport keretében készült.

Forrás: munkajog.hu